Tenisz: Babos egyesben döntőzhet, a párosra kifáradt

Vágólapra másolva!
2018.02.03. 11:21
null
Babos Tímea egyesben döntőt játszhat Tajpejben (Fotó: twitter.com/wta)
Babos Tímea két szettben, 6:3, 6:4-re nyert a kínai Vang Ja-fan ellen a tajpeji kemény pályás tenisztorna elődöntőjében. Babos ezt követően nem sokkal párosban elődöntőzött Csan Hao-csing oldalán – az összecsapást 6:2, 6:2-re elveszítették a a Hibino Nao, Okszana Kalasnyikova kettőssel szemben.

 

Jól kezdte Babos Tímea a mérkőzést, s rögtön elvette a világranglistán 152. Vang adogatójátékát, 13 percnyi játék után már 3:0-ra vezetett kínai ellenfelével szemben. Az első szettet 35 perc alatt megnyerte 6:3-ra.

NEM EMLÉKSZIK DÖNTŐS ELLENFELÉRE
„Jó meccsem volt ma. A 2016-os ütközetre Kozlovával (döntőbeli ellenfelével – a szerk.) nem emlékszem, de a mostani meccsünk döntő lesz, természetesen nagyon izgatott vagyok. Szeretem ezt a pályát, ezt a borítást, várom a holnapot – mindent bele fogok adni.”


A második játszma rosszul indult Babos számára, ám 1:0-nál négy bréklabdát hárítva hozta

adogatását. 2:2-nél a magyar teniszezőnő látszólag megtörte Vangot, aki egyre többet kezdett hibázni, Babos ezt kihasználva elvette a kínai adogatójátékát (3:2), majd sajátjait magabiztosan hozva a második szettet 6:4-re megnyerte, és bejutott a torna fináléjába.

Babos Tímea pályafutása során hetedszer játszhat egyesben WTA-döntőt, idén először – a fináléban a Sabine Lisicki ellen diadalmaskodó Katerina Kozlovával csap össze a harmadik WTA-tornagyőzelméért.

A finálé a tervek alapján magyar idő szerint hajnali négy órakor kezdődik.

Babos Tímea ezt követően nem sokkal párosban elődöntőzött Csan Hao-csing oldalán: a magyar teniszező érezhetően kimerült volt az egyes után, ami rá is nyomta a bélyegét a találkozóra – a Hibino Nao, Okszana Kalasnyikova kettős az első szettben 2:2-nél egymás után háromszor brékelte Babosékat, a játszmát 28 perc alatt, 6:2-re meg is nyerte a japán, grúz duó.

A második szett sem sikerült sokkal jobban: Babosék elveszítették első két adogatásukat, onnan aztán 3:2-re még sikerült felzárkózni, de a magyar, tajvani kettős teljesen elfogyott. A Hibino, Kalasnyikova duó két szettben, 6:2, 6:2-re legyőzte a Babos, Csan párost, és bejutott a torna döntőjébe.

WTA-TORNA, TAJPEJ (226 ezer dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ

Babos (magyar, 4.)–Vang (kínai) 6:3, 6:4
Kozlova (ukrán)–Lisicki (német) 7:5, 6:4

NŐI PÁROS
ELŐDÖNTŐ
Hibino Nao, Okszana Kalasnyikova (japán, grúz)–Babos Tímea, Csan Hao-csing (magyar, tajvani, 1.) 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik