Asztalitenisz Eb: kiesett a címvédő a nőknél is, Boll megsérült

Vágólapra másolva!
2016.10.23. 15:38
Az egyes versenyek vasárnapi elődöntői után biztossá vált, hogy egyik számban sem lesz címvédés a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon.

A női egyes tavalyi győztese, a román Elizabeta Samara azzal a kínai származású, portugál Yu Fuval csapott össze a legjobb négy között, aki a nyolcaddöntőben Póta Georginát búcsúztatta. Az ázsiai születésű játékos most is hét szettben nyert, így készülhet a török-kínai Hu Melek elleni fináléra.

A többi számban már korábban eldőlt, hogy az előző bajnok nem fog duplázni. A férfiaknál francia házi döntő lesz egyesben, miután Emmanuel Lebesson és Simon Gauzy jutott a végjátékba. Utóbbi asztaliteniszező a hatszoros egyéni aranyérmes Timo Boll-lal csapott össze az elődöntőben, de a német játékos három játszma után a nyakát fájlalva feladta az összecsapást.

Eredmények:
női egyes, elődöntő:
Hu Melek (török)–Li Jie (holland) 4:0 (5, 3, 3, 6)
Yu Fu (portugál)–Elizabeta Samara (román) 4:3 (8, –10, 5, –11,
–12, 8, 8)
férfi egyes, elődöntő:
Emmanuel Lebesson (francia)–Jakub Dyjas (lengyel) 4:1 (8, 5,
–5, 6, 6)
Simon Gauzy (francia)–Timo Boll (német) 2:1 (–9, 8, 6) után
Boll feladta


később:
női páros, döntő, 15.30:
Kristin Silbereisen, Sabine Winter (német)–Shan Xiaona,
Petrissa Solja (német)
férfi páros, döntő, 16.30:
Patrick Franziska, Jonathan Groth (német, dán)–Jakub Dyjas,
Daniel Gorak (lengyel)
női egyes, döntő, 17.30:
Hu Melek–Yu Fu
férfi egyes, döntő, 18.30:
Emmanuel Lebesson–Simon Gauzy

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik