Fed-kupa: Stollár Fanny sérülés miatt hiányozhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.03. 20:34
Stollár Fanny sérült, így kérdéses a játéka a magyar tenisz Fed-kupa-csapatban, amely szerdától az angliai Bath-ban szerepel az euro-afrikai zóna I-es csoportjának tornáján.

Juhász Gábor, a Magyar Teniszszövetség sportigazgatója, egyben a magyar Fed-kupa-válogatott szakvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap este elmondta, hogy a játékos nem is utazik el velük hétfő reggel, s csak keddre derül ki véglegesen, hogy számíthat-e a játékára. Hozzátette: Stollár sérülten tért vissza Ausztráliából, mindkét csuklója fáj, és nagy a rásérülés veszélye.

A magyar női teniszválogatott a britekkel, a görögökkel és a szlovénokkal került egy csoportba, a másik négyesben Szerbia, Horvátország, Törökország és Grúzia csap majd össze. A kvartettekből a csoportgyőztesek jutnak tovább, és ők játszanak azért, hogy pályára léphessenek a világcsoport II rájátszásában.

A magyar válogatott – amelyből biztosan hiányozni fog a szövetséggel vitában álló Babos Tímea – tavaly csoportgyőztesként zárt, a rájátszásba jutásért azonban alulmaradt a britekkel szemben. Ezúttal Stolláron kívül Jani Réka, Bondár Anna, Gálfi Dalma és Nagy Adrienn alkotja a keretet.

Juhász Gábor a Babossal és Fucsovics Mártonnal fennálló vitájukkal kapcsolatban úgy fogalmazott: a szövetség megbékélésre törekszik a sportolókkal, az ő szemszögükből nézve mindent megtettek, s úgy gondolja, hogy nem rajtuk múlik a megegyezés.

Ősszel a két játékos azt közölte, hogy nem kívánnak együttműködni a szövetséggel, mindaddig nem adják a nevüket egyetlen, az MTSZ-hez köthető eseményhez, versenyhez, amíg a szövetség működésében nem lesznek jelentős változások, a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való viszonyán és jelenlegi szakmai koncepcióján. Januárban ezt megerősítették, mondván, szeptemberi közleményük kiváltó okai mit sem változtak, az akkor megfogalmazott álláspontjuk továbbra is érvényben van, azaz nem lépnek pályára a Davis-kupában, illetve a Fed-kupában.

 

Legfrissebb hírek

Oszakai tenisztorna: Stollárék kikaptak a nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.10.15. 06:55

„Sokat dolgozunk, hogy igazi csapat legyünk” – Stollár Fanny a kínai sikerekről

Tenisz
2025.10.12. 16:57

Stollárék nem jutottak be a döntőbe Vuhanban

Tenisz
2025.10.11. 17:17

Stollárék elődöntőbe jutottak a vuhani tenisztornán

Tenisz
2025.10.10. 14:45

Vuhani tenisztorna: Stollárék kétjátszmás győzelemmel a negyeddöntőben

Tenisz
2025.10.09. 15:47

Vuhani tenisztorna: nagy csatában jutottak a nyolcaddöntőbe Stollárék

Tenisz
2025.10.08. 13:42

Stollárék vereséget szenvedtek a pekingi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2025.10.05. 12:45

Tenisz: a címvédő olasz páros vár Stollárékra a pekingi döntőben

Tenisz
2025.10.04. 09:03
Ezek is érdekelhetik