Tenisz: „Babos sokaknak lehet most példaképe Magyarországon”

Vágólapra másolva!
2019.11.05. 14:38
null
Babos Tímea sorozatban harmadszor lett világbajnok párosban (Fotó: MTI)
Babos Tímea megvédte női páros világbajnoki címét Kristina Mladenoviccsal az oldalán, sőt már háromszoros világbajnoknak mondhatja magát, ugyanis 2017-ben Andrea Hlaváckovával is felemelhette a trófeát. A párosban szintén Grand Slam-győztes Temesvári Andrea a Digi Sporton élte át Babos újabb győzelmét szakkommentátorként.

 

„Fantasztikus érzés ezt végig élni vele, úgy, hogy ő a pályán volt, mi pedig kint szurkoltunk neki. Mladenovic nagyon jól fogalmazott a díjátadó beszédében, miszerint Timivel nagyon fontos volt, hogy jó összhangban voltak, és a nagyon fontos pillanatokban tudtak nagyon jól játszani. Amikor talán egy picit az egyikük lejjebb volt, akkor a másik nagyon jól ráérzett, és tudta húzni magával. Ezért is alkottak és alkotnak fantasztikus, jó párt” – nyilatkozta Temesvári a Sport24-nek.

A fináléig négy mérkőzés vezetett, ebből három összecsapáson is döntő rövidítéssel jutott tovább a magyar-francia duó, majd a trófeáért folyó harcban 6:1, 6:3-ra győzött. De az újabb világbajnoki cím mellett egyéb célkitűzései is akadhatnak Baboséknak. „Talán amit a jövőben még nagyon szeretnének: még több Grand Slam-tornát megnyerni” – jegyezte meg Temesvári.

Egy ilyen siker a magyar teniszsport számára is hatalmas eredmény. „Ez nagyon kell a magyar sportnak, hogy minél többen merítsenek ebből. És ahogy mondani szokta Timi, neki is sikerült Sopronból, természetesen a család, az apukája, a szponzorok, a mecénások, az edzők segítségével, amihez kellett az ő akaratereje, a sok lemondás, amivel járt. Ez egyéni sport; persze, most párosban nyert – látszik, hogy nagyon szeret csapatban dolgozni. Ezzel példát mutat, és nagyon sok teniszezőnek lehet most a példaképe Timi itt Magyarországon. És kellenek is ezek az eredmények.”

WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, SENCSEN (14 000 000 dollár, kemény pálya)
PÁROS, DÖNTŐ

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.)–Hszie Szu-vej, Barbora Strycová (tajvani, cseh, 2.) 6:1, 6:3

A teljes videót IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik