Tenisz: 2012 után újra Nadal lett Monte-Carlo királya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.17. 17:38
null
Nadal kilencedik alkalommal nyert tornát Monte-Carlóban (Fotó: AFP)
Az ötödik helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal nyerte meg a Monte-Carló-i ATP-tornát, mivel majd' háromórás ütközetben, remek hajrával felülmúlta a 13. helyen kiemelt francia Gaël Monfilst. A spanyol pályafutása során a 68. tornagyőzelmét aratta, s a kilencediket Monte-Carlóban, de idén az elsőt. A hercegség a kedvenc helyének számított 2012-ig, hiszen zsinórban nyolc alkalommal diadalmaskodott ott.

 

Az első játszma közepén kétszer is elvették egymás adogatását a felek, mindkétszer Nadal brékelt előbb, ám Monfils azonnal válaszolt. A spanyol 6:5-ös vezetésénél azonban a szett ötödik brékje után már játszmaelőnyhöz jutott a favorit.

Amilyen jól indult a második szett Nadal számára, olyan rosszul folytatódott. Előbb még hozta a saját adogatását, ám utána zsinórban három gémet adott oda francia ellenfelének, köztük ugye egy bréket. Nadal összekapta magát, Monfils számára pedig nem kamatozott a lélektani előny és a vezetés. A spanyol hozta a szervajátékát, majd visszabrékelt. Nem sokáig volt azonban egyenlő, mert Monfils is tudott lépést váltani, így brékkel megint előnyhöz jutott. Újabb brék jött, majd mindketten hozták a saját adogatásukat. A végjátékban Monfils nagy csatában ismét elvette Nadal szervajátékát, majd két szettlabdához jutott, melyek közül az elsőt értékesítette.

Ilyen felvezetés (74, majd 63 perces játszma) után a záró felvonás csalódás volt, különösen a francia kiválóság drukkereinek: a spanyol harminc perc alatt lemosta őt, és a három brékkel, nullára hozott játszmával megszerezte a győzelmet.

Nadal ezzel a diadallal 12–2-re alakította a Monfils elleni mérlegét.

ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO (4 094 505 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ

Nadal (spanyol, 5.)–Monfils (francia, 13.) 7:5, 5:7, 6:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik