Roland Garros: Babos a második fordulóig jutott párosban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.02. 18:47
null
Babos Tímea számára véget ért a Roland Garros (Fotó: AFP)
A Francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) női páros versenyének második fordulójában Babos Tímea és párja, Andrea Hlavácková három szettben kikapott a Raluca Olaru, Olga Szavcsuk kettőstől, így a magyar teniszező számára véget ért a francia verseny.


Érdekes első játszmát hozott a Babos Tímea, Andrea Hlavácková magyar, cseh páros és a Raluca Olaru, Olga Savcsuk kettős közti összecsapás, ugyanis a szett első öt játékának mindegyikében a fogadó fél örülhetett. 3:2-es állásnál Olaruék hozták a saját adogatásukat, majd így tettek Babosék is, akik aztán ismét elrontották a szervagémjüket, így 6:3-ra megnyerte az első játszmát a román, ukrán duó.

A második szettet nagyon hosszú játékok alkották, melyből a magyar teniszező párosa jött ki jobban, így az 54 perces játszma végén 1–1-re alakult az állás.

Az utolsó szettben megint Szavcsukék hibáztak kevesebbet, ebben a játszmában is eltudták venni egyszer Babosék szervagémjét és 6:3-ra nyertek, ezzel már a második fordulóban kiesett az 5. helyen kiemelt magyar, cseh páros – Babos Tímea számára korábban már egyesben is véget ért a verseny.

 

ROLAND GARROS, PÁRIZS (36 000 000 euró, salak)
NŐI PÁROS, 2. FORDULÓ

Raluca Olaru (román), Olga Szavcsuk (ukrán)–Babos Tímea, Andrea Hlavácková (magyar, cseh, 5.) 6:3, 4:6, 6:3

FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
Schwartzman (argentin)–Djokovics (szerb, 2.) 7:5, 3:6, 6:3, 1:6, 1:6
Thiem (osztrák, 6.)–Johnson (amerikai, 25.) 6:1, 7:6 (7–4), 6:3
Raonic (kanadai, 5.)–García-López (spanyol) 6:1, 1:0-nál García-López feladta
Carreno-Busta (spanyol, 20.)–Dimitrov (bolgár, 11.) 7:5, 6:3, 6:4
Bautista (spanyol, 17.)–Vesely (cseh) 6:3, 6:4, 6:3
Nadal (spanyol, 4.)–Baszilasvili (grúz) 6:0, 6:1, 6:0
Zeballos (argentin)–Goffin (belga, 10.) 4:5-nél Goffin feladta

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Rogers (amerikai)–Mladenovic (francia, 13.) 5:7, 6:4, 6:8
Ostapenko (lett)–Curenko (ukrán) 6:1, 6:4
Stosur (ausztrál, 23.)–Mattek (amerikai) 6:2, 6:2
Muguruza (spanyol, 4.)–Putyinceva (kazah, 27.) 7:5, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
Tegnap, 8:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18

Marozsán Fábián rontott, Bondár Anna javított a világranglistán

Tenisz
2026.04.20. 09:45
Ezek is érdekelhetik