A Halep-jelenség – hogyan vezetett az út Konstancától Wimbledonig

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.07.21. 13:08
Négy olyan sportoló van Romániában, akit szinte mindenki ismer, még az is, aki egyáltalán nem érdeklődik a sport iránt. Ők azok, akik modern kifejezéssel élve, bármikor és bárhogyan eladható, önálló brandnek tekinthetők: Ilie Nastase, a hetvenes évek teniszcsillaga, Nadia Comaneci ötszörös olimpiai bajnok tornász, Gheorghe Hagi sztárfutballista és a friss wimbledoni bajnok teniszező, Simona Halep.

 

Nastase, Comaneci és Hagi a kommunista állam központosított sportrendszerének „terméke”, még ha Gheorghe Hagi karrierje már az 1989-es forradalom utáni időszakban, a spanyol, olasz és török bajnokság profi körülményei között teljesedett is ki. Simona Halep viszont olyan korszakban lett világsztár az egyik legnagyobb nemzetközi figyelemnek örvendő sportágban, amelyben a kormányzat által látványosan hanyagolt és alulfinanszírozott román sportéletből teljesen eltűntek a sikeres klasszisok. A 2016-os nyári olimpián mindössze négy érmet, köztük egyetlen aranyat nyerő Románia korábbi sikersportágai (torna, evezés, atlétika) teljesen háttérbe szorultak, előtérbe kerültek viszont az állami sportrendszeren kívülről érkező teniszezők. A négy riói érem egyikét is teniszezőknek köszönheti az ország: Horia Tecau és Florin Mergea második lett férfi párosban.

A 2018-as párizsi siker után Simona körül a csapata. Balról körbe: Darren Cahill (tapsol), mama, papa, Virginia Ruzici és tőle jobbra Gheorghe Hagi
A 2018-as párizsi siker után Simona körül a csapata. Balról körbe: Darren Cahill (tapsol), mama, papa, Virginia Ruzici és tőle jobbra Gheorghe Hagi


HANYATLÓ SPORT, SIKERES SPORTÁG

Az egész román sportéletet nézve Simona Halep elszigetelt jelenség az 1989-es változások után születettek között, ám a teniszre leszűkítve már azt látjuk, hogy ő egy igen tehetséges generáció legsikeresebb játékosa. Tizenegy olyan 1987 és 1994 között született román teniszezőnő van, aki hosszabb-rövidebb ideig az első százban volt a világranglistán, közülük két Grand Slam-győzelme mellett eddig 17 további WTA-tornán győztes Halep mellett Irina Begu négy, Monica Niculescu három, Alexandra Dulgheru két, Mihaela Buzarnescu és Sorana Cirstea egy-egy WTA-tornát nyert. A 2017 októbere és 2019 januárja között 64 héten át világelső, most a világranglista negyedik helyén álló Halep mellett jelenleg Buzarnescu (55.), Cirstea (81.) és Niculescu (99.) top100-as versenyző, de akadt olyan periódus, amikor hat román teniszező is a legjobb száz játékos között volt. Valamennyien kizárólag családjuk anyagi áldozatainak köszönhetően lettek sikeres profik, egy olyan országban, amelyben egyetlen teniszakadémia sem működik.

Közülük sokáig a bármely Ana Ivanovics-hasonmásversenyen nagy eséllyel induló Sorana Cirsteát tartották a legtehetségesebbnek, hiába nyert 2008-ban Halep junior Roland Garrost. Simona igazi ismertségét nem is a sportsikere, hanem a 18 évesen vállalt mellkisebbítő műtéte hozta meg, amelyet később a karrierje érdekében megtett legnagyobb áldozatnak nevezett. „A melleim rendkívül lelassították a reakcióidőmet, és zavartak is játék közben” – indokolta a 2009-es műtét szükségességét Halep, és a következő évben sorjázó egyre látványosabb eredményei a döntése helyességét igazolták. Bár az első WTA-tornáját csak 2013-ban nyerte meg Nürnbergben, már 2010-ben bekerült a top100-ba a világranglistán. Mire 2014-ben eljutott első Grand Slam-döntőjéig, a Marija Sarapova ellen elvesztett párizsi fináléig, már szinte senkinek sem a plasztikai műtét ugrott be először a neve hallatán.

Szülei, Stere és Tania, s bátyja, Nicolae közt a londoni Bajnokok vacsoráján (Halep középen)
Szülei, Stere és Tania, s bátyja, Nicolae közt a londoni Bajnokok vacsoráján (Halep középen)


A CSALÁD SIKERE, SZEMÉLYES VÁLLALKOZÁS

Simona karrierjét kezdetekben édesapja, Stere Halep finanszírozta saját tejipari vállalkozásának nyereségéből, majd magánkölcsönökből. Többek között Gheorghe Hagi is támogatta az akkor még az ifik között versenyző Halep karrierjét, a két kiváló sportolót nemcsak a közös szülőváros – Konstanca – köti össze, hanem a nemzetiség is: mindketten a dobrudzsai aromán (más néven makedón) szubetnikum képviselői.

De nem ez az egyetlen kapcsolat a két klasszis között: Simona 19 éves unokaöccse, Dimciu Halep a Hagi Akadémián futballozik. Amúgy maga Simona is egész ügyesen dekázgat a futball-labdával.

Hagi vagy a Halep tehetségét elsőként felfedező Corneliu Idu mamaiai teniszklub-tulajdonos befektetései gyorsan megtérültek, hiszen Simona azóta több mint 33 millió dollárt teniszezett össze, és a reklámbevételeit még nem is számoltuk. A román üzleti szféra ugyan csak 2013 után, első WTA-tornagyőzelmeit követően fedezte fel a kiemelkedő reklámértékét, mára már az ország legnagyobb vállalatai választják és fizetik meg őt, hogy a céget vagy termékeket reklámozza.

Ahogy Péter László sportszociológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára fogalmaz a Simona Halep-jelenség a romániai privát sportszektor működésének fényében című tanulmányában, a friss wimbledoni bajnok „kiváló példája a családi-rokoni támogatással – szakmai és anyagi szempontból is – sikeressé lett kivételes esetnek. Simona Halep egy egyéni utat követő »megszállott« és »egyszemélyes vállalkozás«, amire csak nagyon keveseknek van lehetősége. (...) A Halep-jelenség az a pozitív kivétel, ami erősíti az elégtelen működési szabályt.”

Ion Tiriac befolyásával is támogatja
Ion Tiriac befolyásával is támogatja

 

IMÁDJÁK, DE BÍRÁLJÁK, A POLITIKA KIHASZNÁLJA

Éppen ez a saját útját járó, gyakran öntörvényű egyéniség az, amiért Halep megítélése elég vegyes a román sajtóban és közösségi médiában. Az „egész ország Simonájának” sikereit elismerik, sőt, látványosan ajnározzák őt, viszont a kudarcait és a hibáit is rendkívüli mértékben felnagyítják. Sokáig az volt a gondjuk vele, hogy világelső létére miért nem képes Grand Slam-tornát nyerni, de kritizálták már a tornái és edzői megválasztása vagy a sérülékenysége miatt is. Talán a mostani wimbledoni sikere az első, amely valamennyi bírálóját elhallgattatta, hiszen ennél váratlanabb győzelme már aligha lesz.

Azt ugyanis senki sem gondolta, hogy az alig 168 centis, közepes erősséggel adogató, alapvonal-játékosnak számító Halep – aki a 2013-as rosmaleni WTA-verseny óta nem nyert füves pályás tornát – éppen Wimbledonban győz egyesben, ott, ahol leginkább függ a siker a szervák erejétől. Az pedig, hogy a döntőben éppen legnagyobb mumusát, az amerikai klasszis Serena Williamset (aki ellen 1–9 volt a mérlege a finálé előtt) iskolázta le, már tényleg kizárólag őszinte ámulatot váltott ki.

Halep egyébként az a típus, akinek a kritika egyik fülén be, a másikon ki, kedvesen mosolyogva meghallgat mindenkit, de konokul megy tovább a maga útján. Amelyet immár a román tenisz korábbi csillagai egyengetnek: a Halep-éra előtti egyetlen román női Roland Garros-győztes Virginia Ruzici már több mint egy évtizede Simona menedzsere, de ellátja tanácsaival a sport után az üzleti életben is nagyon sikeres Ion Tiriac is, akit nemrégiben választottak meg a Román Tenisz-szövetség elnökének. A mostanában már inkább csak botrányaival kitűnő, gyakran megalázó stílusú Ilie Nastase viszont nem tartozik a közvetlen környezetéhez.

A legtöbbet azonban Darren Cahillnek köszönheti, aki hivatalosan 2015 és 2018 között volt Halep edzője, ám most is ott volt vele Wimbledonban. A korábban Lleyton Hewittot, Andre Agassit, Andy Murrayt vagy Ana Ivanovicsot felkészítő ausztrál tréner irányításával lett igazán kiegyensúlyozott, a nagy tétet fejben is elviselni képes teniszező.

Kormányküldöttség várta a hazaérkező bajnoknőt a bukaresti reptéren
Kormányküldöttség várta a hazaérkező bajnoknőt a bukaresti reptéren


A „régi gárda” mellett a román politikai élet az, amely megpróbálja kisajátítani és saját hasznára fordítani Halep sikereit. Bár karrierje során egyetlen bani támogatást sem kapott, győzelmei után az állami vezetők is próbálnak fürdeni a népszerűségében. Ez persze kétélű fegyver, tavaly júniusban Gabriela Firea bukaresti főpolgármestert több ezer ember fütyülte ki a Nemzeti Arénában, ahol látványos ünnepséget rendezett a Roland Garros-győzelme után hazatérő Halep fogadására.

Wimbledoni sikere után Halep nem a világelsőség visszaszerzését (erre ősszel amúgy is jó esélye lesz, mivel tavalyi sérülése miatt a US Opentől kezdődően alig lesz megvédendő pontja) vagy egy újabb Grand Slam-győzelmet, hanem az olimpiai dobogót nevezte meg következő nagy céljaként. A riói játékokat több más klasszishoz hasonlóan a Zika-vírustól való félelmében kihagyó Halep 2020-ban mindhárom számban (egyes, női és vegyes páros) szeretne elindulni – és hétfői hivatalos fogadásán Mihai Covaliu, a Román Olimpiai és Sportbizottság elnöke máris megígérte neki, hogy ő viheti a román zászlót a tokiói megnyitóünnepségen.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. július 20-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik