Tenisz: Dimitrov a második kilencvenes duplázó

Vágólapra másolva!
2014.03.02. 13:22
null
Dimitrov hétfőn még a tengeren ütögetett Eugenie Bouchard-ral, a hétvégén tornagyőzelmet ünnepelhetett (Fotó: Reuters)
A bolgár Grigor Dimitrov nyerte meg az acapulcói tenisztorna férfi egyeseinek küzdelmét, miután a döntőben 7:6, 3:6, 7:6-ra legyőzte a dél-afrikai Kevin Andersont. A hölgyeknél a szlovák Dominika Cibulková lett a végső győztes a mexikói viadalon.

 

Dimitrov a második győzelmét aratta az ATP Touron, az elsőt tavaly ünnepelhette Stockholmban. Acapulcói sikerével a 22 éves bolgár lett a második olyan férfiteniszező – a kanadai Milos Raonic után –, aki a kilencvenes években született, és már többször ATP-tornagyőztesnek mondhatja magát.

„Ma csak a hitem vitt előre – nyilatkozta Dimitrov a finálé után. – Mindegyik meccsem kemény volt, különösen az utolsó három, amelyek három szettig tartottak.”

Dimitrov az Andy Murray elleni elődöntőjét szombat hajnali fél háromkor fejezte be, így nem lehetett túl friss a döntőben. Nemcsak fizikailag bírta azonban a sorozatterhelést, hanem fejben is. Ezt jól mutatja, hogy az utolsó három meccsén öt tie-breaket játszott, és valamennyit megnyerte.

A hölgyeknél Dominika Cibulková ért révbe, akinek majdnem három órára volt szüksége az amerikai Christina McHale legyőzéséhez. A néhány hete Australian Open-döntőt játszó 24 éves szlovák játékos idei első, pályafutása negyedik WTA-tornáját nyerte meg, és hétfőtől már az egyéni csúcsot jelentő 11. helyen jegyzik a világranglistán.

ATP 500-AS TORNA, ACAPULCO (1 309 770 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Dimitrov (bolgár, 4.)–K. Anderson (dél-afrikai, 5.) 7:6, 3:6, 7:6


WTA-TORNA, ACAPULCO (250 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Cibulková (szlovák, 1.)–McHale (amerikai) 7:6, 4:6, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik