Tenisz: csúnya véget ért Fucsovics Márton mérkőzése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.22. 23:10
null
Fucsovics Márton a beszámolók szerint sokat pörölt a székbíróval (Fotó: Twitter)
Fucsovics Márton két óra hat perces csatában 6:4, 4:6, 6:0-ra kikapott a selejtezőből érkező kanadai Félix Auger-Aliassime-tól a miami mestertorna második fordulójában.

 

A világranglistán 36. helyen álló, a miami viadalon 29. kiemelt magyar teniszező 2018 októberében a bécsi kemény pályás tornán három szettben (1:6, 6:0, 7:5) megverte Auger-Aliassime-ot, aki idén remek formában teniszezik, top 100-on kívüli játékosként kezdte az évet, de jelenleg már 57. az ATP rangsorában, és februárban döntőbe jutott a riói salakpályás versenyen.

Az első játszmában Fucsovics 4:4-nél nem élt a bréklabdájával, majd elveszítette az adogatását, így 40 perc után szetthátrányba került (4:6). A második felvonásban a magyar játékos brékkel kezdett (2:0), Auger-Aliassime azonban 4:2-re fordított. De Fucsovicsban volt tartás, újabb két alkalommal elvette a kanadai adogatását, és 5:4-nél nagyon hosszú játék végén, öt bréklabdát hárítva kiszerválta a játszmát (6:4).

Több mint másfél óra után tehát következhetett a döntő szett, de az már sajnos nagyon egyoldalúan alakult – legalábbis a végeredményt tekintve (0:6). Pedig a játszma elején Fucsovicsnak is megvoltak a lehetőségei, az első két adogatójátékát a kanadai bréklabdákat kivédekezve hozta. Az utolsó három gémben viszont a magyar fiú összesen már csak két pontot nyert.

Auger-Aliassime a harmadik fordulóban az Indian Wells-i tornát megnyerő Dominic Thiemet két játszmában legyőző Hubert Hurkacz ellen játszik. Azaz az általunk várva várt Thiem–Fucsovics meccs helyett Auger-Aliassime–Hurkacz összecsapást rendeznek a következő körben.

Fucsovics párosban a cseh Roman Jebavy oldalán a Jérémy Chardy, Gilles Simon francia duóval csap össze az első körben.

Egyesben kiesett a 2016-os döntős Nisikori Kei, aki Dusan Lajovicstól kapott ki három játszmában. A 28 éves szerb teniszező (Juan Martín del Potro és Grigor Dimitrov után) életében harmadszor vert meg top 10-es játékost.

A nőknél az Indian Wells-i torna győztese, Bianca Andreescu és Serena Williams is bejutott a harmadik fordulóba. A kanadai lány a legjobb 32 között épp a német Angelique Kerberrel találkozik, akivel vasárnap még döntőt vívott az előző premier kategóriás versenyen.

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (9 314 875 dollár, kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ
Auger-Aliassime (kanadai)–Fucsovics (magyar, 29.) 6:4, 4:6, 6:0
Lajovics (szerb)–Nisikori (japán, 5.) 2:6, 6:2, 6:3
Edmund (brit, 19.)–Ivaska (fehérorosz) 6:3, 6:2
Chardy (francia)–Simon (francia, 23.) 6:4, 6:2
Raonic (kanadai, 12.)–Marterer (német) – Marterer visszalépett
Baszilasvili (grúz, 17.)–M. Zverev (német) 6:3, 6:2
Coric (horvát, 11.)–Carballés Baena (spanyol) 7:6 (9–7), 0:6, 6:2
Delbonis (argentin)–Millman (ausztrál, 32.) 7:5, 3:6, 7:6 (7–2)
Isner (amerikai, 7.)–Sonego (olasz) 7:6 (7–2), 7:6 (9–7)
Kyrgios (ausztrál, 27.)–Bublik (kazah) 7:5, 6:3
Haase (holland)–Harris (dél-afrikai) 3:6, 6:3, 6:4
A. Ramos (spanyol)–Pouille (francia, 25.) 4:6, 6:4, 6:3
Bautista-Agut (spanyol, 22.)–Tipszarevics (szerb) 7:6 (7–3), 6:4
Hurkacz (lengyel)–Thiem (osztrák, 3.) 6:4, 6:4
Fognini (olasz, 15.)–Andreozzi (argentin) 5:7, 6:4, 6:4
Djokovics (szerb, 1.)–Tomic (ausztrál) 7:6 (7–2), 6:2

WTA-TORNA, MIAMI (9 035 482 dollár, kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ
Oszaka (japán, 1.)–Wickmayer (belga) 6:0, 6:7 (3–7), 6:1
Andreescu (kanadai)–Kenin (amerikai, 32.) 6:3, 6:3
S. Williams (amerikai, 10.)–Peterson (svéd) 6:3, 1:6, 6:1
Kerber (német, 8.)–Muchová (cseh) 3:6, 6:3, 6:3
Kontaveit (észt, 21.)–Anisimova (amerikai) 6:3, 1:6, 6:4
Tomljanovic (ausztrál)–Szabalenka (fehérorosz, 9.) 6:3, 6:4
Mertens (belga, 16.)–Parmentier (francia) 6:2, 7:5
Hszie Szu-vej (tajvani, 27.)–Riske (amerikai) 6:2, 7:5
Vondrousová (cseh)–Ostapenko (lett, 22.) 7:5, 6:1
Kaszatkina (orosz, 14.)–Gauff (amerikai) 6:3, 6:2
Kuzmová (szlovák)–Pavljucsenkova (orosz, 31.) 6:7 (5–7), 6:4, 7:5
V. Williams (amerikai)–Suárez Navarro (spanyol, 24.) 7:6 (7–4), 6:1
Niculescu (román)–Muguruza (spanyol, 20.) 7:6 (7–0), 4:6, 6:2
Wozniacki (dán, 13.)–Szasznovics (fehérorosz) 6:4, 6:4
Sevastova (lett, 11.)–Siniaková (cseh) 6:2, 0:6, 6:4
Vang Csiang (kínai, 18.)–Konta (brit) 6:4, 6:0
Maria (német)–Giorgi (olasz, 29.) 6:3, 6:4
Stephens (amerikai, 4.)–Dzsabur (tunéziai) 6:2, 6:3
Putyinceva (kazah)–Bencic (svájci, 23.) 6:3, 7:5
Halep (román, 2.)–Townsend (amerikai) 6:1, 6:3
Hercog (szlovén)–Doi (japán) 7:6 (7–4), 6:4
Cornet (francia)–Buzarnescu (román, 30.) 7:6 (9–7), 6:1
Ka. Plísková (cseh, 5.)–Martic (horvát) 6:3, 6:4
Vang Ja-fan (kínai)–Szvitolina (ukrán, 6.) 6:2, 6:4
Collins (amerikai, 25.)–Osuigwe (amerikai) 7:6 (7–5), 6:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik