US Open: nincs megállás, Serena Williams újra döntős

Vágólapra másolva!
2013.09.07. 00:29
null
Serena Williamsre egyelőre nincs ellenszer <br />(Fotó: Action Images)
Az első helyen kiemelt, címvédő Serena Williams 6:0, 6:3-ra győzött a kínai Li Na ellen a tenisz US Open női egyesének magyar idő szerint péntek késő esti elődöntőjében, és bejutott a fináléba, ahol Viktorija Azarenka lesz az ellenfele – azaz megismétlődik a tavalyi döntő.

Az első játszmát Serena Williams 29 perc alatt megnyerte nullára, ám mivel Li Na az eddigi egyetlen alkalommal (2008, Stuttgart) éppen ilyen előzmények után győzte le őt, még nem lehetett lefutottnak tekinteni a meccset. És lőn: bár a második szett első játékát az amerikai nyerte meg, Li Na a saját szervájából egyenlített, majd Serena adogatásainál a harmadik breaklabdát már nem hagyta kihasználatlanul – vezetett!

Li Na eltökéltségét mutatta, hogy a pihenőről visszajőve közel állt az újabb játéknyeréshez (40:0), csakhogy ekkor Serena olyan ütéseket mutatott be az alapvonalról, amikkel pillanatok alatt visszarántotta őt a földre. Williams tehát újra brékelt, majd megtette ezt még egyszer, s mivel közben a saját adogatásaiból is pontot csinált, minden visszazökkent az idei US Openen megszokott kerékvágásba: az amerikai világelső fölényes különbséggel nyert.

Serena Williams 21. alkalommal jutott be Grand Slam-torna egyéni döntőjébe; az eddigi 20 fináléból 16-ot megnyert. Idei ellenfele ugyanaz lesz, aki tavaly: Viktorija Azarenka. Akkor Williams nagy csatában, három szettben győzött.

A korábban hibátlan olasz Flavia Pennettát két szettben legyőző Viktorija Azarenka sorozatban a negyedik kemény pályás Grand Slam-döntőben (2012 Australian Open, 2012 US Open, 2013 Australian Open, 2013 US Open) érdekelt.

Viktorija Azarenka újra döntős (Fotó: Action Images)
Viktorija Azarenka újra döntős (Fotó: Action Images)

Azarenka és Pennetta a harmadik egymás elleni ütközetére készült, és eddig egyikük sem tudott meglépni a másiktól, ráadásul az olasz még csak játszmát sem vesztett az idei US Openen.

Azt nehéz lenne állítani, hogy magabiztos adogatójátékok jellemezték volna a mérkőzést, az első szettben összesen két játék volt, amikor nem volt a fogadónak lehetősége elvenni a másik szerváját, meglépni egyikük sem tudott a másiktól, így fej fej mellett haladva értek el 4:4-ig. Itt Pennetta negyedszer is elbukta szervajátékát, Azarenka viszont a hatodik (!) játszmalabdáját már érvényesítve, csak behúzta az első felvonást (6:4).

A játék összképe a folytatásban sem sokat változott, három sikeres fogadógém után először a fehérorosznak sikerült megtörni a rossz szériát, el is húzott 3:1-re. 5:2-es Azarenka-előnyig ismét csak a fogadók örülhettek, ekkor viszont a 2. kiemelt 40:0-nél három meccslabdához jutott, és bár az olasz kettőt még hárított, a harmadikkal már eldőlt a továbbjutás kérdése.

US OPEN, NEW YORK (34 300 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ

S. Williams (amerikai, 1.)–Li Na (kínai, 5.) 6:0, 6:3
Azarenka (fehérorosz, 2.)–Pennetta (olasz) 6:4, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik