Roland Garros: Babos három szettben kikapott az 1. körben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 13:51
null
Babos Tímea Zsúfolt lelátók előtt játszotta le egyetlen egyes meccsét a Roland Garroson (Fotó: AFP)
Babos Tímea számára az első körben véget ért a Francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesben, mivel bő két és fél órás meccsen, három szettben kikapott a hazai Alizé Cornet-tól. A férfiaknál Andy Murray, Stan Wawrinka és Juan Martín del Potro is győzelemmel kezdett, Alexander Zverev viszont máris kiesett.

A világranglista 35. helyén álló magyar játékos jól kezdte a meccset, az első két játékot egyaránt megnyerte (2:0), de a brékelőnyt nem tudta megerősíteni, sőt, innentől kezdve egy gémet sem tudott már elcsenni (2:6).

A második játszmában 4:3-as Cornet-előnyig mindketten hozták szervajátékukat, akkor azonban a világranglista-43. francia sikeresen fogadott, és a 5:3-nál a továbbjutásért adogathatott. Babos ekkor visszabrékelt, s bár a következő gémet 0:30-cal kezdte és Cornet meccslabdához jutott, egyenlíteni tudott (5:5), majd jöhetett a rövidítés.

Itt az első hat pontból csak egyet nyert meg adogató, Babos ezzel 4–2-vel fordult, majd újabb sikeres szervapontjával és minibrékjével négy szettlabdához jutott (6–2). Ezek közül hármat is hárított a francia, az utolsóval azonban már élt a magyar lány, jöhetett a döntő szett (7:6, 7–5).

Abban egy gyors brékváltás után azonban állva hagyta ellenfelét Cornet, 1:5-nél ugyan még kiharcolta a meccsben maradást, de a francia ezt követően lezárta a meccset (2:6).

„Azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban ez volt az egyik legjobb meccsem, de sajnos nem sikerült megnyernem. Egy olyan hazai játékos volt az ellenfelem, aki jó teljesítményt nyújtott" – értékelt honlapján Babos.

A magyar játékos azt is megemlítette, hogy nem használta ki jól a lehetőségeit, de ez „benne van a pakliban", mert az elmúlt időszakban nem volt sok sikerélménye egyesben.

„Egyéniben így alakult ez a salakos szezon, de még itt van a páros, szeretnék javítani! Remélem, hogy ezzel a meccsel azért elindultam egy jó úton" – jegyezte meg.

BÚCSÚZOTT A NÉMETEK REMÉNYSÉGE

A férfiaknál búcsúzott a 9. kiemelt, nem is annyira titkos esélyesként emlegetett Alexander Zverev, ami azért nem olyan nagy meglepetés, lévén a rutinos, salakon otthonosan mozgó Fernando Verdasco volt az ellenfele.

Juan Martín del Potro ötéves kihagyás után játszott újra meccset a Roland Garroson, honfitársa, Guido Pella nem okozott neki nagy problémát.

„Azt hiszem, jó teniszt tudok játszani azon a borításon is, amelyen nem érzem túl jól magam – jelezte Del Potro, hogy nem feltétlenül a salak kedvence. – Szeretnék jó formába lendülni a füves idényre. A fonákom egyre jobb, de azért jó lenne, ha képes lennék olyan dolgokra, mint néhány évvel ezelőtt. Ez okoz néha egy kis frusztrációt. Már hozzászoktam a »várjunk, majd meglátjuk« helyzethez. Próbálom nem túlbonyolítani a dolgokat és nem kitűzni hosszú távú célokat. Meccsről meccsre haladok.”

Stan Wawrinka, Nick Kyrgios és Gaël Monfils győzelme sem forgott veszélyben, Andy Murray és Nisikori Kei viszont csak négy szettben jutott tovább. A világelső skót aztán gyorsan összekapta magát Andrej Kuznyecov ellen, és 6:2, 6:0-val lezárta a meccsét.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (36 000 000 euró, salak)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ

Cornet (francia)–Babos (magyar) 6:2, 6:7, 6:2
Szvitolina (ukrán, 5.)–Svedova (kazah) 6:4, 6:3
Pironkova (bolgár)–Barthel (német) 6:0, 6:4
Sevastova (lett, 17.)–Beck (német) 6:2, 6:4
Bouchard (kanadai)–Ozaki (japán) 2:6, 6:3, 6:2
Martic (horvát)–Bondarenko (ukrán) 6:2, 7:5
Keys (amerikai, 12.)–Barty (ausztrál) 6:3, 6:2
Cirstea (román)–Peng Suaj (kínai) 6:3, 6:1
Vondrousová (cseh)–Hesse (francia) 6:1, 6:0
Maria (német)–Tuan Jing-jing (kínai) 6:4, 6:1
Halep (román, 3.)–Cepelová (szlovák) 6:2, 6:3
Hszie Szu-vej (tajvani)–Konta (brit, 7.) 1:6, 7:6, 6:4
Paquet (francia)–Kr. Plísková (cseh) 6:7, 6:2, 6:2
Garcia (francia, 28.)–Hibino (japán) 6:2, 6:2
Strycová (cseh, 20.)–Riske (amerikai) 6:3, 6:0
Van Uytvanck (belga)–Oszaka (japán) 6:3, 7:5
A. Radwanska (lengyel, 9.)–Ferro (francia) 6:1, 6:1
Suárez-Navarro (spanyol, 21.)–Szakkari (görög) 6:4, 6:2
Townsend (amerikai)–Kato (japán) 6:4, 6:0

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Murray (brit, 1.)–Kuznyecov (orosz) 6:4, 4:6, 6:2, 6:0
Klizan (szlovák)–Lokoli (francia) 7:6, 6:3, 4:6, 0:6, 6:4
Almagro (spanyol)–Bagdatisz (ciprusi) 6:7, 6:4, 6:3, 7:6
Del Potro (argentin, 29.)–Pella (argentin) 6:2, 6:1, 6:4
Lorenzi (olasz)–Berankis (litván) 6:0, 6:2, 6:4
Hacsanov (orosz)–Jarry (chilei) 6:4, 3:6, 7:6, 6:1
Verdasco (spanyol)–A. Zverev (német, 9.) 6:4, 3:6, 6:4, 6:2
Csung Hjeon (dél-koreai)–Querrey (amerikai, 27.) 6:4, 3:6, 6:3, 6:3
Istomin (üzbég)–Escobedo (amerikai) 7:6, 6:3, 6:4
Chardy (francia)–Albot (moldovai) 6:2, 6:4, 7:6
Nisikori (japán, 8.)–Kokkinakis (ausztrál) 4:6, 6:1, 6:4, 6:4
Wawrinka (svájci, 3.)–Kovalík (szlovák) 6:2, 7:6, 6:3
Dolgopolov (ukrán)–Berlocq (argentin) 7:5, 6:3, 6:4
Monfils (francia, 15.)–Brown (német) 6:4, 7:5, 6:0
Olivo (argentin)–Tsonga (francia, 12.) 7:5, 6:4, 6:7, 5:4-nél sötétedés miatt félbeszakadt
Edmund (brit)–Elias (portugál) 6:3, 6:2, 7:5
Anderson (dél-afrikai)–Dzsaziri (tunéziai) 7:6, 6:3, 7:6
Kyrgios (ausztrál, 18.)–Kohlschreiber (német) 6:3, 7:6, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik