Davis-kupa: Fucsovics simán egyenlített Moldova ellen

Vágólapra másolva!
2015.03.06. 18:39
Fucsovics Márton 6:0, 6:2, 6:3-ra legyőzte Andrei Ciumacot a Magyarország–Moldova párharc második mérkőzésén a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjába, így egy nap után 1–1 az állás.

A pénteki második egyes mérkőzésen az ATP-rangsorban 165. magyar játékos egyértelmű esélyesként lépett pályára a rangsorban 892. riválisa ellen. A 23 éves magyar igazolta a papírformát és 19 perc alatt, vesztett játék nélkül besöpörte az első szettet.

A továbbiakban szinte csak Fucsovics rövid ápolása okozott némi izgalmat. Mint Makocsai Sándor, a csapat fizioterapeutája az MTI-nek elmondta, az első számú hazai teniszező kezén nemrég keletkezett hólyagot már kikezelte, csak egy hámsérülésen lévő tapaszt kellett megigazítani.

A pályán folytatódott az egyoldalú csata, a nyíregyházi játékos ugyan 4:0-nál vesztett két gémet, de utána összeszedte magát és egy óra elteltével már kétszettes előnyben volt. Ciumacon a cipőcsere sem segített, a harmadik játszmában 3:2-nél elvesztette a szerváját, Fucsovics pedig onnantól már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, amely másfél órán át tartott.

„Sima meccsnek tűnhetett, de száz százalékot kellett nyújtanom. A kezemen a tapasz nem igazán zavart, várom a holnapi párost és köszönöm a szurkolást" – mondta Fucsovics a találkozó után.
Kuhárszky Zoltán szövetségi kapitány szerint mindkét mérkőzésen a várt eredmény született.

„Gábor tisztességesen helytállt élete első Davis Kupa-meccsén egy nagyobb tudású ellenféllel szemben, Marci pedig példamutató profizmussal játszott, ez a mérkőzés akár másfél órával is hosszabb lehetett volna" – mondta Kuhárszky.

Szombaton 13 órától a párosok összecsapására kerül sor az Egyetemi Csarnokban, magyar részről Fucsovics és Gödry Levente lép pályára a Radu Albot, Andrei Ciumac duó ellen.

DAVIS-KUPA
EURO-AFRIKAI ZÓNA, II-ES CSOPORT

Magyarország–Moldova 1–1 – az első nap után
Fucsovics Márton–Andrei Ciumac 6:0, 6:2, 6:3

KORÁBBAN
Borsos Gábor–Radu Albot 3:6, 2:6, 5:7

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
12 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
Tegnap, 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik