
A Miamiban zajló WTA-torna első napján egyesben előbb Czink Melinda búcsúzott, miután 156 perces csatában háromszettes vereséget szenvedett a német Sabine Lisickitől, majd ma Arn Gréta is kikapott a kínai Peng Su-ajtól, így a később kezdődő meccsen Szávay Ágnesre várt a feladat, hogy egyetlen magyarként bejusson a második fordulóba.
A világranglistán 44. helyen álló magyar lány a selejtezőből érkező, a listán 33 hellyel mögött lévő szintén kínai Csang Su-ajjal találkozott.
A mérkőzés meglehetősen rosszul kezdődött Szávay számára, ugyanis az első két játékot elveszítette, majd hiába vette el ő is az ellenfele adogatását, a kínai ismét brékelte őt.
| Arn Gréta mérkőzése sajnos nagyon sima volt Peng Su-aj ellen, pedig a világranglistán mindössze 19 hely választja el a két játékost (a kínai a 32., Arn az 51. helyen áll), ám ez nem látszódott az eredményen. Az első játszmában 3:0 után tudott egy játékot nyerni a magyar teniszező, a másodikban pedig 4:0 után esélye volt felzárkózni 4:3-ra is, de végül 6:2-re ezt a szettet is elbukta. |
Csang Su-aj az első szettben négy bréklabdát értékesített a hatból, és bár a háromból kettőt Szávay is beütött, a játszmát 6:2-vel elveszítette.
A női meccseken gyakorta előforduló brékparádé a második szettben is folytatódott. 1:1-nél Szávay koncentrált jobban fogadóként, de nem sokáig örülhetett. A következő gémben ugyanis 40:15-ös vezetésről is elbukta a szervajátékát. A magyar játékosnak elsősorban az első szervák okoztak gondot. Az első szettben csak 36 százaléka volt jó az első adogatásainak, de a második játszmában is ötven százalék alatt maradt.
Ennek ellenére 2:3-ról egy szorosabb és egy simább gém után fordítani tudott, sőt 5:3-ra meglépett, 6:3-ra pedig hozta is a játszmát.
Szávay a döntő szett elején 1:0-s vezetésénél három bréklabda után a negyediket már értékesítette, így 2:0-ra meglépett, ám a következő gémben Csang visszabrékelte őt, majd egyenlített is a kínai. Szerencsére azonban a folytatásban ismét Szávay pillanatai következtek, és több fordulat már nem volt. A 22 éves magyar egymás után négy játékot megnyert (4:2-nél a saját szervájánál rezgett a léc, de sikerült behúzni), ezzel pedig 2:6, 6:3, 6:2-re a mérkőzést is megnyerte.
Szávaynak öt hónapos kihagyása után egyesben ez volt a harmadik mérkőzése, és a második győzelme. A 2. fordulóban a 17. kiemelt, az első körben erőnyerő orosz Anasztaszija Pavljucsenkovával találkozik majd.
Szávay legközelebb párosban lép pályára a svájci színekben versenyző Timea Bacsinszky oldalán – ellenfelük az amerikai Mattek-Sands, Shaughnessykettős lesz.
| EGYES, 1. FORDULÓ |
| Szávay (magyar)–Csang Su-aj (kínai) 2:6, 6:3, 6:2 |
| KORÁBBAN |
| Peng Su-aj (kínai)–Arn (magyar) 6:1, 6:2 |
| EGYES, AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA, EDDIGI EREDMÉNYEK, ÁGRAJZ SZERINT |
| Wozniacki (dán, 1.)–erőnyerő |
| Mattek (amerikai)–Arvidsson (svéd) 6:1, 6:4 |
| Oudin (amerikai)–Görges (német) 7:5, 6:3 |
| Hantuchová (szlovák, 29.)–erőnyerő |
| Petkovic (német, 21.)–erőnyerő |
| Hampton (amerikai)–Tomljanovic (horvát, 21.) 3:6, 7:5, 6:0 |
| Benesová (cseh)–Vinci (olasz) 7:5, 6:4 |
| Pennetta (olasz, 13.)–erőnyerő |
| Peer (izraeli, 10.)–erőnyerő |
| Medina Garrigues (spanyol)–Pervak (orosz) 6:1, 6:2 |
| Vesznyina (orosz)–Dulko (argentin) 6:1, 6:3 |
| Wickmayer (belga, 23.)–erőnyerő |
| Zakopalová (cseh, 32.)–erőnyerő |
| Baltacha (brit)–Bammer (osztrák) 3:6, 7:6, 7:6 |
| Niculescu (román)–Jovanovszki (szerb) 6:1, 7:6 |
| Jankovics (szerb, 6.)–erőnyerő |
| Stosur (ausztrál, 4.)–erőnyerő |
| Cseng Csie (kínai)–Cirstea (román) 6:3, 6:7, 6:3 |
| Schnyder (svájci)–Keys (amerikai) 3:6, 6:1, 7:6 |
| Safárová (cseh, 30.)–erőnyerő |
| Petrova (orosz, 18.)–erőnyerő |
| Lisicki (német)–Czink (magyar) 6:3, 5:7, 6:4 |
| Martic (horvát)–Barrois (német) 7:5, 6:2 |
| Sarapova (orosz, 16.)–erőnyerő |
| Kuznyecova (orosz, 11.)–erőnyerő |
| Halep (román)–U. Radwanska (lengyel) 6:3, 6:2 |
| Peng Su-aj (kínai)–Arn (magyar) 6:1, 6:2 |
| Rezai (francia, 20.)–erőnyerő |
| Dulgheru (román, 26.)–erőnyerő |
| Scheepers (dél-afrikai)–Hercog (szlovén) 5:7, 7:5, 6:2 |
| Larsson (svéd)–Rodionova (ausztrál) 6:4, 7:6 |
| Li Na (kínai, 7.)–erőnyerő |
| Schiavone (olasz, 5.)–erőnyerő |
| Gallovits (romániai)–Kerber (német) |
| Domínguez Lino (spanyol)–Rus (román) |
| Pironkova (bolgár, 31.)–erőnyerő |
| Kirilenko (orosz, 24.)–erőnyerő |
| Mirza (indiai)–Parra Santonja (spanyol) 6:2, 6:4 |
| Stephens (amerikai)–B. Zahlavová-Strycová (cseh) |
| A. Radwanska (lengyel, 9.)–erőnyerő |
| Bartoli (francia, 15.)–erőnyerő |
| Morita (japán)–Watson (brit) 7:5, 6:2 |
| Makarova (orosz)–Dusevina (orosz) 6:2, 6:2 |
| Klejbanova (orosz, 22.)–erőnyerő |
| Groth (ausztrál, 28.)–erőnyerő |
| Errani (olasz)–Svedova (kazah) |
| Dokic (ausztrál)–Szafina (orosz) |
| Zvonarjova (orosz, 3.)–erőnyerő |
| Azarenka (fehérorosz, 8.)–erőnyerő |
| Hradecká (cseh)–Csan Jung-csan (tajvani) |
| Manaszijeva (orosz)–Bacsinszky (svájci) |
| Cibulková (szlovák, 25.)–erőnyerő |
| Pavljucsenkova (orosz, 17.)–erőnyerő |
| Szávay (magyar)–Csang Su-aj (kínai) 6:2, 6:3, 6:2 |
| Lepchenko (amerikai)–Vandeweghe (amerikai) 6:2, 6:3 |
| Kvitová (cseh, 12.)–erőnyerő |
| Kanepi (észt, 15.)–erőnyerő |
| Razzano (francia)–Cornet (francia) 6:3, 6:1 |
| Date Krumm (japán)–Ondrasková (cseh) 6:4, 6:3 |
| Ivanovics (szerb, 19.)–erőnyerő |
| Martínez Sánchez (spanyol, 27.)–erőnyerő |
| Tatisvili (grúz)–Govorcova (fehérorosz) |
| Jakimova (fehérorosz)–Kudrjavceva (orosz) |
| Clijsters (belga, 2.)–erőnyerő |
| EGYES, 1. FORDULÓ, PÁROSÍTÁS, EDDIGI EREDMÉNYEK, ÁGRAJZ SZERINT |
| Nadal (spanyol, 1.)–erőnyerő |
| Chardy (francia)–Nisikori (japán) |
| F. López (spanyol)–Berankis (litván) |
| Chela (argentin, 26.)–erőnyerő |
| Dolgopolov (ukrán, 21.)–erőnyerő |
| Seppi (olasz)–Zverev (német) |
| Gabasvili (orosz)–Brands (német) |
| Tsonga (francia, 15.)–erőnyerő |
| Almagro (spanyol, 11.)–erőnyerő |
| Gil (portugál)–Capdeville (chilei) |
| F. Mayer (német)–Karlovic (horvát) |
| Montanés (spanyol, 20.)–erőnyerő |
| Gulbis (lett, 28.)–erőnyerő |
| Berlocq (argentin)–Sock (amerikai) |
| Mannarino (francia)–Ramírez Hidalgo (spanyol) |
| Berdych (cseh, 7.)–erőnyerő |
| Federer (svájci, 3.)–erőnyerő |
| Fognini (olasz)–Stepánek (cseh) |
| Sztahovszkij (ukrán)–Dimitrov (bolgár) |
| Mónaco (argentin, 32.)–erőnyerő |
| Bagdatisz (ciprusi, 22.)–erőnyerő |
| Kavcic (szlovén)–O. Rochus (belga) |
| Riba (spanyol)–Lu Jen-hszün (tajvani) |
| Juzsnij (orosz, 13.)–erőnyerő |
| Melzer (osztrák, 10.)–erőnyerő |
| Petzschner (német)–Serra (francia) |
| Tipszarevics (szerb)–Haas (német) |
| Cilic (horvát, 18.)–erőnyerő |
| Simon (francia, 25.)–erőnyerő |
| Harrison (amerikai)–Schüttler (német) |
| Cuevas (uruguayi)–Berrer (német) |
| Roddick (amerikai, 8.)–erőnyerő |
| Ferrer (spanyol, 6.)–erőnyerő |
| Kendrick (amerikai)–Kunyicin (orosz) |
| Devvarman (indiai)–Starace (olasz) 6:2, 6:4 |
| Raonic (kanadai, 31.)–erőnyerő |
| Llodra (francia, 23.)–erőnyerő |
| Malisse (belga)–Sweeting (amerikai) 7:6, 6:4 |
| Granollers (spanyol)–Becker (német) 6:4, 6:7, 6:4 |
| Wawrinka (svájci, 12.)–erőnyerő |
| Fish (amerikai, 14.)–erőnyerő |
| Benneteau (francia)–Gimeno-Traver (spanyol) 6:4, 6:3 |
| Lorenzi (olasz)–Ljubicic (horvát) 7:6, 6:1 |
| Gasquet (francia, 17.)–erőnyerő |
| Kohlschreiber (német, 29.)–erőnyerő |
| Del Potro (argentin)–Mello (brazil) 6:4, 6:4 |
| Dodig (horvát)–Golubjov (kazah) 6:7, 6:4, 6:0 |
| Söderling (svéd, 4.)–erőnyerő |
| Murray (brit, 5.)–erőnyerő |
| Bogomolov Jr. (amerikai)–Hanescu (román) 5:3, 4:6, 7:5 |
| Andrejev (orosz)–Giraldo (kolumbiai) 6:1, 2:6, 6:1 |
| Isner (amerikai, 30.)–erőnyerő |
| García-López (spanyol, 24.)–erőnyerő |
| Anderson (dél-afrikai)–Davigyenko (orosz) 6:4, 6:3 |
| Andújar (spanyol)–Tomic (ausztrál) 6:4, 3:6, 7:5 |
| Verdasco (spanyol, 9.)–erőnyerő |
| Troicki (szerb, 16.)–erőnyerő |
| Ilhan (török)–Kamke (német) 6:2, 6:1 |
| Kukuskin (kazah)–Nieminen (finn) 3:6, 6:3, 6:2 |
| Querrey (amerikai, 19.)–erőnyerő |
| Bellucci (brazil, 27.)–erőnyerő |
| Russell (amerikai)–Blake (amerikai) |
| Isztomin (üzbég)–Young (amerikai) 6:4, 6:3 |
| Djokovics (szerb, 2.)–erőnyerő |







