Aus. Open: Djokovicsnak több mint három órát kellett izzadnia a győzelemért

Vágólapra másolva!
2019.01.21. 14:58
null
Novak Djokovics nagyot küzdött a negyeddöntőért (Fotó: AFP)
A világranglista 15. helyén álló, 22 éves orosz Danyiil Medvegyev nagy csatára késztette a világelső Novak Djokovicsot, de 6:4, 6:7, 6:2, 6:3-as győzelmével a hatszoros bajnok szerb klasszis jutott be az ausztrál nyílt teniszbajnokság (Australian Open) negyeddöntőjébe.

 

A világelsőségét az Australian Open után is biztosan megőrző Djokovicsnak már az első szett megnyeréséért is be kellett vetnie a legjobb tudását, hiszen 5:3-nál, brékelőnyben elveszítette az adogatását, ám 5:4-nél, 15–40-ről felállva fogadóként befejezte a játszmát (6:4). A második felvonás második játékában Medvegyev öt bréklabdát hárított, a szerb azonban 2:1-nél a következő lehetőségét már kihasználta, ám az orosz visszakapaszkodott. A rövidítésben Medvegyev 6–2-re elhúzott, de adogatóként nem tudta befejezni a szettet, Djokovics hibája kellett 6–5-nél ahhoz, hogy egyenlítsen (6:7).

A harmadik játszmában Djokovics 1:2, 0–40-nél hárított három bréklabdát, innentől pedig már nemcsak a szettet, hanem a teljes mérkőzést uralta, pedig Medvegyev sem játszott rosszul. Az orosz 18 ászt és 38 nyerőt ütött – Djokovics hatot és 43-at –, és a 49 ki nem kényszerített hiba sem mondható soknak ahhoz képest, hogy szerb ellenfele 50-nel fejezte be a meccset.

De a legjobb nyolc közé így is Djokovics jutott be, aki Roger Federer után második férfi teniszezőként jutott el legalább tíz negyeddöntőig mind a négy Grand Slam-tornán – a Roland Garroson 12-szer, Wimbledonban 10-szer, míg a US Openen 11-szer játszhatott az elődöntőért.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (60 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ (4. FORDULÓ) PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Djokovics (szerb, 1.)–Medvegyev (orosz, 15.) 6:4, 6:7 (5–7), 6:2, 6:3
Nisikori (japán, 8.)–Carreno-Busta (spanyol, 23.) 6:7 (8–10), 4:6, 7:6 (7–4), 6:4, 7:6 (10–8) – ERRŐL A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!
Raonic (kanadai, 16.)–A. Zverev (német, 4.) 6:1, 6:1, 7:6 (7–5)
Pouille (francia, 28.)–Coric (horvát, 11.) 6:7 (4–7), 6:4, 7:5, 7:6 (7–2)
Bautista (spanyol, 22.)–Cilic (horvát, 6.) 6:7 (6–8), 6:3, 6:2, 4:6, 6:4
Cicipasz (görög, 14.)–Federer (svájci, 3.) 6:7 (11–13), 7:6 (7–3), 7:5, 7:6 (7–5)
Tiafoe (amerikai)–Dimitrov (bolgár, 20.) 7:5, 7:6, 6:7, 7:5
Nadal (spanyol, 2.)–Berdych (cseh) 6:0, 6:1, 7:6

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Nisikori (japán, 8.)
Raonic (kanadai, 16.)–Pouille (francia, 28.)
Bautista (spanyol, 22.)–Cicipasz (görög, 14.)
Tiafoe (amerikai)–Nadal (spanyol, 2.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik