Tenisz: Djokovics a 3. szettben hengerelt, döntőzik Párizsban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.07. 19:15
null
Novak Djokovics a harmadik szettben nem adott esélyt Stan Wawrinkának (Fotó: Action Images)
A világelső Novak Djokovics lesz a brit Andy Murray ellenfele a párizsi férfi tenisztorna fináléjában, miután a szerb játékos a döntő szettben hengerelt a svájci Stan Wawrinka ellen.

 

A két klasszis 23-adszor csapott össze egymással, eddig ugyan óriási volt a szerb fölénye (18–4), de az idei Roland Garroson éppen a svájci akadályozta meg a végső győzelmét, így nem jött össze a Grand Slam.

A meccset Djokovics kezdte jobban, és bár 1:0-t követően Wawrinka még hárította a bréklabdát, 2:1-es vezetésénél már elvette a svájci adogatását, és előnyét végig meg is tartotta (6:3).

Sőt, rögvest brékkel indította a második felvonást, de 2:0 után megtört a lendület, Wawrinka a játékbeli ötödik fogadóelőnyét értékesítve egyenlített, majd 5:2-re elhúzott, és kiharcolta a döntő játszmát (3:6).

Ott azonban már nem volt kérdés, az első hét labdamenetet Djokovics nyerte meg, gyorsan elvette a svájci szervajátékát, majd még kétszer, így gémet sem veszítve zárta le a meccset (6:0).

ATP 1000-ES TORNA, PÁRIZS (3 288 530 euró, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Wawrinka (svájci, 4.) 6:3, 3:6, 6:0
Murray (brit, 2.)–Ferrer (spanyol, 8.) 6:4, 6:3
A DÖNTŐBEN
Djokovics (szerb, 1.)–Murray (brit, 2.)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
9 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
Tegnap, 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik