Aus. Open: két magyar érdekeltségű döntő a pénteki programban!

KLEIN RON (MELBOURNE)KLEIN RON (MELBOURNE)
Vágólapra másolva!
2019.01.24. 12:26
Babos Tímea után a juniorok között Nagy Adrienn is a fináléba jutott japán partnere oldalán az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic szerdai sikere után egy nappal ismét volt minek, volt kinek örülni az Australian Openen, ugyanúgy párosban, csak most a juniorok között: Nagy Adrienn és a japán Kavagucsi Nacumi 6:4, 2:6, 10–7-re legyőzte a francia Loudmilla Bencheikh és a máltai Francesca Curmi párosát, így bejutott a pénteki fináléba.

„Az első szettben jól játszottunk, a másodikban viszont nem koncentráltunk megfelelően, sokat hibáztunk. De a szuperrövidítésre összekaptuk magunkat, mi irányítottunk, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyerni” – mondta a mérkőzést követően a 17 éves Nagy. Hozzátette, már szerdán szóltak nekik, hogy a hőség miatt várhatóan csúszik a kezdésük, de nem tudtak pontos időpontot mondani a szervezők, ezért Nagy és Kavagucsi nem ment vissza a szállodába, inkább a teniszcentrumban pihentek, aztán „beütöttek” még egyszer.

A pénteki programban tehát két magyar játékos is a Grand Slam-trófeáért küzd: előbb Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic lép pályára otthoni idő szerint reggel 6 óra körül az ausztrál Samantha Stosur és a kínai Csang Suaj ellen, majd utána – igaz, nem a Rod Laver Arenában, hanem az ötös pályán – következhet Nagy és Kavagucsi a Chloe Beck, Emma Navarro amerikai duó ellen.

„Még fel sem fogtam, hogy Grand Slam-döntőbe jutottunk – árulta el Nagy. – Remélem, Timi meccsét meg tudom nézni, nagyon szurkolok neki, és azt szeretném, ha utána mi is nyernénk, így két győzelmet szerezhetnénk egy nap.”

 

Legfrissebb hírek

Szünetelteti a teniszt a háromszoros Grand Slam-döntős Dzsabur

Tenisz
2025.07.17. 21:17

Bondár Anna egyesben negyeddöntős, párosban elődöntős a hamburgi salakon

Tenisz
2025.07.17. 17:53

Tenisz: a hazai torna után visszavonul a világranglista korábbi ötödik helyezettje

Tenisz
2025.07.17. 13:37

Udvardy Panna kiemeltet búcsúztatott a jászvásári nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.07.17. 11:42

Gálfi szetthátrányból nyert a nyolcaddöntőben, Bondár is negyeddöntős párosban Hamburgban

Tenisz
2025.07.16. 17:33

US Open: három magyar teniszező biztosan ott lesz a főtáblán

Tenisz
2025.07.16. 13:53

Udvardyék nyolc között Jászvásáron párosban

Tenisz
2025.07.14. 21:07

Fucsovics újra a legjobb százban, de Marozsán is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.14. 10:19
Ezek is érdekelhetik