Tenisz: nem növelte hazai győzelmei számát Szabanin

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2023.07.17. 22:45
null
A világranglistán 345. magyar játékos (képünkön) Katerina Baindl ellen búcsúzott (Fotó: Dömötör Csaba)
A 19 éves magyar játékos harmadszor vesz részt a Hungarian GP-n, egyelőre egy meccset sem nyert meg a WTA 250-es torna történetében; Stollárék ejtették ki Babosékat párosban.

 

Közel kétórás mérkőzésen, nagy csatában ugyan, de két szettben kapott ki a világranglistán 345. helyet elfoglaló, a tornán szabadkártyával szereplő Szabanin Natália a 100. ukrán Katerina Baindl ellen a Hungarian GP első főtáblás napján. A sorsolásban is közreműködő magyar játékos harmadszor vesz részt a Római Teniszakadémián rendezett WTA 250-es versenyen, eddigi egyetlen budapesti győzelmét azonban a torna 150-es változatán, 2022 szeptemberében aratta Udvardy Panna ellen.

Érdekesség, hogy a 19 éves magyarnak ez a legmagasabban rangsorolt ellenféllel szembeni sikere – akkor Udvardy a 83. helyen állt. Baindl nem a legjobb formában érkezett hazánkba, az elmúlt három tornáján ugyanis nem nyert főtáblás mérkőzést, és bár végül a papírforma érvényesült, Szabanin Natália alaposan megnehezítette az ukrán játékos dolgát.

Baindl rögtön három nyert játszmával kezdett, utóbbit semmire hozva, és hamar kettős brékelőnyhöz jutott. A negyedik és a hatodik gémben Szabanin ezt ledolgozta, utána azonban ismét Baindl akarata érvényesült fogadóként, innentől pedig már csak a saját adogatásaira kellett figyelnie. A második szettre Szabanin emelni tudott játéka színvonalán, leghatásosabb fegyverének a sikeres adogatásfogadások számítottak, amelyekkel többször is meg tudta lepni az ukránt, ám szervái után nem tudta az előnyét megtartani. 5:4-nél Szabanin még simán hozta a játékot, két gémmel később azonban döntő pillanatban ismét elbukta a szervajátékát, így a mérkőzést is. Szabanin kedden párosban javíthat Stolmár Rebeka oldalán.

„Szeretek Baindlhoz hasonló játékosokkal teniszezni, aki tenyeres oldalról dominál, de nem mozog sokat, nekem feküdt a játéka. Azon voltam, hogy minden pontot jól megjátsszak és fordítsak, de fizikailag nem vagyok még százszázalékos állapotban a másfél hónapos kihagyásom után. Mindezzel együtt elégedett vagyok a teljesítményemmel” – mondta Szabanin Natália.

WTA 250-ES TORNA, BUDAPEST (259 303 dollár, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ

Baindl (ukrán)–Szabanin Natália 6:4, 7:5
PÁROS, 1. FORDULÓ
Perez, Saville (ausztrál)–Bondár Anna, Csang Su-aj (magyar, kínai, 2.) 2:6, 6:3,10:7
Stollár Fanny, Piter (magyar, lengyel)–Babos Tímea, Panova (magyar, orosz) 6:4, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik