Aus. Open: a rossz kezdés után Babosék taroltak női párosban

Vágólapra másolva!
2019.01.19. 03:58
null
Babos Tímea női párosban már túl van a szombati megmérettetésen (Fotó: AFP)
Az első játszmában gyengén teljesített a címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic duó, de a folytatásban remekelt, és ellentmondást nem tűrően jutott a harmadik fordulóba.

Rémisztően kezdődött, de megnyugtatóan ért véget Babos Tímea és Kristina Mladenovic mérkőzése az Australian Open női páros versenyének második fordulójában.

A magyar, francia kettős kifejezetten rosszul rajtolt a 7-es pálya szombati programjának nyitó mérkőzésén, az első játszmában Babos kétszer is elveszítette adogatójátékát (aztán hat bréklabdából egyet sem tudtak értékesíteni), így nagy meglepetésre a kínai Han Hszin-jün és a horvát Darija Jurak 6:2-vel behúzta a szettet.

Szerencsére a címvédő duó nem esett kétségbe, sőt: olyan magasra emelte játékának színvonalát, amivel szemben Jurakék tehetetlenek voltak. Bár Mladenovic adogatása olykor akadozott, a fontos pontokat sorra nyerték meg Babosék, ráadásul kifejezetten jó játékkal, ami mindenképpen biztató a folytatásra nézve.

A második helyen kiemelt kettős 28 és 30 perc alatt 6:1-re és 6:0-ra húzta be a maradék két szettet, így összességében magabiztosan jutott a harmadik fordulóba – csak azt a gyenge első játszmát felejtsük el gyorsan.

Babos és Mladenovic következő ellenfele a Kirsten Flipkens, Johanna Larsson belga, svéd páros lesz, a tét a negyeddöntőbe jutás.

Babos Tímea és Fucsovics Márton vegyes páros mérkőzéséről ide kattintva olvashat!

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (60 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI PÁROS, 2. FORDULÓ
Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Han Hszin-jün, Jurak (kínai, horvát) 2:6, 6:1, 6:0

Legfrissebb hírek

Babos Tímea: A sírból hoztam vissza saját magam...

Tenisz
2025.09.02. 10:32

Hihetetlenül izgalmas meccsen jutottak a legjobb nyolc közé Babosék

Tenisz
2025.09.01. 19:51

Babosék legyőzték az amerikai tinédzsereket, bejutottak a legjobb 16 közé a US Openen

Tenisz
2025.08.30. 18:55

Babos Tímea: Az idei legjobb meccsemet játszottam kemény pályán

Tenisz
2025.08.29. 11:05

Babosék fordítottak Krejcíkováék ellen, és győzelemmel kezdték a US Opent

Tenisz
2025.08.28. 22:47

Babosék nehéz ellenfelet kaptak a US Openen, Stollár volt párospartnerével néz majd farkasszemet

Tenisz
2025.08.28. 17:57

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
2025.08.21. 07:12

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
2025.08.20. 07:09
Ezek is érdekelhetik