Tenisz: Balázs Attila Palermo után Dubrovnikban is nyert

2010.10.24. 15:59
A két héttel ezelőtti fantasztikus palermói sikere után egy kategóriával lejjebb, egy future-tornán diadalmaskodott legjobb férfi játékosunk, aki így bejuthat az ATP világranglistáján a legjobb 150-be!

Balázs Attila ugyanis tavaly „csak” a döntőig jutott ugyanezen a versenyen, amivel 14 ATP-pontot szerzett, ennyit kellett megvédenie, de a viadal megnyeréséért már 27 egység jár, vagyis 13 pontnyi plusszal zárta a tornát. És mivel a hetet a 159. helyen kezdte meg a profi férfi teniszezők hivatalos rangsorában, meglehet az újabb áttörés, a bejutás a Top150-be, ami által nagyon közel kerül a Grand Slam-tornák 128-as főtáblájához.

Mint megtudtuk, – őt idézve – szuperül ment neki a játék a döntőben is, amelyben volt némi törlesztenivalója német ellenfelével szemben, mert egyrészt esztendeje kikapott tőle egy ausztriai versenyen, ráadásul úgy, hogy a döntő szettben fel kellett adnia a küzdelmet, másrészt a mostani hatodik kiemelt az első fordulóban bátyját, Balázs Györgyöt intézte el ránézésre sima 6:0, 6:3-mal, köszönhetően megingathatatlanul stabil játékának.

Future-tornához képest szokatlanul színvonalas verseny volt: Balázs Attila például a győzelem felé vezető úton két korábbi Top 60-as játékost is megvert a francia Antony Dupuis és a szerb Borisz Pasanszki személyében.

ITF-FUTURE-TORNA, DUBROVNIK (15 000 dollár, salak) 
EGYES, DÖNTŐ
Balázs Attila (magyar, 1. kiemelt)–Zimmermann (német, 6.) 6:2, 7:5

 

Legfrissebb hírek

Monte-Carlóban véget ért Sinner szenzációs sorozata

Tenisz
9 órája

Udvardy Panna az első fordulóban búcsúzott Linzben

Tenisz
2026.04.08. 18:38

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
2026.04.07. 23:06

Bardóczky Kornél: Nem teszünk le a feljutásról

Tenisz
2026.04.07. 10:00

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
2026.04.06. 16:28

Udvardy Panna vert helyzetből fordított, és döntős Bogotában

Tenisz
2026.04.05. 08:47

Tenisz: Bondár döntős párosban, Udvardy elődöntőbe jutott

Tenisz
2026.04.04. 08:52

Marozsán a második pénteki meccsét is megnyerte, elődöntős Bukarestben

Tenisz
2026.04.03. 21:16
Ezek is érdekelhetik