Davis-kupa: A címvédő és a világelső Djokovics is jól kezdett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.06. 01:37
null
Novak Djokovics három szettben győzte le John Isnert (Fotó: Action Images)
Negyeddöntőjéhez érkezett a teniszezők Davis-kupája, a címvédő csehek magabiztosan bekezdtek, az argentin–francia párharcban egy nap után fej fej mellett állnak a felek, a szerb világelső, Novak Djokovics nem hibázott az első meccsén az amerikai John Isner ellen, az olaszok pedig Andreas Seppi nagy küzdésének hála nyerték meg az első kanadai összecsapást. Később az amerikaiak és a kanadaiak is egyenlítettek.

 


A legutóbbi kiírást megnyerő Csehország a papírformának megfelelően menetel eddig a kazah salakon: Jan Hájek minden adogatójátékát megnyerve fektette két vállra három szettben Mihail Kukuskint, míg Lukás Rosol ugyan elveszítette az első játszmát Andrej Golubjov ellen, a következő hármat viszont egyaránt behúzta – igaz, az utolsóban rövidítésre volt szükségre –, így az első nap után 2:0-ra vezet.

Szintén salakon viaskodnak Buenos Airesben, az argentin–francia párharcban eddig azonban nem került lépéselőnybe egyik fél sem.

Elsőként Carlos Berlocq csapott össze Jo-Wilfried Tsongával, és nem is kezdett rosszul, hiszen 6:4-re megnyerte az első szettet, de ezt követően a világranglista 8. helyén álló francia fordított. A negyedik szettben 6:5-ös argentin előnynél a francia hiába vezetett adogatásánál 40:0-re is, Berlocq megfordította a játékot és döntő felvonásra kényszerítette ellenfelét. Ott azonban már nem volt kérdés, Tsonga végül 3 óra 53 percnyi játék után megnyerte az argentin–francia párharc első felvonását.

A második után azonban már a hazaiak örülhettek, Juan Mónaco két és fél órás mérkőzésen, három szettben legyőzte Gilles Simont. A három-három bréket hozó első szett rövidítését simán nyerte meg Mónaco, aki a második felvonást hibátlan szervajátékkal és két újabb sikeres fogadógémmel hozott. A harmadik játszma ismét szorosabb volt, de az argentinnal ellentétben Simon ezúttal sem tudott brékelni, így a házigazda kiegyenlített.

DÖNTETLENRE ÁLLUNK
A magyar válogatott 1–1-re Luxemburg ellen, Balázs Attila hozta meccsét, Fucsovics Márton kikapott Gilles Müllertől. Részletek itt.

Az Egyesült Államok–Szerbia ütközetben a világelső Novak Djokovics visszavágott John Isnernek tavalyik, Indian Wells-i vereségéért, így déli szomszédunknál az előny. A kemény pályán igencsak nehéz ellenfélnek számító Isner 17 ászt ütött a találkozó során, amelynek első játszmájában mindketten egy brékig jutottak, a rövidítést pedig a szerb 7–5-tel behúzta. A második szett jóval simán lett, Djokovics kétszer is elvette Isner szerváját, sajátját pedig ezt követően már egyszer sem bukta el, így a harmadik játszmában egy fogadóelőny is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy 2 óra játék után megnyerje a mérkőzést. Érdekesség, hogy Djokovicsnak négy bréklabdája volt a mérkőzés során, és mindegyikkel élni tudott.

A folytatásban azonban már az amerikaiak örülhettek. Sam Querrey ugyanis egy fordulatos meccsen, öt szettben legyőzte Viktor Troickit, 1:1-re módosítva ezzel a mérkőzés állását.

A Kanada–Olaszország csata első felvonásán sokáig úgy tűnt, hogy a hazai Vasek Pospisil diadalával végződik, ám az első két megnyert szett után Andreas Seppi hatalmasat küzdve fordított, és 3 óra 15 perc után 3:2-re megnyerte a vancouveri mérkőzést.

A második mérkőzésen azonban Milos Raonic már nem hagyta, hogy kiénekeljék a sajtot a szájából, három szettben legyőzte Fabio Fogninit, ezzel Kanada egyenlített.

TENISZ DAVIS-KUPA

NEGYEDDÖNTŐ
KANADA–OLASZORSZÁG 1:1

Vancouver, kemény pálya, terem
PÉNTEKEN
Raonic
–Fognini 6:4, 7:6, 7:5
V. Pospisil–Seppi 7:5, 6:4, 4:6, 3:6, 3:6
SZOMBATON
Nestor, V. Pospisil–Bracciali, Lorenzi
VASÁRNAP
Raonic–Seppi (ha szükséges)
V. Pospisil–Fognini (ha szükséges)

EGYESÜLT ÁLLAMOK (6.)–SZERBIA (4.) 1:1
Boise, kemény pálya, terem.
PÉNTEKEN
Querrey
–Troicki 7:6, 3:6, 4:6, 6:1, 6:4
Isner–Djokovics 6:7, 2:6, 5:7
SZOMBATON

B. Bryan, M. Bryan–Bozoljac, Zimonjics
VASÁRNAP

Querrey–Djokovics (ha szükséges)
Isner–Troiciki (ha szükséges)

ARGENTÍNA (3.)–FRANCIAORSZÁG (5.) 1:1
Buenos Aires,
salak
PÉNTEKEN
Berlocq–Tsonga 6:4, 2:6, 3:6, 7:5, 2:6
Mónaco–Simon 7:6, 6:2, 6:4
SZOMBATON
Nalbandian, Zeballos–Benneteau, Llorda
VASÁRNAP
Mónaco–Tsonga
Berlocq–Simon (ha szükséges)

KAZAHSZTÁN (8.)–CSEHORSZÁG (2.) 0:2
Asztana, salak, terem.
PÉNTEKEN
Kukiskin–Hájek 3:6, 2:6, 4:6
Golubjov–Rosol 6:4, 4:6, 2:6, 6:7
SZOMBATON
Koroljov, Shukin–Minar, Stepánek
VASÁRNAP
Kukiskin–Rosol (ha szükséges)
Golubjov–Hájek (ha szükséges)

Legfrissebb hírek

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
18 órája

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20