Djokovics-Murray: az első két kiemelt döntőzik Wimbledonban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.05. 19:01
null
Djokovics (szemben) hatalmas csatában kényszerítette térdre Del Potrót (Fotók: Action Images)
Juan Martín del Potro egészen kiváló játékot mutatott be Novak Djokovics ellen a wimbledoni teniszbajnokság elődöntőjében, de ez is kevés volt, a világelső öt játszmában nyert, így ő jutott be elsőként a férfi egyes döntőjébe. A szerb klasszis ellenfele a második helyen kiemelt Andy Murray lesz, aki az első játszmát tie-breakben még elveszítette Jerzy Janowicz ellen, utána azonban zsinórban három játszmát megnyert.

NOVAK DJOKOVICS–JUAN MARTÍN DEL POTRO

Korábbi 11 egymás elleni mérkőzésükből nyolcat Djokovics nyert meg, ám egyetlen füves pályás összecsapásuk (a londoni olimpia bronzmérkőzését), valamint a legutóbbi csatájuk (az idei Indian Wells-i elődöntőben) után Del Potro örülhetett.

Az argentinon nem látszott, hogy napok óta térdsérüléssel küzd, ám hiába tartotta a lépést az első szettben Djokoviccsal, 4:5-nél 30:0-ről elbukta az adogatását, így a szerb került előnybe. A második játszma közepén aztán Del Potro ápolást kért, ami kicsit talán elaltatta ellenfelét, ugyanis 3:3-nál semmire elvette a szerváját. Ez pedig elég is volt neki ahhoz, hogy megnyerje a szettet.

Del Potro egy ízben még a kerítésre is felfutott
Del Potro egy ízben még a kerítésre is felfutott

A meccs addig sem alacsony színvonala a folytatásban tovább emelkedett, az argentin egyre biztosabban és pontosabban ütött az alapvonalról, Djokovicsot viszont nagyon nehéz volt lelőni a pályáról. Szó szerint csúszott mászott minden labdáért, de azért arra is maradt ereje, hogy néha egészen finom ejtéssel nyerjen meg egy-egy pontot. Del Potro 4:5-nél 0:30-ról fordította meg az adogatójátékát – többek között ez egészen hihetetlen tenyeressel, amit futtából, csuklóból ütött meg –, 5:6-nál pedig 0:40-ről. Mindez azonban semmit sem ért, mivel a rövidítést simán elbukta.

Djokovics viszont nem egyszer került a földre a meccs során
Djokovics viszont nem egyszer került a földre a meccs során

A negyedik szettet könnyebben lezárhatta volna a világelső, hiszen 4:3-nál brékelőnybe került, de Del Potro azonnal visszajött, és megint kiharcolta a tie-breaket. Ebben aztán szintén neki kellett kapaszkodnia, 6–4-nél Djokovics a győzelemért szerválhatott, de nem élt a lehetőséggel, majd Del Potro a másik meccslabdát is elképesztő hidegvérrel hárította. A fordulás utáni két pont is a dél-amerikaié lett, így jöhetett az ötödik játszma!

Még viccelni is volt erejük egymással
Még viccelni is volt erejük egymással

Ebben már kiütközött a kettejük közötti fizikai különbség, mindketten rettentően fáradtak voltak, de Djokovics azért jobb állapotban volt. Ez 4:3-as vezetésénél ütközött ki leginkább, amikor elvette Del Potro adogatását. A fináléért adogathatott, és Del Potrónak volt ugyan lehetősége visszabrékelni, ezúttal már nem menekült meg. A gigászi és ritka magas színvonalú mérkőzés 4 óra 42 percig tartott, ezzel minden idők leghosszabb wimbledoni elődöntője lett. Boris Becker és Ivan Lendl 1989-ben 4 órán és 1 percen át nyüstölte egymást, végül a német nyert öt szettben.

ANDY MURRAY–JERZY JANOWICZ

Az első játszmában – egy Janowicz-adogatójátéktól eltekintve – magabiztosan hozták szerváikat a játékosok, 4:5-nél azonban a lengyelnek a szettben maradásért kellett adogatnia, és miután hárított két játszmalabdát, megbirkózott a feladattal és kiegyenlített, majd ugyanígy tett két játékkal később is. A tie-breakben aztán a lengyel versenyzőnek jött ki a lépés, hiszen már 4–0-ra is elhúzott a rövidítésben, végül pedig 7–2-re nyerte meg azt.

A második szett – mint később kiderült – már az első játékban eldőlt, amikor Murray brékelte a 24. kiemelt versenyzőt, akinek ezt követően ugyan lett volna lehetősége visszavenni az adogatását (ahogy elveszíteni is), ám nem járt sikerrel, 6:4-gyel a brit közönségkedvencé a játszma.

A harmadik szett nem volt mentes a fordulópontoktól. Janowicz a játszma elején brékelőnybe került, 4:1-re is vezetett, ám Murray ezt követően zsinórban öt játékot nyert (kettőt fogadóként), és egy szettre került élete ötödik Grand Slam-döntőjétől.

Ezen a ponton azonban a szervezők sötétedésre hivatkozva félbeszakították a találkozót, ami a tető behúzása és a reflektorok felkapcsolása után mintegy 30 perccel később folytatódhatott.

A negyedik szettben aztán két játékot követően a brit ismét elvette a pályafutása során eddig egy tornadöntőt játszó Janowicz adogatását, amelyet követően a lengyelnek esélye sem volt arra, hogy „visszajöjjön a meccsbe”, hiszen a harmadik játszmában összesen két pontot nyert fogadóként.

Murray végül 5:3-nál ismét brékelte a lengyel meglepetésmebert, így tavalyhoz hasonlóan idén is bejutott a döntőbe, amelyet ha megnyer, akkor 77 év után az első brit férfi teniszező lesz, aki győzedelmeskedik Wimbledonban.

A fináléban Murray ellenfele a szerb világelső Novak Djokovics lesz, akivel egy éven belül harmadszor meccselnek majd Grand Slam-torna döntőjében (2012-ben az US Openen, valamint 2013-ban az Australian Openen is ők voltak érdekeltek a torna utolsó meccsén).

A két játékos egymás elleni mutatójában a szerb vezet 11–7-re, füvön ugyanakkor eddig csak egyszer találkoztak, a 2012-es londoni olimpia elődöntőjében a brit győzött 7:5, 7:5-re.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)

FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 1.)–Del Potro (argentin, 8.) 7:5, 4:6, 7:6 (2), 6:7 (6), 6:3
Murray (brit, 2.)–Janowicz (lengyel, 24.) 6:7 (2), 6:4, 6:4, 6:3

A DÖNTŐBEN
Djokovics (szerb, 1.)–Murray (brit, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik