Tenisz: Del Potro jövőre ismét visszatér

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.09.08. 10:43
null
Del Potro három térdműtéten esett át az utóbbi két évben (Fotó: AFP)
Kétéves kényszerpihenő után, jövőre ismét visszatér Juan Martín Del Potro, az argentinok Grand Slam-bajnok teniszezője – írja az MTI.


A US Open 2009-es győztese a 2019-es londoni tornán vált harcképtelenné – eltört a térdkalácsa a Queen's Clubban –, és azóta három térdműtéten esett át, legutóbb idén márciusban operálták meg.

„Hiszek abban, hogy ez az időszak is véget ér egyszer – jelentette ki a 32 éves játékos. – A hozzáállásom egyben üzenet a gyerekeknek és világszerte a sportolóknak, hogy sosem szabad feladni.”

Del Potro jelenleg New Yorkban tartózkodik, és a napokban ütögetett kicsit a legendás John McEnroe-val az egyik edzőpályán.

„Jó újra itt lenni, és nagy élmény Johnnal teniszezni. Részben miatta jöttem most ide, jövőre viszont már főszereplőként szeretnék visszatérni” – tette hozzá a riói olimpia ezüstérmese és a londoni játékok bronzérmese, akinek van gyakorlata a sérülés utáni visszatérésben, ugyanis csuklóműtétjei miatt csaknem három évet hagyott ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik