Roland Garros: Federer kiesett, Wawrinka a négy között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.02. 18:40
null
Roger Federer számára véget ért a Roland Garros (Fotó: Reuters)
A nyolcadik kiemelt svájci Stanislas Wawrinka három szettben legyőzte a 2009-es győztes Roger Federert a Roland Garros férfi egyesének negyeddöntőjében. A 2014-es Australian Open-győztes Grand Slam-tornán először verte meg a korábbi világelsőt. Wawrinka az elődöntőben a 14.-ként rangsorolt francia Jo-Wilfried Tsongával találkozik. A hölgyeknél Ana Ivanovics és Lucie Safárová is bejutott a legjobb négy közé, míg Babos Tímea vegyes párosban is kiesett.

 

FÉRFI EGYES

A mérkőzést Federer várhatta kedvezőbb előjelekkel, hiszen kettejük eddigi 18 mérkőzéséből 16-ot megnyert, ám a két vereséget salakon szenvedte el honfitársától.

A meccset szinte végig Wawrinka irányította, aki az első játszmában egyszer, míg a másodikban kétszer vette el a 2009-es győztes adogatójátékát, miközben csak négy bréklabdát engedélyezett Federernek.

A korábbi világelső ezeket a lehetőségeit nem használta ki, így nem tudta féken tartani a szebbnél szebb ütéseket bemutató, összesen 43 nyerőt ütő Wawrinkát.

BABOSÉK KÉT LABDÁRA VOLTAK A TOVÁBBJUTÁSTÓL

A Babos Tímea, Alexander Peya duó 7:6, 3:6, 10–8-ra kikapott a Lucie Hradecká, Marcin Matkowski kettőstől a Roland Garros vegyes páros versenyének negyeddöntőjében.

A magyar, osztrák páros az első szettet rövidítésben elveszítette, a másodikat azonban magabiztosan megnyerte. A szuper tie-breakben Babosék 7–4-re, és 8–6-ra is vezettek, tehát két labdára voltak a továbbjutástól, ám a cseh, lengyel kettős az utolsó négy labdamenetet megnyerte, ezzel kvalifikálta magát a legjobb négy közé.

Babos egyesben és női párosban már korábban kiesett a Roland Garroson.

A harmadik játszma rövidítésbe torkollott, ahol Wawrinka két pontot is megnyert Federer adogatásainál, ezzel 7–4-re megnyerte a tie-breaket.

A 2004-es Australian Open-győztes játékos Grand Slam-tornán először verte meg Federert, míg a Roland Garroson az első elődöntőjére készülhet.

A 30 éves svájci az elődöntőben a hazai közönség támogatását élvező Jo-Wilfried Tsongával csap össze, aki a cseh Tomás Berdych után a US Open-döntős japán Nisikori Keit is búcsúztatta. A 14. kiemelt francia játékos Grand Slam-tornán először nyert meg egymást követő két meccset top 10-es játékos ellen.

Tsonga az open éra második francia játékosa, aki a Roland Garroson kétszer is bejutott a legjobb négy közé. Nisikori az ezt megelőző hét meccsét megnyerte, amikor gall teniszezővel játszott.

A sokáig tükörsima mérkőzés 6:1, 5:2-es állásnál félbeszakadt, egy fémszerkezet ugyanis leszakadt a Philippe Chatrier Aréna eredményjelzőről, és könnyebb sérülést okozott az egyik nézőnek, aki orvosi segítséggel, de mosolyogva és integetve távozott a lelátóról.

Wawrinka és Tsonga egymás elleni örökmérlege 3–3-ra áll, salakon 3–2-re a svájci vezet.

 



 

NŐI EGYES

A korábbi világelső szerb Ana Ivanovics jutott be elsőként a legjobb négy közé a nőknél. A 2008-as Roland Garros-győztes szépség az ukrán Jelina Szvitolinával csapott össze, és győzte le őt magabiztosan két szettben, miután már a játszmák elején elvette ellenfele adogatását. Ellenfele az elődöntőben a cseh Lucie Safárová lesz, aki a spanyol Garbine Muguruzát verte meg.

JUNIOROK

Valkusz Máté számára is a második körrel zárult az egyes, ő két szettben kapott ki a szaúd-arábiai születésű amerikai Michael Mmoh-tól.

Mindkét magyar fiatal érdekelt még a párosok versenyében, sőt, Gálfi partnere, Stollár Fanny még egyesben is áll, miután döntő szettben felülmúlta a francia Fiona Ferrót.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (26 928 600 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Wawrinka (svájci, 8.)–Federer (svájci, 2.) 6:4, 6:3, 7:6
Tsonga (francia, 14.)–Nisikori (japán, 5.) 6:1, 6:4, 4:6, 3:6, 6:3
SZERDÁN
Djokovics (szerb, 1.)–Nadal (spanyol, 6.)
Murray (brit, 3.)–Ferrer (spanyol, 7.)

ROLAND GARROS, PÁRIZS (26 928 600 euró, salak)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Ivanovics (szerb, 7.)–Szvitolina (ukrán, 19.) 6:3, 6:2
Safárová (cseh, 13.)–Muguruza (spanyol, 21.) 7:6, 6:3
SZERDÁN
S. Williams (amerikai, 1.)–Errani (olasz, 17.)
Bacsinszky (svájci, 23.)–Van Uytvanck (belga)

ROLAND GARROS
VEGYES PÁROS, 3. FORDULÓ
Hradecká, Matkowski (cseh, lengyel)–Babos, Peya (magyar, osztrák, 7.) 7:6, 3:6, 10–8

JUNIOR, LÁNY EGYES, 2. FORDULÓ
Pervusina (orosz)–Gálfi (magyar, 5.) 4:6, 6:4, 6:0
Stollár (magyar)–Ferro (francia) 6:2, 6:7, 6:4

JUNIOR, FIÚ EGYES, 2. FORDULÓ
Mmoh (amerikai, 6.)–Valkusz (magyar) 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik