Ljubicic élete legnagyobb sikerét érte el Indian Wellsben

2010.03.21. Utolsó módosítás: 2012.03.07 02:43:23

Az Indian Wellsben zajló WTA-tornán a hatodik helyen kiemelt szerb Jelena Jankovics nyerte a finálét, miután kétjátszmás mérőzésen bizonyult jobbnak a másodikként rangsorolt dán Caroline Wozniackinál, és ezzel pályafutása 12. WTA-címét gyűjtötte be

Jankovics kiegyensúlyozottabban játszott, mint Wozniacki (Fotó: Reuters)
Jankovics kiegyensúlyozottabban játszott, mint Wozniacki (Fotó: Reuters)

Jankovics az ausztrál Samantha Stosur, míg Wozniacki a lengyel Agnieszka Radwanska legyőzésével jutott be a döntőbe, ahol az utóbbi időben mutatott formát figyelembe véve a dám számított valamivel esélyesebbnek.

Ugyanakkor Wozniacki nem igazán fogott ki ma jó napot, jóval többet hibázott, mint szerb riválisa. Az első szettben rögtön kettős brékkel nyitott Jankovics, aminek köszönhetően 4:0-ra el is húzott.

Ezután agresszívabbá vált Wozniacki játéka, és sikerült egyet visszavennie az eladott adogatásokból, és így 4:2-re zárkózott fel. A szett vége azonban ismét Jankovicsé volt, és egy újabb brékkel be is húzta azt.

Sokat a második szettre sem javult Wozniacki, sőt úgy tűnt, hogy kezd teljesen szétesni a játéka. Rögtön egy elveszített szervajátékkal kezdett, Jankovics pedig ezt az előnyét meg is tudta tartani az egész szett során, így a szerb teniszező 6:4-el megnyerte a finálét. Összességében kevesebbet hibázott, és nyerőkből is többet ütött, ez pedig elég volt ezen az estén az önbizalom nélkül játszó dán ellen.

WTA-TORNA, BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS (3 645 000, kemény pálya)  
DÖNTŐ
Jankovics (szerb, 6.)–Wozniacki (dán, 2.) 6:2, 6:4
LJUBICIC RÖVIDÍTÉSES SIKERE RODDICK ELLEN
Ljubicic nagyszerű sikert ért el Indian Wellsben (Fotó: Reuters)
Ljubicic nagyszerű sikert ért el Indian Wellsben (Fotó: Reuters)

A Rafael Nadalt búcsúztató horvát Ivan Ljubicic nyerte meg az Indian Wellseben zajló ATP-tornát, miután két, rövidítéssel záruló játszmában legyőzte a hetedik helyen kiemelt amerikai Andy Roddickot.

 

Az első játszma szoros játékot hozott, és fej-fej mellett haladtak a sportolók, így 6:6-os állásnál következhetett a rövidítés. Ebben Ljubicic bizonyult jobbnak, és megnyerte az első szettet.

 

A második játszma is hasonlóan szorosan alakult: az amerikai és a horvát játékos is sorra megnyerte adogatását, míg brékelni egyik teniszező sem tudta a másikat, így ezúttal is jöhetett a tie break.

 

Ljubicic nagyszerű szerváinak is köszönhetően 5–1-re elhúzott a rövidítésben, majd négy meccslabdához jutott, de az első hármat hárította Roddick. Ám a horvát a negyediket már kihasználta, így élete legnagyobb sikerét érte el.


ATP 1000-ES TORNA, BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS (3 645 000, kemény pálya)
DÖNTŐ
Ljubicic (horvát, 20.)–Roddick (amerikai, 7.) 7:6, 7:6