US Open: Djokovics egy szettet veszített – búcsúzó amerikaiak

P. K./MTIP. K./MTI
Vágólapra másolva!
2021.09.07. 08:35
null
Novak Djokovics Jenson Brooksby legyőzésével jutott be a negyeddöntőbe (Fotó: AFP)
A New Yorkban zajló nemzetközi teniszbajnokságon, a US Openen egyesben kialakult a negyeddöntő mezőnye. A nyolc között egyetlen hazai versenyző sem lesz érdekelt, miután a nyolcaddöntőben a hölgyeknél és a férfiaknál is búcsúztak az amerikaiak.

 

A férfiaknál a világelső szerb Novak Djokovics, akárcsak az előző fordulóban, a japán Nisikori Kei ellen, a nyolcaddöntőben az amerikai Jenson Brooksby ellen is elveszítette az első szettet, ráadásul ezúttal nagyon simán, 6:1-re. Azt is mondhatjuk, az első játszmában rápihent a folytatásra, utána ugyanis már viszonylag könnyedén nyert meg három játszmát sorozatban és jutott tovább a negyeddöntőbe.

Még az is belefért a szerbnek, hogy a 2. játszmában is elveszítette egyszer az adogatójátékát, utána viszont a meccs hátralévő részében már csak egy bréklabdához engedte ellenfelét, a harmadik szettben, de azt is hárítani tudta. A világranglistán 99. Brooksby Andy Roddick 2002-es menetelése óta a legfiatalabb hazai férfi játékos volt a 16 között. Djokovics ellenfele a folytatásban a 6. helyen kiemelt olasz Matteo Berettini lesz.

Brooksbyhoz hasonlóan a többi, még versenyben lévő amerikai is kiesett a nyolcaddöntőben. A férfiaknál Francses Tiafoe,és Reilly Opelka, a hölgyeknél Shelby Rogers szenvedett vereséget a 16 között.

A férfiaknál már korábban, három szettben bejutott a nyolc közé a 2. helyen kiemelt Dinyiil Medvegyev a brit Daniel Evans legyőzésével, és ugyancsak három szettre volt szüksége a továbbjutáshoz a német Alexander Zverevnek. A világranglistán negyedik német játékos a harmadik szettben öt játszmalabdát hárított az olasz Jannik Sinner ellen, akit harmadik találkozójukon másodszor vert meg.A 24 éves olimpiai bajnok Zverev immár 15 mérkőzés óta veretlen, miután az ötkarikás játékok után Cincinnatiben is diadalmaskodott.

A nőknél a 2019-es bajnok, kanadai Bianca Andreescu – aki sérülten játszott – három szettben kikapott a görög Maria Szakkaritól. A 3 és fél órás találkozó helyi idő szerint hajnali negyed 3-kor ért véget.

US OPEN, NEW YORK (57 500 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, A NYOLCADDÖNTŐ ÖSSZES EREDMÉNYE – ÁGRAJZ SZERINT
Djokovics (szerb, 1.)–Brooksby (amerikai) 1:6, 6:3, 6:2, 6:2
Berrettini (olasz, 6.)–Otte (német) 6:4, 3:6, 6:3, 6:2
A. Zverev (német, 4.)–Sinner (olasz, 13.) 6:4, 6:4, 7:6
L. Harris (dél-afrikai)–Opelka (amerikai, 22.) 6:7, 6:4, 6:1, 6:3
Auger-Aliassime (kanadai, 12.)–Tiafoe (amerikai) 4:6, 6:2, 7:6, 6:4
Alcaraz (spanyol)–Gojowczyk (német) 5:7, 6:1, 5:7, 6:2, 6:0
Van de Zandschulp (holland)–Schwartzman (argentin, 11.) 6:3, 6:4, 5:7, 5:7, 6:1
Medvegyev (orosz, 2.)–Evans (brit, 24.) 6:3, 6:4, 6:3
NŐI EGYES, A NYOLCADDÖNTŐ ÖSSZES EREDMÉNYE – ÁGRJAZ SZERINT
Raducanu (brit)–Rogers (amerikai) 6:2, 6:1
Bencic (svájci, 11.)–Swiatek (lengyel, 7.) 7:6, 6:3
Ka. Plísková (cseh, 4.)–Pavljucsenkova (orosz, 14.) 7:5, 6:4
Szakkari (görög, 17.)–Andreescu (kanadai, 6.) 6:7, 7:6, 6:3
Szvitolina (ukrán, 5.)–Halep (román, 12.) 6:3, 6:3
Fernandez (kanadai)–Kerber (német, 16.) 4:6, 7:6, 6:2
Krejcíková (cseh, 8.)–Muguruza (spanyol, 9.) 6:3, 7:6
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Mertens (belga, 15.) 6:4, 6:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik