Arn Gréta majdnem háromórás csatában nyert

Vágólapra másolva!
2011.03.03. 07:59
null
Arn Gréta remekül bírta a hosszú mérkőzést (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Arn Gréta nagy csatában, szetthátrányból fordítva nyert az olasz Sara Errani ellen a monterreyi női tenisztorna második fordulójában, így bejutott a legjobb nyolc közé. Az első helyen kiemelt szerb Jelen Jankovicsnak még az 1. fordulóban kellett bizonyítania, s ez sikerült is, miután két szettben legyőzte a spanyol Lourde Domínguez Linót.

Remek győzelmet aratott Arn Gréta Monterreyben. A magyar játékos óriási csatában, majdnem három órányi játék után nyert a hatodik kiemelt Sara Errani ellen.

Pedig az első játszmát 6:4-re az olasz teniszező nyerte meg, és a második játszma elején is vezetett, ám a második felében Arn egyre inkább átvette a kezdeményezést, és végül a szett során összesen nyolc(!) bréklabdát hárítva kiegyenlített.

Arn ugyan a második és a harmadik játszmában is gyengébben szervált ellenfelénél, mégis sokkal jobb hatékonysággal használta ki az adogatásait, így a döntő játékok is szorosan alakultak. 5:4-es vezetésnél Arn kiküzdötte magának a 40:40-es állást, majd két óra ötvenegy perces csatát követően búcsúztatta ellenfelét.

A 31 éves magyar teniszező a következő körben az amerikai Melanie Oudint legyőző, második helyen kiemelt orosz Anasztaszia Pavljucsenkova és csatájának győztesével találkozik.

Győzelemmel mutatkozott be Jelena Jankovics is. A torna első kiemeltje még az első fordulóban volt érdekelt, és könnyedén nyert a spanyol Lourde Domínguez Lino ellen 6:4, 6:1-re.

WTA-TORNA, WHIRLPOOL MONTERREY OPEN, MONTERREY
(220 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Jankovics (szerb, 1.)–Domínguez Lino (spanyol) 6:4, 6:1
Dulko (argentin)–Benesová (cseh, 7.) 6:2, 7:6
2. FORDULÓ
Govorcova (fehérorosz)–Kudrjavceva (orosz) 6:3, 4:6, 6:0
Hercog (szlovén, 8.)–B. Zahlavová-Strycová (cseh) 6:4, 6:7, 6:2
Arn (magyar)–Errani (olasz, 6.) 4:6, 7:5, 6:4
Pavljucsenkova (orosz, 2.)–Oudin (amerikai) 6:2, 7:6
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA, ÁGRAJZ SZERINT
Jankovics (szerb)–Bammer (osztrák)
Cornet (francia)–Sevastova (lett, 5.)
Govorcova (fehérorosz)–Kudrjavceva (orosz) 6:3, 4:6, 6:0
Hercog (szlovén, 8.)–B. Zahlavová-Strycová (cseh) 6:4, 6:7, 6:2
Dulko (argentin)–Wozniak (kanadai)
Hradecká (cseh)–Pervak (orosz)
Arn (magyar)–Errani (olasz, 6.) 4:6, 7:5, 6:4
Pavljucsenkova (orosz, 1.)–Oudin (amerikai) 6:2, 7:6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik