Tenisz: Babos mérkőzéslabdáról kapott ki Bencictől

2018.03.08. 00:10
Babos Tímea döntő szett tie-breakben kikapott a svájci Belina Bencictől az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna első fordulójában.

Belinda Bencic csak a 68. helyen áll a világranglistán (Babos a 43.), de két éve még a 7. volt, ami azért jelzi, hogy nincs híján a tehetségnek. Az első szettben ebből semmit sem mutatott, 1:1 után csak Babos nyert játékot.

A második szettben fordult a szereposztás, a svájci vette át az irányítást, elhúzott 4:0-ra, és igazából nem volt kérdés, hogy döntő játszmára kerül sor.

Ebben Babos 2:2-nél elvesztette az adogatójátékát, de azonnal visszabrékelt, majd egy maratoni szervagémet megnyerve (öt bréklabda hárításával) 4:3-ra vezetett. A folytatásban is megszenvedtek az adogatásukkal, olyannyira, hogy Timi 5:4-nél mérkőzéslabdához jutott, de Bencic hárította, majd kiharcolta a tie-breaket.

Amely nem kezdődött jól, Timi elpuskázott egy ziccert, majd kettős hibát is ütött, és gyorsan 4–1-es hátrányban találta magát. Feljött ugyan 4–3-ra, de innen 6–3 lett oda, a svájci pedig a második meccslabdáját már kihasználta, így ő játszhat a következő körben Jelena Ostapenkóval.

WTA-TORNA, INDIAN WELLS (7 972 535 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Bencic (svájci)–Babos 1:6, 6:1, 7:6 (7–4)

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
23 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31