Tenisz: Ameddig nincs béke, nagyon nehéz építkezni – Szávay

Vágólapra másolva!
2020.06.28. 12:35
null
Ha szükség van rá, Szávay Ágnes kész latba vetni a tudását és a tapasztalatát a hazai tenisz érdekében (Fotó: Földi D. Attila)
A magyar tenisztörténet egyik legjobb játékosa, Szávay Ágnes szerint béke nélkül nem lehet építkezni, és ha az új vezetőség megkeresi, a sportág számíthat a tudására és a tapasztalatára.

– Mit gondol az elmúlt két év hazai botrányairól? Hogyan lehetett volna megállítani ezt a folyamatot?
– Nem érdemes a múlton rágódni. Nem szeretnék pálcát törni senki felett, hiszen nem áll rendelkezésemre minden információ, de ha meglenne, akkor sem tenném – felelte érdeklődésünkre a 31 éves Szávay Ágnes, aki sérülései miatt hét éve vonult vissza, előtte a 13. helyen is állt a világranglistán. – Csak pletykákból tudom, miből és hogyan alakult ki a nagymértékű kintlevőség, de ezekre sosem fogok alapozni, így erről sem szeretnék nyilatkozni. Mivel az eddigieken már változtatni nem tudunk, szerintem az a legbölcsebb, ha az ember a jelen helyzetet megvizsgálva próbálja a legjobb tervet összeállítani a jövőre nézve, illetve mindent megtenni azért, hogy meg is valósuljon. Én május közepén kiléptem a Tiszta tenisz mozgalomból, úgyhogy azóta már csak magánszemélyként figyelem az eseményeket.

TONI NADAL: AZ ATP NAPTÁRA NEM KEDVEZ AZ IDŐSEBBEKNEK

Rafael Nadal nevelőedzője és nagybátyja, Toni Nadal szerint irreális az ATP őszre tervezett versenynaptára, amellyel jelentős hátrányba kerülnek az idősebb teniszezők, például unokaöccse és Novak Djokovics. A spanyol klasszis különösen nehéz helyzetben lehet, hiszen a Roland Garros és a US Open címvédője, a két Grand Slam-torna között pedig mindössze két hete lenne átállni a kemény borításról salakra.

„Beszéltem Rafával, egyelőre bizonytalan, hol induljon – árulta el egy spanyol újságnak az edzősködéstől visszavonult Toni, aki rossznak nevezte az ATP döntését. – Egyértelműen az idősebb játékosokat érinti hátrányosan a naptár, hiszen ők már nem tudnak minden héten más borításon játszani a legnagyobb versenyeken. Meglepődtem, hogy az ATP-nél képesek erre, hiszen Rafáék rengeteget tettek a sportág népszerűségéért. Kellene egy határ, aminél zsúfoltabb nem lehet a program, még egy világjárvánnyal nehezített évben sem.”

– Miért döntött így?
– Ha röviden kellene megfogalmaznom, azt mondanám, hogy a Tiszta tenisz jelenleg más utat tapos, mint amilyen ösvényen én járom az életemet. Több oka is van. Egyrészt a tisztújítás közeledtével előtörtek a csapaton belül az egyéni érdekek, amivel én nem tudok azonosulni. Másrészt arra eszméltem fel, hogy így a társaság eredeti célja háttérbe szorult. Én továbbra is azt képviselem Szávay Ágiként, hogy hogyan segítsük és fejlesszük a teniszsportot, amelyet nagyon szeretek.

– Az említett tisztújító közgyűlésen valóban új fejezet kezdődhet?
– Igencsak fordulatos események sorozatán vagyunk túl az elmúlt hónapokban, ennek ellenére bízom benne, hogy a teniszsport szempontjából a lehető legjobb vezetőség áll fel, és valóban új fejezet kezdődik a sportág életében. Rengeteg időt és energiát kell áldozni a változtatásokra, amelyek hosszú távon fognak csak eredményt hozni, de én hiszek benne, hogy sikerülhet.

– Ön milyen szerepet tudna elképzelni magának a vezetőségben?
– Mindig is úgy gondoltam, hogy ha valaki tiszta szívvel bezár egy ajtót – találó a tiszta szó ebben az esetben –, az energiákat szabadít fel, amelyek újabb, magasabb szinten lévő kapukat nyitnak meg. Akkor sem leszek szomorú, ha nem jutok szerephez, és „csak” az imádott tenisziskolámat vezetem tovább. Ha ajánlatot kapok az új vezetőségtől, szakmai alapon, a tapasztalataimat és tudásomat továbbra is rendelkezésre bocsátom a magyar tenisz fejlődése érdekében.

– Politikusra vagy szakmai elnökre lenne szükség a szövetség élén?
– Az lenne a legjobb, ha tapasztalt, kiváló vezetői képességű személy irányítaná a szövetséget, aki helyre tudja állítani és képes fenntartani a tenisztársadalmat szolgáló, szakmai alapokon nyugvó rendet, valamint biztosítja az ehhez szükséges anyagi forrást.

– Ha elnökségi tagokban gondolkodunk, kik lennének alkalmasak a feladatra?
– Szerintem rengeteg kiváló képességű szakember dolgozik Magyarországon, akikre mind szükség van ebben a nehéz helyzetben, csak mindenkinek meg kell találni a megfelelő területet. Nem sorolnék neveket, hiszen senkit sem szeretnék azzal megsérteni, hogy kihagyom a listából. Mindenekelőtt úgy hiszem, hogy a széthúzást kellene megállítani, mert ameddig nincs béke, nagyon nehéz építkezni.

(Fotó: Földi D. Attila)
(Fotó: Földi D. Attila)

– Mire gondolt, amikor nyilvánosságra került, hogy a szövetség 3.5 milliárd forintos adóssággal küzd?
– Arra, hogy remélem, megkapja a Magyar Teniszszövetség a konszolidációt és a további kiemelt támogatást az államtól, és lesz esélye ennek a sportágnak arra, hogy tovább fejlődjön és még népszerűbb legyen. Az egyik legfontosabb célnak véleményem szerint a vidéki tenisz felvirágoztatásának kell lennie.

– Jól tudjuk, hogy már nem vesz részt a jövő év áprilisára halasztott budapesti Fed-kupa-döntő szervezésében?
– Nagy megtiszteltetés volt, hogy részese lehettem a Nemzeti Sportügynökség nagyköveti programjának, amelynek keretében sikerrel kamatoztathattam versenyzői pályafutásom alatt szerzett tudásomat, tapasztalatomat, és segíthettem a márciusi, Debrecenben megtartott Davis-kupa-párharc nemzetközileg is elismert sikeres megrendezését, valamint március végéig tagja lehettem a Fed-kupa szervezői csapatának. Bízom benne, hogy a Nemzeti Sportügynökségnél jelenleg folyamatban lévő változások végeztével a lehető legrövidebb időn belül ismét igényt tartanak a tudásomra a hazai rendezésű nemzetközi teniszversenyek szervezésében.

– A tenisziskolája egyébként zavartalanul üzemel?
– Természetesen! A Feneketlen-tó szomszédságában, a Park Teniszklub pályáin sikeresen működik, a nehéz időszak ellenére is. Két álmom volt, miután a profi karrieremet befejeztem, ez az egyik, úgyhogy ennek a kezét valószínűleg sosem engedem el.

– És mi volt a másik álom?
– Én inkább jövő időre fordítanám ezt a kérdést, hogy mi lesz a másik álom: a Szávay Akadémia. Bízom benne, hogy a közeljövőben több olyan teniszkomplexum épülhet Magyarországon, amelyekben minden szükséges körülményt tudunk biztosítani az akár versenyszinten, akár csak szeretetből teniszezni kívánó gyermekeknek és felnőtteknek, valamint otthont adhat hazai és nemzetközi rendezvényeknek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik