
Djokovics idei magabiztos teljesítményét folytatta a Roland Garroson, amit hűen tükröz, hogy az első három játék megnyeréséhez kevesebb mint kilenc percre volt szüksége. A szerb teniszező sorozatban 38. mérkőzését nyerte meg az idén.
A harmadik helyen kiemelt svájci Roger Federer három szettben nyert a spanyol Feliciano López ellen – zárszóként a vesztes csak a rövidítésben adta meg magát –, ellenben a nap szenzációjaként a hatodikként rangsorolt cseh Tomás Berdych a hazai drukkerek legnagyobb örömére ötjátszmás meccsen, kétszettes előnyről kapott ki a selejtezőből főtáblára jutott francia Stephane Roberttől, döntő szettben 9:7-re.
A nőknél az első helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki sima mérkőzésen nyert a japán Date Krumm Kimiko ellen, a vesztes összesen két gémet tudott nyerni mindössze. Az első helyen kiemelt dánra a második fordulóban a kanadai Aleksandra Wozniak vár majd. A címvédő Francesca Schiavone két sima szettben, 6:2, 6:0-ra legyőzte amerikai ellenfelét, Melanie Oudint, ezzel bejutott a második fordulóba.
A nőknél egyesben állhatott rajthoz mindkét magyar induló, de sokáig egyikük sem jutott. Szávay Ágnes nagy csatában, 2:44 órás mérkőzésen, döntő szettben kapott ki a fehérorosz Olga Govorcovától – a magyar játékos kiesése után bejelentette, hogy sérülése miatt fél évig pihen –, ellenben Arn Gréta nagyon sima mérkőzésen, két játszmában szenvedett vereséget a kilencedik helyen kiemelt cseh Petra Kvitovától.
Két kiemelt orosz teniszező, Anasztaszia Pivovarova (23.) és Nadja Petrova (26.) is búcsúzott az első fordulóban, miként a 31. helyen kiemelt cseh Klara Zakopalová is, aki két szettben kapott ki a tajvani Csan Jung-csantól.
| NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (AZ EDDIGI EREDMÉNYEK ÉS A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK, ÁGRAJZ SZERINT) |
| Wozniacki (dán, 1.)–Date Krumm (japán) 6:0, 6:2 |
| Wozniak (kanadai)–Namigata (japán) 6:1, 6:1 |
| Errani (olasz)–McHale (amerikai) 6:7, 6:2, 9:7 |
| Hantuchová (szlovák, 28.)–Csang Suaj (kínai) 6:3, 6:3 |
| Martínez Sánchez (spanyol)–Peer (izraeli, 19.) 7:6, 6:1 |
| Marino (kanadai)–K. Bondarenko (ukrán) 6:3, 6:3 |
| Begu (román)–Rezai (francia) 6:3, 6:3 |
| Kuznyecova (orosz, 13.)–Rybariková (szlovák) 6:2, 6:3 |
| Bartoli (francia, 11.)–Tatisvili (grúz) 1:6, 6:1, 6:2 |
| Govorcova (fehérorosz)–Szávay (magyar) 6:4, 4:6, 6:4 |
| Safárová (cseh)–Flipkens (belga) 6:1, 6:1 |
| Görges (német, 17.)–Johansson (francia) 6:1, 6:4 |
| Pironkova (bolgár, 32.)–Dellacqua (ausztrál) 7:5, 6:3 |
| Dulko (argentin)–Falconi (amerikai) 6:3, 6:4 |
| Halep (román)–Kudrjavceva (orosz) 6:2, 6:1 |
| Stosur (ausztrál, 8.)–Benesová (cseh) 6:2, 6:3 |
| Zvonarjeva (orosz, 3.)–Domínguez Lino (spanyol) 6:3, 6:3 |
| Lisicki (német)–Amanmuradova (üzbég) 6:0, 6:4 |
| Gallovits (román)–Kerber (német) 2:6, 6:3, 6:1 |
| An. Rodionova (ausztrál)–Petrova (orosz, 26.) 6:7, 6:3, 6:4 |
| Llagostera Vives (spanyol)–Pivovarova (orosz, 23.) 6:3, 6:0 |
| Cornet (francia)–Vorácová (cseh) 6:4, 6:2 |
| Barthel (német)–Bammer (osztrák) 6:1, 7:5 |
| Pavljucsenkova (orosz, 14.)–Szvedova (kazah) 7:5, 6:3 |
| Jankovics (szerb, 10.)–A. Bondarenko (ukrán) 6:3, 6:1 |
| Dusevina (orosz)–Dokic (ausztrál) 4:6, 6:3, 6:2 |
| Mattek (amerikai)–Parra Santonja (spanyol) 2:6, 7:6, 6:3 |
| Lepchenko (amerikai)–Pennetta (olasz, 18.) 6:3, 2:6, 6:3 |
| Peng Su-aj (kínai, 29.)–Paszek (osztrák) 6:3, 6:2 |
| Hercog (szlovén)–Sanchez (francia) 6:0, 6:1 |
| Dolonc (orosz)–Keothavong (brit) 3:6, 7:6, 6:4 |
| Schiavone (olasz, 5.)–Oudin (amerikai) 6:2, 6:0 |
| Cseng Csie (kínai)–Zahlavová-Strycová (cseh) 6:4, 6:3 |
| Soler Espinosa (spanyol)–Vesznyina (orosz) |
| Schnyder (svájci)–Cirstea (román) |
| Pous-Tio (spanyol)–Dulgheru (román, 27.) |
| Cibulková (szlovák, 22.)–V. King (amerikai) |
| Baltacha (brit)–Stephens (amerikai) |
| Zahlavová Sa. (cseh)–Cseng Csie (kínai) |
| Kvitová (cseh, 9.)–Arn (magyar) 6:2, 6:1 |
| Kanepi (észt, 16.)–Arvidsson (svéd) 7:5, 6:1 |
| Watson (brit)–Foretz Gacon (francia) 7:6, 6:1 |
| Makarova (orosz)–Oprandi (olasz) |
| Larsson (svéd)–Ivanovics (szerb, 20.) |
| Vinci (olasz, 30.)–Brianti (olasz) 6:3, 3:6, 6:3 |
| Brémond (francia)–Rogyina (orosz) 6:3, 4:6, 8:6 |
| Parmentier (francia)–Pervak (orosz) |
| Hlavacková (cseh)–Azarenka (fehérorosz, 4.) |
| Sarapova (orosz, 7.)–Lucic (horvát) |
| Ondrasková (cseh)–Garcia (francia) |
| Craybas (amerikai)–Daniilidu (görög) 6:3, 6:3 |
| Csan Jung-csan (tajvani)–Zakopalová (cseh, 31.) 7:5, 6:1 |
| Wickmayer (belga, 21.)–Niculescu (román) |
| Mladenovic (francia)–Morita (japán) |
| Mirza (indiai)–Barrois (német) 6:3, 6:3 |
| A. Radwanska (lengyel, 12.)–Mayr-Achleitner (osztrák) 6:1, 6:2 |
| Petkovic (német, 15.)–Jovanovszki (szerb) |
| Sevastova (lett)–Hradecká (cseh) |
| Dentoni (olasz)–Medina Garrigues (spanyol) |
| Razzano (francia)–Gajdosova (ausztrál, 24.) |
| Kirilenko (orosz, 25.)–Vandeweghe (amerikai) 7:6, 6:2 |
| Scheepers (dél-afrikai)–Kutuzova (ukrán) 6:3, 4:6, 6:2 |
| Erakovic (új-zélandi)–Rus (holland) |
| Jakimova (fehérorosz)–Clijsters (belga, 2.) |
| NŐI EGYES, 2. FORDULÓ (AZ EDDIG KIALAKULT PÁROSÍTÁSOK) |
| Wozniacki (dán, 1.)–Wozniak (kanadai) |
| Errani (olasz)–Hantuchová (szlovák, 28.) |
| Martínez Sánchez (spanyol)–Marino (kanadai) |
| Begu (román)–Kuznyecova (orosz, 13.) |
| Bartoli (francia, 11.)–Govorcova (fehérorosz) |
| Safárová (cseh)–Görges (német, 17.) |
| Pironkova (bolgár, 32.)–Dulko (argentin) |
| Halep (román)–Stosur (ausztrál, 8.) |
| Zvonarjeva (orosz, 3.)–Lisicki (német) |
| Gallovits (román)–An. Rodionova (ausztrál) |
| Llagostera Vives (spanyol)–Cornet (francia) |
| Barthel (német)–Pavljucsenkova (orosz, 14.) |
| Jankovics (szerb, 10.)–Dusevina (orosz) |
| Mattek (amerikai)–Lepchenko (amerikai) |
| Peng Su-aj (kínai, 29.)–Hercog (szlovén) |
| Dolonc (orosz)–Schiavone (olasz, 5.) |
| Kanepi (észt, 16.)–Watson (brit) |
| Vinci (olasz, 30.)–Brémond (francia) |
| Craybas (amerikai)–Csan Jung-csan (tajvani) |
| Mirza (indiai)–A. Radwanska (lengyel, 12.) |
| Kirilenko (orosz, 25.)–Scheepers (dél-afrikai) |
| FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (AZ EDDIGI EREDMÉNYEK ÉS A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK, ÁGRAJZ SZERINT) |
| Nadal (spanyol, 1.)–Isner (amerikai) |
| Giraldo (kolumbiai)–Andújar (spanyol) |
| Veic (horvát)–Cuevas (uruguayi) 4:6, 6:3, 6:2, 3:1-nél Cuevas feladta |
| Davigyenko (orosz, 28.)–Gremelmayr (német) 7:6, 6:1, 6:3 |
| Querrey (amerikai, 24.)–Kohlschreiber (német) |
| Ljubicic (horvát)–Devvarman (indiai) |
| Turszunov (orosz)–Malisse (belga) |
| Mónaco (argentin)–Verdasco (spanyol, 16.) |
| Fish (amerikai, 10.)–Mello (brazil) 6:2, 6:2, 6:4 |
| Gimeno-Traver (spanyol)–Haase (holland) |
| Chardy (francia)–Dimitrov (bolgár) |
| Russell (amerikai)–Simon (francia, 18.) |
| Bagdatisz (ciprusi, 27.)–Gil (portugál) 7:6, 6:2, 6:2 |
| L. Mayer (argentin)–Brown (német) 3:6, 7:6, 6:2, 6:2 |
| A. Ramos (spanyol)–Marti (spanyol) 6:3, 6:7, 4:6, 6:1, 6:3 |
| Becker (német)–Söderling (svéd, 5.) |
| Murray (brit, 4.)–Prodon (francia) |
| Bolelli (olasz)–Dancevic (kanadai) 6:1, 6:3, 6:7, 6:2 |
| Clément (francia)–Volandri (olasz) |
| Berrer (német)–Raonic (kanadai, 26.) 6:4, 4:6, 6:3, 6:4 |
| Dolgopolov (ukrán, 21.)–Schüttler (német) |
| Haider-Maurer (osztrák)–Sweeting (amerikai) |
| Kamke (német)–O. Rochus (belga) 6:7, 6:3, 6:3, 6:2 |
| Troicki (szerb, 15.)–Reister (német) 6:4, 6:3, 6:3 |
| Almagro (spanyol, 11.)–Kubot (lengyel) |
| Berlocq (argentin)–Tomic (ausztrál) 7:5, 6:4, 6:2 |
| Falla (kolumbiai)–Starace (olasz) 7:6, 6:1, 6:1 |
| Kunyicin (orosz)–F. Mayer (német, 20.) |
| K. Anderson (dél-afrikai, 32.)–Mahut (francia) |
| Chela (argentin)–Smyczek (amerikai) |
| Roger-Vasselin (francia)–Rosol (cseh) |
| A. Beck (német)–J. Melzer (osztrák, 8.) |
| Ferrer (spanyol, 7.)–J. Nieminen (finn) 6:3, 6:3, 6:1 |
| Benneteau (francia)–Machado (portugál) 4:6, 6:1, 6:2, 6:0 |
| Nisikori (japán)–Lu Jen-Hszün (tajvani) 6:1, 6:3, 6:4 |
| Sztahovszkij (ukrán, 31.)–Guez (francia) 6:7, 6:3, 6:3, 6:3 |
| Darcis (belga)–Llodra (francia, 22.) 6:7, 6:3, 6:3, 6:3 |
| Petzschner (német)–Zverev (német) 7:6, 6:0, 6:4 |
| Rufin (francia)–Mannarino (francia) 6:2, 6:3, 6:2 |
| Monfils (francia, 9.)–Phau (német) 4:6, 6:3, 7:5, 6:0 |
| Wawrinka (svájci, 14.)–Gensse (francia) 4:6, 6:3, 6:4, 6:2 |
| Schoorel (holland)–M. González (argentin) 7:6, 6:3, 6:3 |
| Andrejev (orosz)–Serra (francia) 6:4, 6:1, 6:3 |
| Tsonga (francia, 17.)–Hájek (cseh) 6:3, 6:2, 6:2 |
| Tipszarevics (szerb, 29.)–Dabul (argentin) 7:6, 6:1, 6:0 |
| Riba (spanyol)–Dodig (horvát) 6:3, 3:6, 7:6, 6:4 |
| Teixeira (francia)–Millot (francia) 6:2, 5:7, 6:7, 6:4, 6:1 |
| Federer (svájci, 3.)–López (spanyol) 6:3, 6:4, 7:6 |
| Robert (francia)–Berdych (cseh, 6.) 3:6, 3:6, 6:2, 6:2, 9:7 |
| Fognini (olasz)–Isztomin (üzbég) 6:4, 6:2, 6:2 |
| Ilhan (török)–Haas (német) 6:4, 4:6, 7:6, 6:4 |
| García-López (spanyol, 30.)–Kendrick (amerikai) 6:1, 7:5, 6:7, 4:6, 6:3 |
| Ramírez Hidalgo (spanyol)–Cilic (horvát, 19.) 7:6, 6:4, 6:4 |
| Montanés (spanyol)–Gicquel (francia) 6:4, 6:4, 6:2 |
| Kukuskin (kazah)–Brands (német) 6:2, 6:4, 6:4 |
| Juzsnij (orosz, 12.)–Szoeda (japán) 7:5, 6:2, 6:4 |
| Gasquet (francia, 13.)–Stepánek (cseh) 7:5, 6:3, 6:0 |
| Granollers (spanyol)–Bogomolov Jr. (amerikai) 6:3, 3:6, 7:6, 6:2 |
| Seppi (olasz)–Gabasvili (orosz) 6:3, 7:5, 7:5 |
| Bellucci (brazil, 23.)–Golubjov (kazah) 6:4, 6:4, 6:7, 7:6 |
| Del Potro (argentin, 25.)–Karlovic (horvát) 6:7, 6:3, 7:5, 6:4 |
| Kavcic (szlovén)–Gulbis (lett) 6:1, 6:4, 6:2 |
| Hanescu (román)–Paire (francia) 7:5, 4:6, 6:1, 7:6 |
| Djokovics (szerb, 2.)–De Bakker (holland) 6:2, 6:1, 6:3 |
| FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (AZ EDDIG KIALAKULT PÁROSÍTÁSOK) |
| Veic (horvát)–Davigyenko (orosz, 28.) |
| Bagdatisz (ciprusi, 27.)–L. Mayer (argentin) |
| Kamke (német)–Troicki (szerb, 15.) |
| Ferrer (spanyol, 7.)–Benneteau (francia) |
| Nisikori (japán)–Sztahovszkij (ukrán, 31.) |
| Darcis (belga)–Petzschner (német) |
| Rufin (francia)–Monfils (francia, 9.) |
| Wawrinka (svájci, 14.)–Schoorel (holland) |
| Andrejev (orosz)–Tsonga (francia, 17.) |
| Tipszarevics (szerb, 29.)–Riba (spanyol) |
| Teixeira (francia)–Federer (svájci, 3.) |
| Robert (francia)–Fognini (olasz) |
| Ilhan (török)–García-López (spanyol, 30.) |
| Ramírez Hidalgo (spanyol)–Montanés (spanyol) |
| Kukuskin (kazah)–Juzsnij (orosz, 12.) |
| Gasquet (francia, 13.)–Granollers (spanyol) |
| Seppi (olasz)–Bellucci (brazil, 23.) |
| Del Potro (argentin, 25.)–Kavcic (szlovén) |
| Hanescu (román)–Djokovics (szerb, 2.) |







