Roland Garros: Ostapenko és Halep vívja a női egyes döntőjét

Vágólapra másolva!
2017.06.08. 17:43
null
Jelena Ostapenko 20 évesen készülhet első Grand Slam-döntőjére (Fotó: AFP)
A 20. születésnapját éppen ma ünneplő Jelena Ostapenko jutott be elsőként az idei Roland Garros döntőjébe női egyesben. A lett teniszező 7:6, 3:6, 6:3-ra nyert az elődöntőben a magyar származású Bacsinszky Tímea ellen. Ellenfele a román Simona Halep lesz, aki másodszor játszhat finálét Grand Slam-tornán és a Roland Garroson.



JELENA OSTAPENKO–BACSINSZKY TÍMEA

A két születésnapos játékos – Ostapenko 20., Bacsinszky 28. életévét töltötte be éppen csütörtökön – csatája óriási küzdelmet hozott. A 65 percig tartó első szettben összesen hatszor vették el a felek egymás adogatását, ezt követően a rövidítésben a fiatalabb lett teniszező volt a magabiztosabb.
A második játszma „csak" négy bréket hozott, ebből az ekkor ellenfelénél jóval kevesebbet hibázó Bacsinszky jegyzett hármat, így viszonylag könnyedén egyenlített.

A mindent eldöntő harmadik felvonásban mindössze háromszor örülhetett az adogató, ebből kétszer Ostapenko, aki így közel két és fél órás mérkőzés végén élete első Grand Slam-döntőjének örülhetett. Bacsinszkynak ezzel szemben továbbra is várnia kell erre, ő 2015 után másodszor jutott el Grand Slam-tornán a legjobb négyig, ám ott nyernie ezúttal sem sikerült.

Ostapenko – akinek ez mindössze pályafutása nyolcadik GS-főtáblás szereplése – először jutott túl a harmadik fordulón a négy nagy torna valamelyikén. Érdekesség, hogy a lett játékos korábban egyetlen WTA-tornát sem nyert még meg – legutóbb a férfiaknál fordult elő, hogy egy játékos úgy nyert Grand Slamet, hogy korábban nem ünnepelhetett ATP- vagy WTA-tornagyőzelmet: 1997-ben Gustavo Kuerten éppen Párizsban diadalmaskodott hasonlóképpen – június 8-án, tehát éppen azon a napon, amikor Ostapenko született.

„Nagyon boldog vagyok, imádok itt játszani, imádom a közönséget. Örülök, hogy így sikerült megünnepelni a születésnapomat!” – mondta a találkozó után Ostapenko. Hozzátette, próbált most is stílusának megfelelően agresszívan játszani, s szerinte éppen ez fizetődött ki a mérkőzésen.

SIMONA HALEP–KAROLÍNA PLÍSKOVÁ

A két ellentétes stílusú teniszező találkozóján a világranglistán negyedik Halep kezdett jobban, rögtön második próbálkozásra elvette cseh ellenfele adogatását, és ezt a brékelőnyt egészen a játszma végéig megtartotta a csak az első szettben 24 ki nem kényszerített hibát vétő Plískovával szemben.
A második felvonásban is egy brék született, ezt azonban a világelsőségért is játszó cseh érte el, így 35 perc alatt kiegyenlített.
A harmadik játszmában ismét a 2014-es döntős románnak sikerült előbb brékelnie, és bár a cseh három játékkal később „visszajött" a szettbe, a következő adogatójátékát ismét elbukta, Halep pedig kiszerválta a meccset. A 2 óra 3 percig tartó összecsapáson Plísková összesen 55 ki nem kényszerített hibát követett el, ellentétben riválisa 14 hibájával, ennek is köszönhető, hogy Halep készülhet pályafutása második Grand Slam-döntőjére.
Amennyiben a román teniszező megnyeri a szombaton 15 órakor kezdődő finálét, jövő hétfőtől átveszi a vezetést a világranglistán.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (36 000 000 euró, salak)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Ostapenko (lett)–Bacsinszky (svájci, 30.) 7:6, 3:6, 6:3
Halep (román, 3.)–Ka. Plísková (cseh, 2.) 6:4, 3:6, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik