Méltó kezekben Djokovics skalpja: Federer a döntőben

Vágólapra másolva!
2011.06.03. 21:59
null
Roger Federer fantasztikusan küzdött (Fotó: Reuters)
Roger Federer négy játszmában legyőzte Novak Djokovicsot a Francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) péntek esti elődöntőjében, amivel egyrészt bejutott a fináléba, másrészt megszakította szerb ellenfele nagyszerű, 43 mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatát.

 

Djokovics kezdte a mérkőzést, és Roger Federer rögtön az első gémben három bréklabdához jutott, melyekből kettőt hárított a szerb, a harmadikat azonban értékesítette a korábbi világelső, így 1:0-ra vezetett. Ezután azonban az idén még veretlen Djokovics vette el ellenfele adogatását, ezzel egyenlített.

PÁROSÍTÁS, EREDMÉNYEK
FÉRFI EGYES
NŐI EGYES

A harmadik játékban ismét bréklabdához jutott Federer, azonban Djokovics hárította, és végül nagy nehézségek árán, de behúzta adogatását.

A szerb ezután nem állt meg, 4:2-re meglépett, miután elvette a svájci teniszező adogatását.

Federer ezután magára talált, és 4:4-re kiegyenlített, miközben ledolgozta brékhátrányát. Ezután fej-fej mellett haladva 6:6-ig hozták adogatásukat, így következhetett a rövidítés.

A rövidítés is változatosan alakult, ugyanis 4:2-re vezetett Federer, majd a térfélcsere után 5:4-re fordított Djokovics, ám Ferderer hozta a két adogatását, majd 6:5-ös vezetésénél értékesítette a szettlabdát.

SZAVAZÁS

Ki nyeri a Roland Garros férfi egyesét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A második játszma első bréklabdája Djokovicsé volt, ám azt Federer hárította, és végül a negyedik játékban ő lett az, aki elvette az ellenfél adogatójátékát. A 3:1-es állást a svájci gyorsan megfejelte a saját szervagémjével, így érkeztek el 5:2-ig és Federer három szettlabdájáig.

S ekkor előjött a szerbből a zsinórban 43 mérkőzést megnyerő világklasszis: 0:40-ről egyenlített, majd további két játszmalabdát hárítva hozta adogatójátékát. Volt egy labdája Federer szervájának ellopásához is, csakhogy sportszerűen megadta a svájci outnak bemondott ászát – és ez utóbb a játékba, vele a játszmába került.

Bár a szett elment, Djoko szemmel láthatóan elkapta a fonalat. A harmadik játszma elején két saját szervajáték között megnyerte Federerét is, elhúzott 3:0-ra. Egylabdányira volt a 4:0-tól, csakhogy Federer is összekapta magát, 30:40-nél bevágta a tizedik ászát, pimasz rövidítéssel már ő jutott előnyhöz, és egy Djokovics-hibát követően megvolt a szépítés. De a fordításra már nem futotta az erejéből, a szerb játékát egyre inkább a magabiztosság, nem pedig a ki nem kényszerített hibák jellemezték – Djoko hozta is a szettet (6:3).

Természetesen nincs harag (Fotó: Reuters)
Természetesen nincs harag (Fotó: Reuters)

A negyedik játszmában a felek bréklabda nélkül jutottak el a kilencedik gémig. Addig inkább Djokovics szervajátékai tűntek bizonytalanabbnak, ám bekövetkezett a fordulópont.

Az első adogatásaival egyre többet kínlódó Federernek volt labdája az 5:4-hez, ám rövidítési kísérleténél a labda a hálóba hullott. Djokovics élt a lehetőséggel, egy fantasztikus kereszttenyeressel másodszor is bréklabdát harcolt ki, Federer hibázott – a játszmában először vezetett a szerb (5:4).

Federer azonnal visszahozta az elvesztegetett játékot, még ha a villámgyorsan kiharcolt három gémlabdából csak a harmadikat is csinálta meg.

A svájci a saját szervajátéka első két pontját is hozta, kisvártatva azonban már megint az ellenfél bréklabdáival szembesült. Hárította mindkettőt – a másodikat ásszal –, és ő vezetett 6:5-re.

Fordulatos, hosszú gém volt a tizenkettedik, de Djokovics nem engedte meccslabdáig ellenfelét, jöhetett a rövidítés. A felek 3:3-mal fordultak, akkor Djokovics hibázott, Federer egy ásszal és egy ász értékű szervával három mérkőzéslabdához jutott – és a harmadikat, stílszerűen egy fogadhatatlan adogatással (ez volt a meccsen a 18. ásza), ki is használta.

Sikerével Federer véget vetett Djokovics 43 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatának, ám maradéktalanul elégedett alighanem csak akkor lesz, ha a fináléban legyőzi Rafael Nadalt is.

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS
(16 807 400 euró, salak)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Federer (svájci, 3.)–Djokovics (szerb, 2.) 7:6, 6:3, 3:6, 7:6
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Nadal (spanyol, 1.)–Murray (brit, 4.) 6:4, 7:5, 6:4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik