Roland Garros: Babosék újra nyertek, már elődöntősök!

2020.10.06. 14:37
null
Babos a négy között (Fotó: AFP)
A francia nemzetközi teniszbajnokságon a női páros negyeddöntőjében a második helyen kiemelt Babos Tímea és francia párja, Kristina Mladenovic két játszmában legyőzte a Marta Kosztyuk, Aljakszandra Szasznovics ukrán, fehérorosz párost, így bejutott a legjobb négy közé.

 

A címvédő magyar, francia duó jobban kezdett ellenfelénél: az első játszmában 1:1 után kétszer is elvette az ukrán, fehérorosz páros adogatójátékát, míg sajátját csak egyszer vesztette el. 4:2-es vezetésnél ismét brékelni tudtak Babosék, így a 8. játékot megnyerve 6:2-re behúzták az első szettet 35 perc alatt.

A másodikat brékkel kezdték Babosék, és őrizték is előnyüket, ám 5:2-es vezetésüknél „behúzták a kéziféket”, így aztán Kosztyukék zsinórban három játékot megnyerve egyenlítettek. Ekkor Babosék a meccsen hetedik alkalommal is elvették az ellenfél adogatását, majd a második meccslabdát kihasználva 1 óra 28 perc alatt megnyerték a mérkőzést. Ezzel Babosék ismét bejutottak a legjobb négy közé, ahol a negyedik kiemelt cseh Barbora Krejcíková, Katerina Siniaková páros lesz az ellenfelük, várhatóan pénteken.

A női egyesek versenyéből egyetlen nyolcaddöntő maradt keddre, ezen a világranglistán 57. helyen álló amerikai Danielle Collins három játszmában két óra és egy perc alatt legyőzte a torna 30. kiemeltjét, a tunéziai Onsz Dzsaburt, és pályafutása során először jutott a Roland Garroson a legjobb 8 közé.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (35 025 914 euró, salak)
NŐI PÁROS, NEGYEDDDÖNTŐ
Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Kosztjuk, Szasznovics (ukrán, fehérorosz) 6:2, 7:5

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Collins (amerikai)–Dzsabur (tunéziai, 30.) 6:4, 4:6, 6:4

Legfrissebb hírek

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
9 órája

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27
Ezek is érdekelhetik