Roland Garros: Fucsovics három szettben jutott a 2. körbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.29. 16:21
null
Fucsovics túljutott kanadai ellenfelén (Fotó: MTI)
Fucsovics Márton közel kettő és negyed óra játék után, három szettben győzte le a kanadai Vasek Pospisilt, s jutott így tovább a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) első fordulójából. A verseny első kiemeltje, a címvédő Rafael Nadal a magyar játékoshoz hasonlóan három játszmában lépett a második körbe.

Fucsovics Márton parádésan kezdte a Vasek Pospisil elleni mérkőzést, a magyar teniszező egymás után kétszer is brékelte kanadai riválisát, s az első szettet 35 perc alatt meg is nyerte 6:3-ra.

A második játszmában 3:3-ig hozta mindenki a saját adogatását – időnként kimondottan szép poénokkal –, aztán Fucsovics határozott játékkal elvette ellenfele szerváját, aki mindössze egy pontot tudott összeszorgoskodni. Miután a magyar élteniszező a saját játékát is 15-re hozta, a világranglista 88. helyén álló riválisa újabb adogatójátékánál két szettlabdája is volt 15:40-nél, ám ezeket elhibázta.

Nem úgy a harmadikat: egy szép röptével végül ismét brékelte Pospisilt és 37 perc játék után a második szettet is 6:3-mal tette zsebre.

A harmadik viszont rosszul kezdődött Fucsovics számára: ő kezdte az adogatást és 40:0-re vezetett, mégis sikerült elbuknia a szerváját, aztán Pospisil adogatásánál ugyan bréklabdáig küzdötte magát, de a kanadai hárította, és egy ásszal hozta is a játékot, 2:0 oda.

Ezt követően újfent mindketten megnyerték a saját játékukat, igaz, ez Fucsovicsnak ismét kissé nehézkesen sikerült, majd 3:2-nél visszavette a bréket, így fej fej mellett haladtak a felek, míg 5:4-nél Fucsovics a meccsért fogadhatott.

A derék cseh-kanadai azonban ebben az adogatójátékában a negyedik és ötödik ászát is beütve ideiglenesen még megmentette magát, eljutott a rövidítésig is. Ott aztán már Fucsovics koncentrált jobban, 2–2-nél egy minibrékváltás után egy röptével megfektette ellenfelét a salakon, majd 3–3 után ismét elvette Pospisil szerváját, végül a harmadik mérkőzéslabdáját kihasználva 7–5-re megnyerte a rövidítést, és ezzel az egy óráig tartó harmadik szettet, valamint a találkozót is.

Fucsovics ellenfele a második fordulóban a 19 éves Alex de Minaurt (világranglista-105.) három játszmában legyőző, 16. kiemelt brit Kyle Edmund lesz a szerdai programban.

Néhány perccel Fucsovics előtt harcolta ki a továbbjutást az első kiemelt Rafael Nadal is, aki Simone Bolelli ellen csak délután háromnegyed háromkor folytatta a hétfőn eső miatt félbeszakadó összecsapását.

Az egy nappal korábban kétszettes előnyt szerző Nadal kicsit rozsdásan kezdett, Bolelli egy brékkel 3:0-ra elhúzott. Nadal ezt követően feljött 3:3-ra, majd 3:4-nél négy bréklabdát kellett hárítania, hogy ne kerüljön ismét hátrányba.

A szettben aztán rövidítésre volt szükség, sőt a spanyol vetélytársával olykor azonos szinten játszó Bolelli 4–1-re, 5–2-re és 6–3-ra is vezetett. A három szettlabdát hárító Nadal 6–7-nél egy negyediket is hatástalanított, majd 11–9-re megnyerte a rövidítést, és lezárta a meccset.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (39 197 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ

Fucsovics Márton–Vasek Pospisil (kanadai) 6:3, 6:3, 7:6 (7–5)
Nadal (spanyol, 1.)–Dolgopolov (ukrán) 6:4, 6:3, 7:6
Pella (argentin)–Sousa (portugál) 6:2, 6:3, 6:4
Dzsaziri (tunéziai)–Juzsnij (orosz) 2:6, 6:2, 6:2, 3:6, 6:2
Gasquet (francia, 27.)–Seppi (olasz) 6:0, 6:2, 6:2
Shapovalov (kanadai, 24.)–Millman (ausztrál) 7:5, 6:4, 6:2
Marterer (német)–R. Harrison (amerikai) 6:1, 6:3, 7:5
Bemelmans (belga)–Bhambri (indiai) 6:4, 6:4, 6:1
Zopp (észt)–Sock (amerikai, 14.) 6:7, 6:2, 4:6, 7:6, 6:3
Schwartzman (argentin, 11.)–Hemery (francia) 6:1, 6:3, 6:1
Pavlásek (cseh)–Basic (bosnyák) 6:7, 7:5, 6:2, 6:2
Fabbiano (olasz)–Ebden (ausztrál) 6:4, 5:7, 6:2, 3:6, 6:3
Coric (horvát)–Kohlschreiber (német, 22.) 6:3, 3:6, 6:3, 6:4
Sztahovszkij (ukrán)–López (spanyol, 28.) 6:2, 6:4, 6:2
M. Zverev (német)–F. Mayer (német) 6:2, 6:1, 7:6
Cuevas (uruguayi)–Bedene (brit) 6:4, 6:3, 6:2
Anderson (dél-afrikai, 6.)–Lorenzi (olasz) 6:1, 6:2, 6:4
Cilic (horvát, 3.)–Duckworth (ausztrál) 6:3, 7:5, 7:6
Hurkacz (lengyel)–Sandgren (amerikai) 6:2, 6:2, 3:6, 6:3
Struff (német)–Donszkoj (orosz) 6:1, 6:3, 6:0
Johnson (amerikai)–Mannarino (francia, 25.) 7:6, 6:2, 6:2
Fognini (olasz, 18.)–Andújar (spanyol) 6:4, 6:2, 6:1
E. Ymer (svéd)–Szela (izraeli) 7:6, 6:3, 6:1
Edmund (brit, 16.)–Minaur (ausztrál) 6:2, 6:4, 6:3
Isner (amerikai, 9.)–Rubin (amerikai) 6:3, 7:6, 7:6
Zeballos (argentin)–Szugita (japán) 6:4, 6:7, 6:4, 6:2
Ramos (spanyol, 31.)–Kukuskin (kazah) 7:6, 6:4, 6:1
Ruud (norvég)–Thompson (ausztrál) 6:1, 6:4, 2:6, 4:6, 6:3
Del Potro (argentin, 5.)–Mahut (francia) 1:6, 6:1, 6:2, 6:4

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Townsend (amerikai)–Georges (francia) 6:4, 6:2
Mattek (amerikai)–Larsson (svéd) 6:4, 6:3
Petkovic (német)–Mladenovic (francia, 29.) 7:6, 6:2
Gavrilova (ausztrál, 24.)–Cirstea (román) 4:6, 7:6, 6:3
Pera (amerikai)–Vesznyina (orosz) 6:3, 6:2
Watson (brit)–Dodin (francia) 6:3, 6:0
Mertens (belga, 16.)–Lepchenko (amerikai) 6:7, 7:6, 6:0
Kerber (német, 12.)–Barthel (német) 6:2, 6:3
Bogdan (román)–Vondrousová (cseh) 6:3, 1:6, 6:4
Szasznovics (fehérorosz)–Allertová (cseh) 6:4, 6:3
Bertens (holland, 18.)–Szabalenka (fehérorosz) 6:2, 6:1
Csang Suaj (kínai, 27.)–Kucová (szlovák) 6:0, 7:5
Begu (román)–Schmiedlová (szlovák) 6:4, 5:7, 9:7
Peng Suaj (kínai)–Krunics (szerb) 6:3, 6:4
Garcia (francia, 7.)–Tuan Jing-jing (kínai) 6:1, 6:0
Muguruza (spanyol, 3.)–Kuznyecova (orosz) 7:6, 6:2
Ferro (francia)–Witthöft (német) 6:4, 6:2
Stosur (ausztrál)–Wickmayer (belga) 6:2, 6:4
Pavljucsenkova (orosz, 30.)–Hercog (szlovén) 6:4, 7:6
Rybáriková (szlovák, 19.)–Kumkhum (thaiföldi) 6:3, 6:0
Bencic (svájci)–Chiesa (olasz) 3:6, 7:6, 7:5
Curenko (ukrán)–Vögele (svájci) 4:6, 6:2, 6:2
Vandeweghe (amerikai, 15.)–Siegemund (német) 6:4, 6:4
Görges (német, 11.)–Cibulková (szlovák) 6:4, 5:7, 6:0
Van Uytvanck (belga)–Wallace (ausztrál) 6:1, 6:0
S. Williams (amerikai)–Kr. Plísková (cseh) 7:6, 6:4
Barty (ausztrál, 17.)–Vihljanceva (orosz) 6:3, 6:1
Sarapova (orosz, 28.)–Hogenkamp (holland) 6:1, 4:6, 6:3
Vekic (horvát)–Bondarenko (ukrán) 6:2, 6:4
Safárová (cseh)–Ponchet (francia) 6:4, 6:1
Ka. Plísková (cseh, 6.)–Krejcíková (cseh) 7:6, 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik