Tenisz: Babos a tizenhat között búcsúzott Szöulban

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.09.19. 08:50
null
Babos Tímea a legjobb tizenhat között búcsúzott (Fotó: MTI)
Babos Tímea 1 óra 13 perc alatt 6:2, 6:3-as vereséget szenvedett a cseh Karolína Muchovától a 250 ezer dollár (74.8 millió forint) összdíjazású szöuli kemény pályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében, ezzel búcsúzott a versenytől.

 

Az első játszmában 3:2-ig mindkét fél hozta a maga adogatását, ám Muchová ekkor brékelni tudta Babos – s mivel a találkozót is ő kezdte, két gém előnybe került. A magyar teniszező ezt követően már nem tudott meglepetést szerezni, 36 perc alatt elveszítette az első játszmát. 6:2

A 6:2-nek köszönhetően a második szettben is Muchová kezdhette az adogatást, Babos egy-egy remek megoldással megszorongatta ugyan, de brékelni nem tudta a harmadik helyen kiemelt riválist. Nem úgy Muchová, aki 4:3 után vette el Babos adogatását, ezzel egy játékra került a győzelemtől, amit aztán első meccslabdáját beütve meg is szerzett. 6:3

TENISZ
WTA-TORNA, SZÖUL (250 000 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Karolína Muchová (cseh, 3.)–Babos Tímea 6:2, 6:3

ATP 250-ES TORNA, METZ (586 140 euró, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
Krajinovic (szerb)–Verdasco (spanyol, 5.) 3:6, 6:4, 6:3
Paire (francia, 3.)–Gasquet (francia) 3:6, 6:3, 6:4
Barrere (francia)–Hoang (francia) 3:6, 7:6 (8–6), 6:2
1. FORDULÓ
Simon (francia, 7.)–Copil (román) 6:3, 6:4
Maden (német)–Humbert (francia) 6:4, 6:7 (8–10), 6:4

Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
14 órája

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
15 órája

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.07. 19:12

Wimbledon: Babosék a negyeddöntőbe jutottak; döntő pillanatokban hibáztak, és kiestek Stollárék

Tenisz
2025.07.07. 15:32

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00

Babos Tímea olimpiai bajnok társával továbbjutott vegyes párosban

Tenisz
2025.07.06. 19:45

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51
Ezek is érdekelhetik