Arn: Nem dől össze minden, ha kikapok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.19. 13:57
null
Arn Gréta a Roland Garroson is jól szerepelne, de nem esik kétségbe, ha kikap (Fotó: Reuters - archív)
Címkék
Vasárnap a párizsi Roland Garroson a 128-as főtábla küzdelmeivel megkezdődik az év második Grand Slam-tornája, a Francia nyílt teniszbajnokság. A magyar indulók közül Szávay Ágnes súlyos gerincbántalmakkal bajlódik, Arn Gréta viszont az idén kiválóan szerepel, tornát nyert az év elején, s legutóbb Rómában egészen a negyeddöntőig jutott.

„Nincs különösebb elhatározásom, szeretnék jól játszani – mondta az MTI-nek az olasz fővárosban élő Arn Gréta, aki hétfőtől a 40. a világranglistán, egy hellyel megelőzve a hosszú ideig legjobb magyarként számon tartott Szávayt. – Akkor sem szakad le az ég, ha esetleg kikapok. Hazamegyek Rómába, és megkezdem a felkészülést a következő, füves pályás versenyekre, Wimbledonra.”

A 32 esztendős Arn azt is elmondta, hogy szerinte a női mezőny ma már teljesen kiegyenlített

„Korábban nyolc-tíz játékos kiemelkedett a mezőnyből, szinte egymás között döntötték el, ki lesz a bajnok. Most egy teljesen névtelen teniszező is elviheti a pálmát Párizsban” – fogalmazott Arn Gréta.

Arnnal ellentétben Szávay Ágnes nagy bajban van, és a francia fővárosban is előfordulhat, ami a legutóbb Brüsszelben, hogy már a nyitó fordulóban kénytelen feladni a meccset. A néhány éve még a 13. helyen jegyzett, kiemelkedően tehetséges teniszezőnél fáradásos törést mutattak ki az ötödik csigolyájában. Szávay ezzel együtt bízik a gyógyulásában, de minden bizonnyal hosszú út vár még rá, amíg teljesen egészséges lesz.

Ami az esélyeket illeti – ahogy Arn Gréta is megfogalmazta –, nincs kiemelkedően esélyes női játékos: a Williams testvérek, Venus és Serena sérülésükből lábadozva Párizst is kihagyják, Dinara Szafina Szávayhoz hasonló gondokkal küzd, Kim Clijsters, az idei Australian Open győztese ugyan a Roland Garroson visszatér, de a salak nem igazán az ő „műfaja”.

A férfiaknál viszont egyértelmű a helyzet: Novak Djokovics az idén mindent vitt: a szerb fiatalember a 37. idei győzelménél tart, és könnyen elfordulhat, hogy letaszítja párizsi trónjáról Rafael Nadalt. A 23 esztendős Djokovics 2011-ben az Australian Openen, Dubaiban, Indian Wellsben, Miamiban, Belgrádban, Madridban és Rómában sem talált legyőzőre. Nadal, aki hatodik sikerére készül a Garroson, ebben az esztendőben mind a négy meccsét elvesztette Djokovic ellen. Mellettük természetesen ott lehet a végelszámolásnál a volt világelső svájci Roger Federer és a brit Andy Murray is, aki a római elődöntőben nagyon szoros csatában kapott ki a trónkövetelőtől.

Balázs Attila már a selejtező első körében elvérzett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik