Federer Nadalt legyőzve szerezte meg 5. vb-sikerét

Vágólapra másolva!
2010.11.28. 20:45
null
Federer három szettben győzte le Nadalt a fináléban (Fotó: Action Images)
Címkék
A svájci Roger Federer nyerte meg a londoni ATP-világbajnokság fináléját, miután három szettben diadalmaskodott a spanyol Rafael Nadal felett. Ez volt Federer 5. vb-sikere, amivel beérte a legeredményesebbnek számító Ivan Lendl és Pete Sampras párost. 

Nadal élete első vb-győzelmére készült, ez az egy nagy trófea hiányzott csak a gyűjteményéből, viszont Federernek ez lehetett az 5. vb-sikere, amivel beérhette a legeredményesebbnek számító Ivan Lendl és Pete Sampras párost. A párharcot azonban egyértelműen Nadal fölénye jellemezte (14–7), s idei egyetlen összecsapásukat is a spanyol nyerte meg.

Ugyanakkor az utóbbi időben Federer ismét csúcsformába lendült, és ráadásul Nadal sokkal fáradtabban érkezett a döntőbe, ugyanis nehezebb útja volt a fináléig. A korábbi svájci világelső remekül ütötte be első adogatásait, és ezekből rendre pontot is szerzett. Első bréklabdáját pedig rögtön ki is is használta 4:3-s vezetésénél, majd kiszerválta az első játszmát.

A másodikban már többet hibázott Federer, míg Nadal magára talált, és 2:1-es előnyénél ő is brékelte ellenfelét, amit meg is tartott a második szett végéig. A mindent eldöntő játszmában 1:1 után kis túlzással már csak Federer volt a pályán, aki legszebb napjaira emlékeztetően játszott, és 6:1-re behúzta a szettet, és ezzel 1 óra 37 perc alatt a mérkőzést, megszerezve 5. vb-győzelmét. 

„Tudom, hogy ezzel a mai meccsel nem rontom el a vakációját, ugyanis egy fantasztikus éven van túl Rafa. Olyanon, amiről minden teniszező álmodik..." – mondta sportszerűen Federer a döntő után. Előtte Nadal is elismerte, hogy ellenfele lehengerlően játszott az egész hét során. 

Korábban a második helyen kiemelt Daniel Nestor, Nenad Zimonjics kanadai, szerb duó nyerte meg a párosok versenyét, miután a döntőben 81 perc alatt legyőzte a Mahesh Bhupathi, Max Mirnyij indiai, fehérorosz párost.  A Nestor, Zimonjics kettősnek a 2008-as siker után ez volt a második ATP-vb-győzelme (Nestor 2007-ben a bahamai Mark Knowles oldalán egyszer már elhódította a trófeát).

Az elődöntőben az elsőként rangsorolt amerikai Bryan fivéreket kiejtő Nestoréknak ez volt az utolsó versenyük egymás oldalán, a jövőben a kanadai Mirnyijjel, a szerb pedig a francia Michael Llodrával indul az ATP-versenyeken.

EZ VOLT 2010: A FONTOSABB TORNÁK GYŐZTESEI AZ IDEI ÉVBEN 

TENISZ, ATP-VILÁGBAJNOKSÁG (LONDON) 
EGYES, DÖNTŐ
Federer (svájci, 2.)–Nadal (spanyol, 1.) 6:3, 3:6, 6:1
 AZ EDDIGI GYŐZTESEK ÉS DÖNTŐK 1998-TÓL
1998 (Hannover): Corretja (spanyol)–Moyá (spanyol) 3:6, 3:6, 7:5, 6:3, 7:5
1999 (Hannover): Sampras (amerikai)–Agassi (amerikai) 6:1, 7:5, 6:4
2000 (Lisszabon): Kuerten (brazil)–Agassi 6:4, 6:4, 6:4
2001 (Sydney): Hewitt (ausztrál)–Grosjean (francia) 6:3, 6:3, 6:4
2002 (Sanghaj): Hewitt–Ferrero (spanyol) 7:5, 7:5, 2:6, 2:6, 6:4
2003 (Houston): Federer (svájci)–Agassi 6:3, 6:0, 6:4
2004 (Houston): Federer–Hewitt 6:3, 6:2
2005 (Sanghaj): Nalbandian (argentin)–Federer 6:7, 6:7, 6:2, 6:1, 7:6
2006 (Sanghaj): Federer–Blake (amerikai) 6:0, 6:3, 6:4
2007 (Sanghaj): Federer–Ferrer (spanyol) 6:2, 6:3, 6:2
2008 (Sanghaj): Djokovic (szerb)–Davigyenko (orosz) 6:1, 7:5
2009 (London): Davigyenko–del Potro (argentin) 6:3, 6:4
2010 (London): Federer–Nadal (spanyol) 6:3, 3:6, 6:1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik