Nadal megsérült, kérdéses a szerdai szereplése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.28. 10:09
null
Nadal többször is ápolást kért a Del Potro elleni mérkőzésen (Fotó: Action Images)
Címkék
Sérülése és a nemzetközi szövetség (ITF) versenynaptára miatt is keserűen nyilatkozott hétfői nyolcaddöntős győzelme után Rafael Nadal. A wimbledoni teniszbajnokság címvédője nem biztos, hogy pályára lép a következő fordulóban.

 

A világelső spanyol nagy csatában, négy játszmában verte meg az argentin Juan Martín del Potrót, ám az első szett végén többször is ápolást kért fájó lábfeje miatt.

NINCS TÖRÉS
Alapos vizsgálatokon esett át Rafael Nadal kedd délelőtt Wimbledonban, s kiderült: nincs súlyos baja a lábának, kedd délután már edzhet is vele, és ha jól érzi magát, kiállhat szerdán Mardy Fish ellen a negyeddöntőben. Bal lábfejét megröntgenezték, s kiderült, sem törés, sem pedig szakadás nincs benne, így készülhet a folytatásra.

„Nem tudom, mi lehet a probléma, de aggódom, mintha valami eltört volna ott – mondta a mérkőzés után. – Még az is megfordult a fejemben, hogy fel kell adnom a meccset. Aztán máshogy raktam a talajfogásnál a lábamat, és a fájdalom ellenére képes voltam folytatni. Nem tudom, hogy szerdán kiállok-e a negyeddöntőre Mardy Fish ellen."

A 25 éves sztár már a találkozó előtt közölte, hogy a sűrű menetrend miatt kihagyja júliusban az amerikaiak elleni Davis-kupa-negyeddöntőt. A nyolcaddöntős összecsapás után ismét élesen bírálta a döntéshozókat:

„Az ITF naptára nem engedi meg a topjátékosoknak, hogy minden DK-körben pályára lépjenek. Ezek az emberek nem gondolkodnak, csak söprik be a pénzt."

Nadal egyébként már korábban is hangot adott nemtetszésének a rosszul ütemezett Davis-kupa-fordulók miatt, sőt azt is elmondta, hogy a júliusi meccseken biztosan nem vesz részt.

Legfrissebb hírek

NFL: szoros csatában nyert, a 37 esztendős Matthew Stafford lett az MVP

Amerikai sportok
14 perce

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
18 perce

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
34 perce

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
35 perce

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
44 perce

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
53 perce

Magyar–ukrán parasport együttműködés körvonalazódik Kárpátalján – sajtóhír

Egyéb egyéni
57 perce

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
58 perce
Ezek is érdekelhetik