WTA-vb: nincs még meg az idei helyszín

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.21. 12:06
null
Illusztráció: AFP
Nyolc hónappal a rajt előtt nincs még meg a helyszíne a női teniszezők évzáró világbajnokságának.


A hányatott sorsú WTA-vb tavaly októberben az egyesült államokbeli Fort Worth-ben zajlott, ahová hosszas huzavona után került. A versenysorozat szervezői csak szeptemberben jelentették be a texasi helyszínt, így promócióra már alig jutott idő, és néhány meccsen csak lézengtek a nézők a Dickies Arenában.

A nyolcfős tornának 2019 óta – szerződése szerint 2028-ig – Sencsen adhatna otthont, ám a kínai város csak az első évben látta vendégül a mezőnyt: előbb a koronavírus-járvány miatt elmaradt a viadal, míg 2021-ben a Peng Suaj-ügy miatt a mexikói Guadalajara ugrott be rendezőnek. A párosban kétszeres Grand Slam-bajnok kínai játékos szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi miniszterelnök-helyettest, majd sokáig nem adott életjelet magáról. Később az állami televízióban elhangzott egy Pengnek tulajdonított nyilatkozat, melyben visszavonta vádjait, ám az eltűnése miatt világszerte politikusok és teniszezők adtak hangot aggodalmuknak, a WTA pedig felfüggesztette a kínai versenyeket. Később Peng többször is jelentkezett a közösségi médiában, de a WTA továbbra is rendezetlennek tekinti az ügyet.

A WTA játékosbizottságában tevékenykedő Viktorija Azarenka hétfőn közölte, idén olyan házigazda kell, amelyet megérdemelnek a legjobbak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik