Tenisz: Valkusz Máté feladta a meccsét a székesfehérvári tornán

Vágólapra másolva!
2023.03.14. 16:04
null
Valkusz Máté (Fotó: Dömötör Csaba)
Feladta első fordulós mérkőzését a 36 ezer euró (14 millió forint) összdíjazású salakpályás székesfehérvári challenger-tenisztornán Valkusz Máté.

 

A világranglistán 244. játékos kedden – a versenynap egyetlen magyarjaként – a horvát Nino Serdarusiccsal csapott össze, pályafutása során először. Az ellenfél tagja a horvát Davis-kupa-válogatottnak, és 2021-es döntő torinói csoportkörében legyőzte Marozsán Fábiánt.

A keddi meccs első hét gémjében az ATP-rangsorban 257. ellenfél háromszor is elvesztette az adogatását, míg a 24 éves magyar csak kétszer, így 50 perc elteltével Valkusz Máté került szettelőnybe.

A második játszmában 3:4-nél láthatta az első bréket a közönség, és a többet irányító Serdarusic ezután kiszerválta a szettet. Az utolsó felvonásban a horvát 4:1-re elhúzott, amikor a Davis-kupa-válogatott magyar jelezte, hogy rosszul érzi magát, ezért nem tudja folytatni. A csonka találkozó két órát tartott.

A Kiskút Open hat magyar főtáblása közül a negyedik kiemelt Piros Zsombor hétfőn továbbjutott, a hétvégén Antalyában challenger-tornagyőztes Marozsán Fábián – a viadal első kiemeltje –, valamint a szabadkártyás Madarász Gergely, Fajta Péter és Füle Mátyás pedig szerdán mutatkozik be.

ATP 50-ES CHALLENGER-TORNA
KISKÚT OPEN, SZÉKESFEHÉRVÁR (36 000 euró, fedett pálya, salakborítás)
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Nino Serdarusic (horvát)–Valkusz Máté 4:6, 6:3, 4:1-nél Valkusz feladta

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik