Davis-kupa: Fantasztikusan játszott, nehéz volt őt legyőzni – Goffin

Vágólapra másolva!
2018.02.04. 20:45
null
David Goffin amondó, Fucsovics Márton nagyon megnehezítette a dolgát (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, a Davis-kupa világcsoportjában a Belgium–Magyarország nyolcaddöntő utolsó, immár tét nélküli meccsén Piros Zsombor két játszmában, szűk másfél óra alatt legyőzte Julien Cagninát, míg korábban a két válogatott legjobbja, azaz a világranglistán 7. helyen álló David Goffin és a 63.-ként rangsorolt Fucsovics Márton küzdelmében utóbbi négy játszmában (7:5, 6:4, 3:6, 6:2) kikapott. Lássuk, hogyan értékeltek az érintettek!

 

VALÓRA VÁLT ÁLOM
Piros Zsombor a győztes bemutatkozás után:
„Fantasztikus érzés, hogy bemutatkozhattam a magyar válogatottban, mindig is erről álmodtam! Jó volt ennyi ember előtt játszani, bár kevésbé idegeskedtem, mint amire számítottam. Örülök, hogy győztem, a játékomból pedig talán az adogatásaimat emelném ki, több is kétszáz felett pattant meg a vonalon, kifelé! Természetesen idegesebb lettem volna, ha Bemelmans ellen a mindent eldöntő mérkőzést játszom, de ennek szurkoltam Marci meccse alatt, hiszen akkor lett volna esélyünk a továbbjutásra. Hétfőn már Valkusz Mátéval és Kisgyörgy Gergellyel edzem a budapesti challengertorna helyszínén a BOK-csarnokban, egyesben és párosban is játszom majd a versenyen.”

– Milyen érzésekkel hagyja itt Liege-t?
– Papíron kihoztuk a maximumot, de kicsivel több esélyünk is lehetett volna a győzelemre, közelebb kerülhettünk volna a bravúr kapujához – mondta Köves Gábor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Ha Fucsovics Marci az első nap százszázalékos, és úgy játszik, mint utóbb Goffin ellen, valószínűleg nyer, de persze ez sem biztos, hogy továbbjutást ért volna. A játékosok és én is mindent beleadtunk ebbe a párharcba, Marci vasárnap is megmutatta, hogy mekkora szíve van, az utolsó labdamenetig küzdött, fantasztikus teljesítményt nyújtott a világ egyik legjobbja ellen. Még Goffin edzője is odajött elmondani, hogy a játékosának minden tudására szüksége volt a sikerhez, és szenzációs mérkőzés volt.

– Megmutattuk, hogy helyünk van a világcsoportban?
– Igen, jó meccseket játszottunk a tavalyi döntőssel, ráadásul idegenben. Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy megnyertük a párost, eddig háromból három a mérlegem kapitányként, így Marci és Balázs Attila kiharcolta, hogy vasárnap is legyen tétje az első találkozónak. Nyilván nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen Marcinak három nap alatt három mérkőzést kell letudnia, amit fizikailag ugyan bír, de mégis emberfeletti lenne mindent megnyerni, pláne idegenben. Ő a csapat motorja, ám Attila is nagyon jól játszott párosban.

– A fiatalok, Piros Zsombor és Valkusz Máté jelenthetnek segítséget Fucsovics tehermentesítésében?
– Annyiban nem, hogy ő az egyes számú teniszezőnk, tehát két meccsen nyilván pályára lép. Párosban viszont, úgy érzem, többet kell fejlődniük, nagyobb tapasztalatra van szükségük és jobb páros játékra, hogy mondjuk Marci pihenhessen szombaton. Viszont örülök, hogy Zsombi bemutatkozhatott a válogatottban; bár sokan talán nem értették, miért nem ő játszott pénteken, de a pároson látszott, hogy Atinak szüksége volt arra a Goffin elleni mérkőzésre.

VISSZAVÁRNAK MINKET

David Goffin, az első számú belga játékos:
„Sohasem könnyű három szettben nyerni, mindig vannak nehezebb időszakok. A harmadik játszmában kicsit lelassult a játékom, ezért a negyedikben muszáj volt agresszívabban teniszeznem. Az ellenfelem sokkal többet volt pályán az elmúlt két napban, de nagyon erős fizikailag is, fantasztikusan játszott, különösen az adogatásaival küzdöttem. Nehéz volt őt legyőzni, színvonalas meccset láthattak a nézők. Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy Liege-ben rendezzék a párharcot, csodás volt ilyen hangulatban pályára lépni. Kicsit sajnálom, hogy a következő körben, az Egyesült Államok ellen idegenben szerepelünk, nem szoktam a Davis-kupában olyan messzire utazni...”

Johan Van Herck, belga szövetségi kapitány:
„David megmutatta, hogy világklasszis játékos, hiszen nagy nyomás alatt tudta megnyerni a negyedik mérkőzést. Fantasztikusan játszott, pedig kiváló ellenfele volt, Fucsovics bizonyította, hogy nem véletlenül jutott el sokáig az Australian Openen. Erős csapat a magyar, én már a sorsolás után mondtam, hogy nem számítok könnyű párharcra, s így is lett. Bízom benne, hogy jövőre is láthatjuk őket a világcsoportban! Ami az én játékosaimat illeti, mindent megtettek, varázslatos hangulatban küzdhettek, köszönjük Liege városának és a közönségnek a szurkolást, szükségünk volt a nézőkre a sikerhez. Az Egyesült Államok ellen hatalmas kihívás lesz továbbjutni, de az elmúlt években bizonyítottuk, hogy a Davis-kupában a játékosok mindig a legtöbbet hozzák ki magukból, szóval bízom a srácokban!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik