Szávay egyesben győzelemmel tért vissza sérülése után

Vágólapra másolva!
2011.03.11. 07:38
null
Szávay kétszettes győzelemmel kezdett Indian Wellsben (Fotó: Action Images– archív)
Címkék
Öt hónapos kihagyás után győzelemmel tért vissza egyesben Szávay Ágnes a 4.5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán. Szávay másfél órás csatában 6:3, 6:3-ra győzte le a világranglista-98. amerikai Jill Craybast.

Szávay remekül kezdett a találkozón, az első percekben Craybas még a saját adogatásainál is képtelen pontot elérni, az első 13 poénból mindössze kettőt nem nyert meg a magyar lány, aki a folytatásban is uralta a mérkőzést, és 5:0-s előnyre tett szert.

Ekkor azonban a 36 éves amerikai nyert egy játékot, sőt Szávay ezt követően a saját adogatását is elveszítette, így Craybas feljött 5:3-ra, pontosabb ellenfele azonban nagy csatában behúzta a szettet (6:3).

A második játszma sokkal szorosabban indult, mint az első, mindkét fél jobban sáfárkodott az adogatásaival, Szávaynak viszont így is több lehetősége volt brékelni, amit meg is tett a szett hajrájában. 5:3-nál így a győzelemért adogatott, és ugyan Craybas hárított három meccslabdát, a negyedikre már nem volt ellenszere. Szávay Ágnes továbbjutott az Indian Wells-i torna második fordulójába, ahol Alisza Klejbanovával találkozik.

„Nagyon örülök, hogy győzelemmel tudtam visszatérni. Jól jött a menetrend alakulása, vagyis, hogy párosban játszottam előbb, mert így volt egy lehetőségem arra, hogy szokjam a versenyhangulatot. Jól ment a játék Craybas ellen, bár volt olyan pontja a meccsnek, amikor azt hittem, nem bírom végig. Iszonyatosan meleg volt."

A nőknél kétszettes győzelemmel mutatkozott be az oroszok két rutinos játékosa, Dinara Szafina és Anna Csakvetadze. A férfiaknál az argentin Juan Martín del Potro kifejezetten könnyedén lépett át a cseh Radek Stepáneken, hiszen a dél-amerikai összesen négy gémet veszített a mérkőzésen folyamán, a második szettben speciel egyet sem.

WTA-TORNA, BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS
(4 500 000 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (MÉG NEM KÖZÖLT EREDMÉNYEK)
Szafina (orosz)–Parra Santonja (spanyol) 6:3, 6:3
Makarova (orosz)–Marino (kanadai) 6:4, 4:6, 6:4
Csakvetadze (orosz)–Doi (japán) 7:6, 6:1
Arvidsson (svéd)–Cseng Csie (kínai) 6:3, 6:2
Csang Su-aj (kínai)–Morita (japán) 6:2, 2:6, 7:6
Pous-Tio (spanyol)–Kerber (német) 6:2, 6:1
Benesová (cseh)–Lepchenko (amerikai) 6:1, 6:2
McHale (amerikai)–Amanmuradova (üzbég) 6:3, 6:1
Medina Garrigues (spanyol)–Paszek (osztrák) 6:1, 6:1
1. FORDULÓ, EREDMÉNYEK ÁGRAJZ SZERINT
Wozniacki (dán, 1.)–erőnyerő
Stephens (amerikai)–Hampton (amerikai) 6:2, 6:4
Halep (román)–Llagostera Vives (spanyol) 0:6, 6:2, 6:4
Martínez Sánchez (spanyol, 28.)–erőnyerő
Klejbanova (orosz, 22.)–erőnyerő
Szávay (magyar)–Craybas (amerikai) 6:3, 6:3
Baltacha (brit)–Vinci (olasz) 2:6, 7:5, 6:2
Pennetta (olasz, 13.)–erőnyerő
A. Radwanska (lengyel, 9.)–erőnyerő
Benesová (cseh)–Lepchenko (amerikai) 6:1, 6:2
Csakvetadze (orosz)–Doi (japán) 7:6, 6:1
Kirilenko (orosz, 24.)–erőnyerő
Zakopalová (cseh, 31.)–erőnyerő
U. Radwanska (lengyel)–Jovanovszki (szerb) 3:6, 6:4, 7:6
Makarova (orosz)–Marino (kanadai) 6:4, 4:6, 6:4
Azarenka (fehérorosz, 8.)–erőnyerő
Stosur (ausztrál, 4.)–erőnyerő
Kerber (német)–Pous-Tio (spanyol)
Szafina (orosz)–Parra Santonja (spanyol) 6:3, 6:3
Hantuchová (szlovák, 26.)–erőnyerő
Rezai (francia, 20.)–erőnyerő
Csang Su-aj (kínai)–Morita (japán) 6:2, 2:6, 7:6
Medina Garrigues (spanyol)–Paszek (osztrák) 6:1, 6:1
Sarapova (orosz, 16.)–erőnyerő
Kuznyecova (orosz, 11.)–erőnyerő
McHale (amerikai)–Amanmuradova (üzbég) 6:3, 6:1
Arvidsson (svéd)–Cseng Csie (kínai) 6:3, 6:2
Petrova (orosz, 18.)–erőnyerő
Dulgheru (román, 27.)–erőnyerő
Hradecká (cseh)–Flipkens (belga) 7:6, 6:2
Peng Su-aj (kínai)–Vorácová (cseh) 7:5, 6:1
Li Na (kínai, 7.)–erőnyerő
Schiavone (olasz, 5.)–erőnyerő
Ondrasková (cseh)–Davis (amerikai) 6:2, 6:1
Cornet (francia)–Schnyder (svájci) 6:1, 6:4
Pironkova (bolgár, 30.)–erőnyerő
Pavljucsenkova (orosz, 17.)–erőnyerő
Sevastova (lett)–Hercog (szlovén) 7:5, 7:6
Mattek (amerikai)–Dusevina (orosz) 6:4, 6:4
Peer (izraeli, 10.)–erőnyerő
Kanepi (észt, 14.)–erőnyerő
Dulko (argentin)–King (osztrák) 2:6, 6:3, 6:2
Oudin (amerikai)–Vesznyina (orosz) 7:6, 6:2
Wickmayer (belga, 23.)–erőnyerő
Cibulková (szlovák, 25.)–erőnyerő
Mirza (indiai)–Oprandi (olasz) 2:1-nél Oprandi feladta
Bacsinszky (svájci)–Govorcova (fehérorosz) 7:5, 2:6, 6:3
Zvonarjova (orosz, 3.)–erőnyerő
Jankovics (szerb, 6.)–erőnyerő
Vandeweghe (amerikai)–Gallovits (romániai) 4:6, 6:3, 6:4
Bammer (osztrák)–Larsson (svéd) 6:2, 3:6, 6:3
Görges (német, 32.)–erőnyerő
Ivanovics (szerb, 19.)–erőnyerő
Date Krumm (japán)–Svedova (kazah) 6:4, 7:5
B. Zahlavová-Strycová (cseh)–Riske (amerikai) 6:2, 6:1
Kvitová (cseh, 12.)–erőnyerő
Bartoli (francia, 15.)–erőnyerő
Niculescu (román)–Rodionova (ausztrál) 6:3, 6:1
Safárová (cseh)–Barrois (német) 7:6, 6:7, 6:0
Petkovic (német, 21.)–erőnyerő
Groth (ausztrál, 29.)–erőnyerő
Errani (olasz)–Arn (magyar) 6:6-nál Arn feladta
Kudrjavceva (orosz)–Cirstea (román) 3:6, 6:3, 6:3
Clijsters (belga, 2.)–erőnyerő
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA, ÁGRAJZ SZERINT
Wozniacki (dán, 1.)–Stephens (amerikai)
Halep (román)–Martínez Sánchez (spanyol, 28.)
Klejbanova (orosz, 22.)–Szávay (magyar)
Baltacha (brit)–Pennetta (olasz, 13.)
A. Radwanska (lengyel, 9.)–Benesová (cseh)
Csakvetadze (orosz)–Kirilenko (orosz, 24.)
Zakopalová (cseh, 31.)–U. Radwanska (lengyel)
Makarova (orosz)–Azarenka (fehérorosz, 8.)
Stosur (ausztrál, 4.)–Pous-Tio (spanyol)
Szafina (orosz)–Hantuchová (szlovák, 26.)
Rezai (francia, 20.)–Csang Su-aj (kínai)
Medina Garrigues (spanyol)–Sarapova (orosz, 16.)
Kuznyecova (orosz, 11.)–McHale (amerikai)
Arvidsson (svéd)–Petrova (orosz, 18.)
Dulgheru (román, 27.)–Hradecká (cseh)
Peng Su-aj (kínai)–Li Na (kínai, 7.)
Schiavone (olasz, 5.)–Ondrasková (cseh)
Cornet (francia)–Pironkova (bolgár, 30.)
Pavljucsenkova (orosz, 17.)–Sevastova (lett)
Mattek (amerikai)–Peer (izraeli, 10.)
Kanepi (észt, 14.)–Dulko (argentin)
Oudin (amerikai)–Wickmayer (belga, 23.)
Cibulková (szlovák, 25.)–Mirza (indiai)
Bacsinszky (svájci)–Zvonarjova (orosz, 3.)
Jankovics (szerb, 6.)–Vandeweghe (amerikai)
Bammer (osztrák)–Görges (német, 32.)
Ivanovics (szerb, 19.)–Date Krumm (japán)
B. Zahlavová-Strycová (cseh)–Kvitová (cseh, 12.)
Bartoli (francia, 15.)–Niculescu (román)
Safárová (cseh)–Petkovic (német, 21.)
Groth (ausztrál, 29.)–Errani (olasz)
Kudrjavceva (orosz)–Clijsters (belga, 2.)
ATP-TORNA, BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS
(4 500 000 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (MÉG NEM KÖZÖLT EREDMÉNYEK)
Schüttler (német)–Haase (holland) 7:6, 7:5
Malisse (belga)–Cipolla (olasz) 6:1, 6:4
Zverev (német)–Ebden (ausztrál) 6:4, 6:3
Karlovic (horvát)–Motosevic (ausztrál) 7:6, 6:7, 6:2
Del Potro (argentin)–Stepánek (cseh) 6:4, 6:0
Berankis (litván)–Bogomolov Jr. (amerikai) 1:6, 6:3, 6:4
Nieminen (finn)–Isztomin (üzbég) 2:6, 7:5, 7:5
Russell (amerikai)–Anderson (dél-afrikai) 6:7, 6:3, 6:4
1. FORDULÓ, EREDMÉNYEK ÁGRAJZ SZERINT
Nadal (spanyol, 1.)–erőnyerő
De Voest (dél-afrikai)–Riba (spanyol) 6:4-nél Riba feladta
Sweeting (amerikai)–Granollers (spanyol) 6:4, 6:1
Mónaco (argentin, 27.)–erőnyerő
Bagdatisz (ciprusi, 19.)–erőnyerő
Devvarman (indiai)–Mannarino (francia) 6:2, 6:3
Malisse (belga)–Cipolla (olasz) 6:1, 6:4
Tsonga (francia, 15.)–erőnyerő
Almagro (spanyol, 11.)–erőnyerő
Russell (amerikai)–Anderson (dél-afrikai)
Nieminen (finn)–Isztomin (üzbég) 2:6, 7:5, 7:5
Montanés (spanyol, 23.)–erőnyerő
Simon (francia, 28.)–erőnyerő
Schüttler (német)–Haase (holland) 7:6, 7:5
Karlovic (horvát)–Motosevic (ausztrál) 7:6, 6:7, 6:2
Ferrer (spanyol, 6.)–erőnyerő
Söderling (svéd, 4.)–erőnyerő
Berrer (német)–Phau (német) 6:4, 4:6, 6:4
Smyczek (amerikai)–Marcsenko (ukrán) 2:6, 6:3, 6:2
Kohlschreiber (német, 32.)–erőnyerő
Dolgopolov (ukrán, 20.)–erőnyerő
Hanescu (román)–Seppi (olasz) 4:6, 7:6, 6:3
Del Potro (argentin)–Stepánek (cseh) 6:4, 6:0
Ljubicic (horvát, 14.)–erőnyerő
Verdasco (spanyol, 9.)–erőnyerő
Berankis (litván)–Bogomolov Jr. (amerikai) 1:6, 6:3, 6:4
Tipszarevics (szerb)–Kamke (német) 6:2, 6:0
Querrey (amerikai, 21.)–erőnyerő
Robredo (spanyol, 25.)–erőnyerő
Zverev (német)–Ebden (ausztrál) 6:4, 6:3
Young (amerikai)–Starace (olasz) 2:6, 6:3, 6:3
Murray (brit, 5.)–erőnyerő
Roddick (amerikai, 8.)–erőnyerő
Blake (amerikai)–Guccione (ausztrál)
Ramírez Hidalgo (spanyol)–Mello (brazil)
Isner (amerikai, 30.)–erőnyerő
Gasquet (francia, 18.)–erőnyerő
Cuevas (uruguayi)–Andújar (spanyol)
Benneteau (francia)–F. López (spanyol)
Melzer (osztrák, 10.)–erőnyerő
Troicki (szerb, 16.)–erőnyerő
Bopanna (indiai)–Tomic (ausztrál)
Giraldo (kolumbiai)–Gimeno-Traver (spanyol)
Llodra (francia, 24.)–erőnyerő
Gulbis (lett, 31.)–erőnyerő
Hewitt (ausztrál)–Lu Jen-hszün (tajvani)
F. Mayer (német)–Golubjov (kazah)
Djokovics (szerb, 3.)–erőnyerő
Berdych (cseh, 7.)–erőnyerő
Kukuskin (kazah)–Kubot (lengyel)
De Bakker (holland)–Becker (német)
Bellucci (brazil, 26.)–erőnyerő
Cilic (horvát, 17.)–erőnyerő
Gabasvili (orosz)–Serra (francia)
Davigyenko (orosz)–Fognini (olasz)
Wawrinka (svájci, 12.)–erőnyerő
Fish (amerikai, 13.)–erőnyerő
Raonic (kanadai)–Ilhan (török)
Harrison (amerikai)–Chardy (francia)
García-López (spanyol, 22.)–erőnyerő
Chela (argentin, 29.)–erőnyerő
Petzschner (német)–Brown (német)
Andrejev (orosz)–Nisikori (japán)
Federer (svájci, 2.)–erőnyerő

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik