Tenisz: Babos szett- és brékelőnyről kapott ki a 7. kiemelttől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.28. 01:25
A világranglista 110. helyén álló Babos Tímea számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást az Acapulcóban zajló női tenisztornán, mivel szett- és brékelőnyről kikapott a hetedik kiemelt kínai Cseng Szaj-szajtól (40.).

Az első fordulóban szetthátrányból fordító Babos Tímea számára indult jobban a találkozó, 3:3 után elvette ellenfele adogatását, és bár Cseng Szaj-szaj is brékelt, a magyar játékos újabb sikeres fogadása után már hozta az adogatását (6:4).

A második játszma teljesen hasonlóan indult, Babos 3:3-nál brékelt (4:3), majd elveszített adogatását, de az újabb sikeres fogadás nem jött, ezt követően pedig három kettős hiba után egy szélessel a szettet is elbukta (4:6).

A döntő felvonást így is ő kezdhette volna jobban, de az első fogadását 0:40-ről, három bréklabdáról engedte el, 1:1-nél pedig újabb esélyt szalasztott el, ezt pedig ellenfele büntette, és 4:1-re ellépett, innen pedig már nem volt visszaút (3:6).

A győztes a kanadai Bianca Vanessa Andreescuval (71.) csap össze a nyolc között.

WTA-TORNA, ACAPULCO (250 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Cseng Szaj-szaj (kínai, 7.)–Babos (magyar) 4:6, 6:4, 6:3Az első fordulóban szetthátrányból fordító Babos Tímea számára indult jobban a találkozó, 3:3 után elvette ellenfele adogatását, és bár Cseng Szaj-szaj is brékelt, a magyar játékos újabb sikeres fogadása után már hozta az adogatását (6:4).

A második játszma teljesen hasonlóan indult, Babos 3:3-nál brékelt (4:3), majd elveszített adogatását, de az újabb sikeres fogadás nem jött, ezt követően pedig három kettős hiba után egy szélessel a szettet is elbukta (4:6).

A döntő felvonást így is ő kezdhette volna jobban, de az első fogadását 0:40-ről, három bréklabdáról engedte el, 1:1-nél pedig újabb esélyt szalasztott el, ezt pedig ellenfele büntette, és 4:1-re ellépett, innen pedig már nem volt visszaút (3:6).

A győztes a kanadai Bianca Vanessa Andreescuval (71.) csap össze a nyolc között.

WTA-TORNA, ACAPULCO (250 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Cseng Szaj-szaj (kínai, 7.)–Babos (magyar) 4:6, 6:4, 6:3

Legfrissebb hírek

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.07. 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2025.05.07. 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13
Ezek is érdekelhetik