Aus. Open: kiesett a világelső, Serena Williams a nyolc között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.21. 11:12
null
Serena Williams agresszív játéka győzelmet ért a világelső ellen (Fotó: AFP)
Serena Williams 1 óra 47 perces csatában 6:1, 4:6, 6:4-re legyőzte a világelső Simona Halepet az ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyében a legjobb 16 között, ezzel bejutott a negyeddöntőbe.

 

A hétszeres Australian Open-győztes amerikai az első szettet húsz perc alatt nyerte meg 6:1-re, és a második játszma elején is hamar brékelőnybe került (2:1), ám a román lány összeszedte magát (és az adogatójátékát), és 6:4-gyel egyenlített. Halep az első felvonásban a saját szerváinál a 17 pontból csak ötöt nyert meg, a másodikban viszont 25-ből 17-et.

Szintén nem mellékes, hogy az előző fordulóban az idősebbik Williams nővért, Venust kiejtő Halep a második szett kezdetétől a harmadik közepéig csak négy ki nem kényszerített hibát ütött, miközben Serena ebben az időszakban 21-et. A fordulóponthoz a döntő játszma közepén érkeztünk el, amikor a 36 éves amerikai hölgy 3:2-es hátrányban három bréklabdát hárított, majd a következő gémben elvette Halep adogatását, és onnantól már nem engedte ki a kezéből az előnyt.

A világelső mindössze 12 ki nem kényszerített hibát ütött a mérkőzésen, de Williams agresszív teniszével – az amerikai 44 nyerőt ütött – ezúttal sem tudott mit kezdeni, így már 1–9-re áll vele szemben az egymás elleni összevetésben. Serena az 50. Grand Slam- és a 12. Australian Open-negyeddöntőjében a cseh Karolína Plískovával találkozik.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (60 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ (4. FORDULÓ, ÁGRAJZ SZERINT)
S. Williams (amerikai, 16.)–Halep (román, 1.) 6:1, 4:6, 6:4
Ka. Plísková (cseh, 7.)–Muguruza (spanyol, 18.) 6:3, 6:1
Oszaka (japán, 4.)–Sevastova (lett, 13.) 4:6, 6:3, 6:4
Szvitolina (ukrán, 6.)–Keys (amerikai, 17.) 6:2, 1:6, 6:1
Kvitová (cseh, 8.)–Anisimova (amerikai) 6:2, 6:1
Barty (ausztrál, 15.)–Sarapova (orosz, 30.) 4:6, 6:1, 6:4
Pavljucsenkova (orosz)–Stephens (amerikai, 5.) 6:7, 6:3, 6:3
Collins (amerikai)–Kerber (német, 2.) 6:0, 6:2

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
S. Williams (amerikai, 16.)–Ka. Plísková (cseh, 7.)
Oszaka (japán, 4.)–Szvitolina (ukrán, 6.)
Kvitová (cseh, 8.)–Barty (ausztrál, 15.)
Pavljucsenkova (orosz)–Collins (amerikai)

NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Kirsten Flipkens, Johanna Larsson (belga, svéd, 13.) 6:1, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik