Murray kétszettes hátrányból verte meg Verdascót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.03. 16:45
null
Novak Djokovics 14–2-re módosította mérlegét Tomás Berdych ellen (Fotók: Action Images)
Az angol nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének negyeddöntőjében a világelső szerb Novak Djokovics és a nyolcadik helyen kiemelt argentin Juan Martín del Potro is három szettben nyert, előbbi a cseh Tomás Berdych, utóbbi a spanyol David Ferrer ellen. Az alsó ágon Jerzy Janowicz mellett a Fernando Verdascót kétszettes hátrányból legyőző Andy Murray jutott be az elődöntőbe.

 

DJOKOVICS–BERDYCH

A két játékos 16. alkalommal csapatott össze, és bár legutóbb a cseh Rómában szetthátrányból nyerni tudott, ezzel is csak 13–2-re szépített a világelső ellen.

A szerbnek négy bréklabdája is volt az első játszmában,de egyszer sem tudta elvenni Berdych adogatását, így kétszer is a szettben maradásért kellett adogatnia, majd, miután ezt megtette, jöhetett a rövidítés.

Djokovics minibrékkel kezdett, majd egyből el is bukta az előnyét, és 5:4-es Berdych-vezetésig fej fej mellett haladtak a felek, ott azonban háromszor is rontott a cseh, így 63 perc után a világelsőé lett az első játszma (7:6).

A második elején aztán rögvest semmire bukta el az adogatását Djokovics, sőt a következőben hiába állt már 40:15-re is, Berdych sorozatban szerzett négy ponttal dupla brékelőnybe került, gyakorlatilag eldöntve a szett sorsát (0:3). Legalább is ezt gondolhattuk volna! A világelső azonban másképp vélekedett, egyből három bréklabdával válaszolt, és bár egy óriási székbírói tévedés sem ártott – 15:40-nél telibe találta a vonalat, mégis újat kellett szerválnia, az újabb labdamenet végén pedig rontott már a cseh –, visszajött 3:1-re, majd a saját adogatása megnyerése után 3:2-re.

Nem volt azonban megállás, óriási sebességi fokozatra kapcsolva ismét elvette ellenfele szervagémjét, és a sajátját ismét hozva már 4:3-ra ő vezetett. Ekkor a 7. kiemelt még kiegyenlített, az újabb adogatását azonban 5:4-es Djokovics-előnynél már elbukta, így a szettet is elvesztette (6:4).

A harmadik játszma elején 2:1-nél újra brékelt a szerb – pedig Berdychnek már 40:15-je is volt –, 4:1 után pedig már csak az volt a kérdés, hány játékot nyer még a cseh. Ezt követően Berdych a két szervagémjét még megnyerte, 5:3-nál azonban Djokovics simán kiszerválta a továbbjutást (6:3).

Ferrernek ezúttal nem ment Del Potro ellen
Ferrernek ezúttal nem ment Del Potro ellen

DEL POTRO–FERRER

A felek eddig nyolcszor találkoztak, és a mérleg nyelve eddig jócskán Ferrer felé billent, hiszen hatszor is nyert, köztük mindkét füves pályás összefutásuk alkalmával.

Nem indult túl jól a mérkőzés Ferrer számára, hiszen az első játékot óriási küzdelemben még hozta, a következőnél azonban lebrékelte az adogatásait magabiztosan szállító Del Potro, és gyorsan 3:1-re ellépett, majd 4:2-nél az újabb sikeres fogadás után az első szettért adogatott. Bár a spanyolnak ekkor még esélye volt a visszakapaszkodásra, egy ásszal végül be is húzta az argentin (6:2).

A második felvonás szorosabban alakult, 4:4-ig egyikük sem hibázott, akkor azonban Del Potro kétszer is bréklabdához jutott, és a másodikkal már élni is tudott (6:4).

A harmadikban aztán már egyszer sem adta meg az esélyt a 4. kiemelt spanyol, hogy ellenfele elvegye az adogatását, igaz, cserébe neki sem volt fogadólehetősége, így jöhetett a rövidítés. Itt Ferrer megnyerte ugyan az első szerváját, Del Potro azonban két ásszal felelt, majd spanyol két rontásával 4–1-re ellépett. Ferrer nem adta fel, 4–4-re visszazárkózott, fordítania azonban már nem sikerült, és 6–5-nél az argentin kihasználta mérkőzéslabdáját (7:6).

A két győztes egymás ellen folytatja az elődöntőben, és egyikük sem panaszkodhat, hogy ellenfele sokkal kipihentebb lesz, tekintve, hogy két mérkőzés szinte percre pontosan egyszerre ért véget.

JANOWICZ–KUBOT

Janowicz megkönnyezte elődöntőbe jutását
Janowicz megkönnyezte elődöntőbe jutását

A biztos volt, hogy nemcsak a nőknél (Agnieszka Radwanska), hanem a férfiaknál is lesz lengyel az elődöntőben. A kérdés csak az volt, hogy Jerzy Janowicz vagy Lukasz Kubot lesz-e az.

A választ két óra és hét perc után kaptuk meg: a 24. kiemelt Janowicz viszonylag simán verte meg honfitársát. A meccs után persze nagy volt a barátság a két fél között, teniszpályán ritkán látható módon „mezt" cseréltek egymással.

A 22 évesen és 236 naposan négy közé jutó Janowiczot hétfőtől már a legjobb húszban jegyzik a világranglistán. Ezt eddig csak egy lengyel férfiteniszező mondhatta el magáról, mégpedig Wojtek Fibak, aki 1977-ben 10. is volt a ranglistán.

Janowicznál fiatalabb játékos legutóbb 2009-ben jutott elődöntőbe Wimbledonban férfi egyesben, akkor Andy Murray 22 éves és 51 napos volt. Most egymáss ellen csatázhatnak majd a fináléért.

 

MURRAY–VERDASCO
Az első szettben Andy Murray 4:5, 30:30-nál egy hatalmas Verdasco-tenyeressel került bajba, majd kettős hibát ütött. A második játszma elején úgy tűnt, túltette magát ezen, hiszen hamar brékelőnybe került, de 3:1-es vezetése után több játékot már nem nyert. Ezzel szép feladat elé állította magát, pályafutása hetedik kétszettes hátrányból való fordítását kellett bemutatnia ahhoz, hogy sorozatban ötödször is bejusson a legjobb négy közé Wimbledonban.

Sokáig a pályán sem az igazi Murrayt láthattuk
Sokáig a pályán sem az igazi Murrayt láthattuk

A harmadik játszmát „pillanatok" alatt besöpörte 6:1-gyel, a negyedikben pedig hiába volt Verdascónak több bréklabdája is, a skót ilyenkor mindig előhúzta legjobb szerváit. Neki bezzeg elég volt egy bréklabda is, ezzel élni tudott, és 6:4-gyel egyenlített.

A döntő felvonásban a spanyol kezdte az adogatást, így Murraynek kellett az eredmény után futnia. Ezt eredményesen tette, 5:5-nél pedig a szett egyetlen bréklabdáját kihasználta, majd simán hozta a saját adogatását, így nem okozott csalódást az érte szorítóknak, többek között a meccset a helyszínen megtekintő Sir Alex Fergusonnak sem.


ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Berdych (cseh, 7.) 7:6, 6:4, 6:3
Del Potro (argentin, 8.)–Ferrer (spanyol, 4.) 6:2, 6:4, 7:6
Janowicz (lengyel, 24.)–Kubot (lengyel) 7:5, 6:4, 6:4
Murray (brit, 2.)–Verdasco (spanyol) 4:6, 3:6, 6:1, 6:4, 7:5

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Del Potro (argentin, 8.)
Janowicz (lengyel, 24.)–Murray (brit, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik