Davis-kupa: az első meccs Moldováé, Fucsovics javíthat

Vágólapra másolva!
2015.03.06. 17:10
Borsos Gábor három szettben kikapott Radu Albottól a győri Magyarország–Moldova párharc pénteki nyitányán a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjában.

A világranglistán 945. hazai játékos – aki szombaton megnyerte a fedett pályás ob-t – elvileg kevés eséllyel lépett pályára élete első DK-mérkőzésén az Egyetemi Csarnokban a rangsorban 143. riválisa ellen. A Siófoki Spartacus 23 éves teniszezője azonban rögtön elvette a múlt héten Indiában egy kisebb tornát megnyerő Albot adogatását, igaz, utána elbukta a sajátját. Sorozatban négy bréket követően az ellenfél hozta először a szerváját a hétfős vendégtábor nagy örömére, majd 4:3-nál megint brékelt, így végül 6:3-mal az övé lett az első szett.

A folytatásban már egyértelműen a Borsosnál egy fejjel alacsonyabb Albot diktálta a tempót, sorozatban megnyert hetedik játékával 4:0-ra elhúzott, majd 32 perc elteltével már kétszettes előnyben volt.

A harmadik felvonásban a moldovai 2:0-ra ellépett, ám Borsos bátor játékkal és remek szervákkal egyenlített, sőt bréklabdái is voltak. A játszma és a meccs 5:5 után dőlt el, amikor Albot elvette a magyar játékos adogatását, majd hozta a sajátját, melynek köszönhetően 2 óra 22 perc alatt előnyhöz juttatta a vendégcsapatot.

A nyitónap másik egyes mérkőzésén az ATP-rangsorban 165. Fucsovics Márton csap össze Andrei Ciumackal (892.) 16.50 órától.

Legutóbb 2013-ban Moldovában találkozott a két gárda, akkor a hazaiak 3-2-re nyertek. Győr 2009-ben adott otthont Davis Kupa-párharcnak, akkor a Grigor Dimitrovval érkezett bolgárok 3-2-re legyőzték a magyarokat.

DAVIS-KUPA
EURO-AFRIKAI ZÓNA, II-ES CSOPORT

Magyarország–Moldova 0–1 – az első egyes után
Borsos Gábor–Radu Albot 3:6, 2:6, 5:7

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
13 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik