Davis-kupa: ez vár a magyar válogatottra Madridban

Vágólapra másolva!
2020.03.08. 10:05
null
Fucsovics Mártonra és Balázs Attilára Madridban is nehéz feladatok várnak majd (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar férfi teniszválogatott az elvesztett páros mérkőzés után a két egyéni összecsapás megnyerésével legyőzte Belgiumot, ezzel bejutott a Davis-kupa fináléjába, amelyet novemberben rendeznek Madridban. Megmutatjuk, mi vár Fucsovics Mártonékra a fináléban.

 

A versenysorozat hivatalos honlapja szerint a finálét 2020. november 23. és 29. között rendezik meg, s az már a selejtező előtt biztos volt, hogy az előző év négy elődöntőse – Spanyolország, Kanada, Nagy-Britannia és Oroszország – mellett szabadkártyásként Franciaország és Szerbia is ott lesz a 18 csapatos fináléban.

A fennmaradó 12 résztvevő kilétéről döntöttek a pénteken és szombaton rendezett selejtezőmérkőzések, amelyeknek győztesei – így Magyarország is – szintén ott lesznek a madridi fináléban. A döntőt kemény borításon rendezik, s a Madrid Opennek is otthont adó La Caja Mágica (magyarul: Varázsdoboz) nevű teniszkomplexum lesz a helyszíne, ahol a verseny idejére behúzzák a tetőt, így a viadal fedett lesz.

A 18 csapatot hat, egyenként három válogatottat tartalmazó csoportba sorsolják, a csoportokon belül mindegyik csapat játszik a másik kettő ellen – két egyes mérkőzés után egy párost, egy nap alatt.

A csoportokból az első helyezettek és a két legjobb második továbbjut a negyeddöntőbe, s innen a hagyományos egyenes kieséses formulát követi a torna. A negyeddöntő négy továbbjutója az elődöntős szereplés mellett kiharcolja a következő évi tornán való részvétel jogát is.

Az 5–18. helyen végző válogatottak, valamint a világcsoport selejtezőjének nyertes 12 csapata közül kerül ki a 2021-es döntő két szabadkártyás résztvevője, majd a fennmaradó 24 válogatottat összesorsolják egy újabb playoffra, immár a 2021-es torna fináléjáért.

DAVIS-KUPA, DÖNTŐ, 2020, MADRID
A torna résztvevői:
Ausztrália, Ausztria, Csehország, Ecuador, Egyesült Államok, Franciaország, Horvátország, Kanada, Kazahsztán, Kolumbia, MAGYARORSZÁG, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország (címvédő), Svédország, Szerbia

Legfrissebb hírek

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
13 órája

6:0, 6:0! Swiatek kiütötte Anisimovát a wimbledoni döntőben

Tenisz
16 órája

Wimbledon: 89 év után brit siker férfi párosban

Tenisz
18 órája

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 17:30

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 15:57

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
2025.07.10. 11:57

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a bastadi tenisztornán

Tenisz
2025.07.09. 17:33

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
2025.07.09. 16:21
Ezek is érdekelhetik