A Serena Williamset legyőző Muguruza az új salakkirálynő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.04. 14:55
null
Garbine Muguruza első Grand Slam-sikerét ünnepelhette (Fotók: AFP)
A Francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének fináléjában a világelső amerikai Serena Williams két játszmában kikapott a negyedik helyen kiemelt spanyol Garbine Muguruzától, aki élete első Grand Slam-győzelmét aratta.

 

ROLAND GARROS, PÁRIZS (32 017 500 euró, salak)
NŐI EGYES, DÖNTŐ

S. Williams (amerikai, 1.)–Muguruza (spanyol, 4.) 5:7, 4:6

FÉRFI PÁROS, DÖNTŐ
F. López, M. López (spanyol, 5.)–B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 15.) 6:4, 6:7 (6–8), 6:3

Remekül kezdte a mérkőzést a világelső Serena Williams: első két adogatójátékában mindössze egy pontot engedett a negyedik helyen kiemelt Garbine Muguruzának, akinek már a második szervajátékáért is meg kellett izzadnia. Ezután azonban nagyot fordult a játék képe, 2:2-nék Muguruza brékelte az amerikait.

4:3-nál Williams visszavette a spanyol brékelőnyét, 5:5-nél azonban a 22 éves spanyol újra ellopta a világelső adogatójátékát, majd két bréklabdát is hárítva, a harmadik játszmalabdáját beütötte, így 7:5-re megnyerte az első szettet.

A második játszmát Muguruza ott folytatta, ahol az elsőt abbahagyta, és rögtön elvette Williams szervajátékát, így játszma- és brékelőnybe került. Ez nem tartott sokáig, hiszen az amerikai visszabrékelt – többek között a spanyol három kettős hibájának köszönhetően.

Ez sokakat megzavart volna, de nem a fiatal spanyolt, aki sorozatban harmadszor vette el Williams adogatását. A világelső ezután összeszedte magát, ez azonban csak arra volt elég, hogy a második szettben 5:3-as Muguruza előnynél négy meccslabdát is hárított, és közelebb lopózott, ám 5:4-nél, a saját szervajátékában Muguruza 40:0-vel indított, és újabb mérkőzéslabdájánál már nem hibázott.

Így Garbine Muguruza 7:5, 6:4-re megnyerte a mérkőzést, és elhódította élete első Grand Slam-trófeáját, míg Serena Williamsnek tovább kell várnia a 22. Grand Slam-győzelmére.

JÁTÉKRÓL JÁTÉKRA

2. SZETT

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 5:7, 4:5 Muguruza szervál.
A négy elrontott meccslabda után 40:0-vel indította adogatójátékát Muguruza, aki újabb három mérkőzéslabdához jutott, amit egy remek átemeléssel elsőre kihasznált a spanyol, így 7:5, 6:4-re megnyerte a mérkőzést, és elhódította élete első Grand Slam-trófeáját.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 5:7, 3:5 Williams adogat.
Az első pontot Williams szerezte a szervajátékában, azonban Muguruza 40:15-re fordított, és két meccslabdához jutott, ezeket azonban hárította a világelső. 40:40-nél újra a spanyol került előnybe, az amerikainak azonban erre is volt válasza. Williamsnek elrontott rövidítés után viszont újra hátrányba került, Muguruza azonban elrontotta a kínálkozó lehetőséget. Majd Williams egymás után háromszor kellett, hogy adogatóelőnybe kerüljön, hogy lezárja ezt a gémet. Muguruza a győzelemért adogathat.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 5:7, 3:4 Muguruza szervál.
Muguruza az előző adogatásához hasonlóan kettős hibával nyitott, majd egy ászt is ütve fordított 40:15-re, egy újabb ásszal pedig behúzta a szervajátékát, így Williamsnek a meccsben maradásért kell adogatnia.

Serena Williamset ritkán hozzák ennyiszer kiszorított helyzetbe
Serena Williamset ritkán hozzák ennyiszer kiszorított helyzetbe

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 5:7, 2:4 Williams adogat.
Williams 30:0-vel kezdett, majd egy pontot ugyan szerzett a spanyol, újabb két ponttal biztosan hozta az adogatójátékát, és közelebb lépett Muguruzához.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 5:7, 2:3 Muguruza szervál.
Muguruza kettős hibával indította az adogatását, ezt követően azonban sorozatban három pontot szerezve fordított, első lehetőségét pedig kihasználta, és hozta a gémet.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 5:7, 1:3 Williams adogat.
Sorozatban három elveszített adogatójáték után Williams 40:0-vel és óriási csatakiáltásokkal kezdett, azonban Muguruza egymás után két pontot szerzett. A világelsőt ez nem zavarta meg, és harmadikra már megnyerte a szervajátékát.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 5:7, 1:2 Muguruza szervál.
30:0-vel kezdett Muguruza, de egy pazar második szerva utáni returnnel Williams közelebb lépett, de a következő pontot a spanyol szerezte meg. 40:15 után egy pontot szerzett az amerikai, Muguruza azonban behúzta – a második szettben először – az adogatását.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 5:7, 1:1 Williams adogat.
BRÉK! Williams egy ásszal kezdett, ám Muguruza előbb egy fonák nyerővel, majd egy tenyeressel fordított, majd újabb két ponttal már az első bréklabdáját kihasználta, így másodszor került brékelőnybe a második szettben.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 5:7, 0:1 Muguruza szervál.
BRÉK! Muguruza 30:0-vel indított, azonban Williams sorozatban három pontot szerzve bréklabdához jutott, amit a spanyol egy jó szervával hárított. 40:40-nél kettős hibát ütött Muguruza, de ezt is javította egy remek nyerővel labdamenet végén. Ezután a spanyol két kettős hibát ütött, és elveszítette az adogatását.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 5:7 Williams adogat.
BRÉK! Williams szerezte az adogatójátékának első pontját, ezt követően azonban Muguruza sorozatban három pontot szerzett, és két bréklabdához jutott, amit elsőre be is húzott, így játszma- és brékelőnybe került.

A spanyol rengeteget dolgozott a sikerért
A spanyol rengeteget dolgozott a sikerért

1. SZETT

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 5:6 Muguruza szervál.
Muguruza óriási ziccerben rontott rögtön az elején, ezután viszont egyenlített, Williams azonban két bréklabdához jutott. Ezeket – a másodikat egy ásszal – hárította a spanyol, sőt egy újabb ponttal játszmalabdához is jutott, amit hárított a világelső. Ezután újabb két szettlabdát harcolt ki Muguruza: Williams az elsőnél még egyenlített, a másodikat azonban egy óriási fonákkal beütötte a spanyol, aki így 7:5-re megnyerte az első játszmát.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 5:5 Williams adogat.
BRÉK! Williams egy kettős hibával kezdett, majd egy gyenge rövidítés után máris 30:0-re húzott el Muguruza. Ezután a világelső ugyan egyenlített, a spanyol bréklabdához jutott, amit be is ütött, így már másodszorra vette el az amerikai adogatását, és szerválhat a játszmáért.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 5:4 Muguruza szervál.
30:0-vel indított Muguruza, majd ugyan Williams egy második szerva utáni óriási nyerő returnnel pontot szerzett, a spanyol újabb két ponttal hozta az adogatását.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 4:4 Williams adogat.
30:0-ről ugyan felállt a spanyol, ám ezt követően Williams már magabiztosan behúzta a szervajátékát, így sorozatban három gémet nyert, Muguruzának pedig a szettben maradásért kell adogatnia.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 3:4 Muguruza szervál.
BRÉK!
Williams szerezte az első pontot, melyet követően Muguruza 30:15-re fordított, de az amerikai újabb két ponttal bréklabdához jutott, és egy remek labdamenet végén el is vette a spanyol adogatását, és kiegyenlítette az állást.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 2:4 Williams adogat.
Williams 30:0-vel kezdett, majd Muguruza ugyan szerzett egy remek – az amerikait is tapsra késztető – pontot egy első szerva utáni returnnel, ám ez nem zavarta meg a világelsőt, aki többek között egy ászt is ütve behúzta a gémet.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 2:3 Muguruza szervál.
Egymás után két kettős hibával kezdett Muguruza, ám 30:0-ről felállt, és sorozatban négy pontot szerezve, hozta a szervajátékát.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 2:2 Williams adogat.
BRÉK! Muguruza óriási meglepetésre 40:0-re elhúzott, majd hiába hárított két bréklabdát Williams, a harmadiknál kettős hibát ütött, így a spanyol az, aki mérkőzés folyamán először brékelni tudott!

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 2:1 Muguruza szervál.
Jobban kezdte a második adogatójátékát Muguruza, azonban 30:0-ről Williams sorozatban három pontot szerzett. A spanyol először egy nagyszerű labdamenet után hárította a bréklabdát, majd egy ásszal egalizált egy újabb után. Majd egy újrajátszott adogatás után kétszer is előnybe került a spanyol, melyet az amerikai egy remek returnnel, majd egy kettős hibának köszönhetően egyenlített ki. Harmadszorra azonban már nem hibázott Muguruza, és ha nehezen is, de tíz perc alatt hozta az adogatását.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 1:1 Williams adogat.
Annak ellenére, hogy 40:0-nél Muguruza megszerezte első fogadópontját, 40:15 után ezt a gémet is megnyerte Williams, akinek eddig szinte tökéletes a játéka, a spanyol nem tud mit kezdeni a szerváival.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), 1:0 Muguruza szervál.
Muguruza is jól kezdett, így hiába jött fel 40:30-ra a világelső, a spanyol nem ijedt meg és behúzta az első adogatását.

S. WILLIAMS (amerikai, 1.)–MUGURUZA (spanyol, 4.), Williams adogat.
Ennél jobban nem is kezdhetett volna Serena Williams, hiszen megerőltetés nélkül, nagyjából másfél perc alatt semmire hozta az adogatójátékát.

 

ELŐZMÉNYEK

Előbb Muguruza, majd Williams is megérkezett a pályára, így a bemelegítés után hamarosan kezdődik a döntő.



A KÉT JÁTÉKOS ÚTJA A DÖNTŐIG
Serena Williams
Garbine Muguruza
1. forduló
Rybariková (szlovák) 6:2, 6:0
Schmiedlová (szlovák) 3:6, 6:3, 6:3
2. forduló
Pereira (brazil) 6:2, 6:1Georges (francia) 6:2, 6:0
3. forduló
Mladenovic (francia, 26.) 6:4, 7:6
Wickmayer (belga) 6:3, 6:0
NyolcaddöntőSzvitolina (ukrán, 18.) 6:1, 6:1
Kuznyecova (orosz, 13.) 6:3, 6:4
Negyeddöntő
Putyinceva (kazah) 5:7, 6:4, 6:1
Rogers (amerikai) 7:5, 6:3
ElődöntőBertens (holland) 7:6, 6:4
Stosur (ausztrál, 21.) 6:2, 6:4

 

Muguruzának ez mindössze a második Grand Slam-döntője, míg Williams pályafutása 27. GS-fináléjában szerepel. Az amerikai a 26, eddig lejátszott döntőjéből 21-et megnyert, a Roland Garroson háromból három győzelem a mutatója.

Az örökmérleg még két Australian Open-mérkőzést is tartalmaz: 2013-ban Williams a legjobb 32 közé jutástól ütötte el a spanyolt (6:2, 6:0), majd 2015-ben a nyolcaddöntőben ejtette ki Muguruzát (2:6, 6:3, 6:2).

A Roland Garroson eddig egyszer csaptak össze: 2014-ben Muguruza 6:2, 6:2-vel kiejtette az amerikait a 2. fordulóban.

Serena Williams és Garbine Muguruza ötödik alkalommal találkozik egymással. Legutóbb szintén egy döntőben mérte össze erejét a két teniszező, a 2015-ös wimbledoni fináléban Serena Williams 6:4, 6:4-re megverte a 22 éves spanyolt.

Williams egy esetleges győzelemmel a 22. Grand Slam-győzelmét ünnepelné, ezzel pedig beérhetné az örökranglista 2. helyén álló Steffi Grafot és már csak a 24 címet gyűjtő Margaret Court előzné meg.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Roland Garros női egyesének döntője, melyben a világelső amerikai Serena Williams a negyedik helyen kiemelt spanyol Garbine Muguruzával csap össze. Tartsanak velünk!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik