Tenisz: Djokovics óriási csatában kikapott Dimitrovtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.07. 23:20
A világelső Novak Djokovics több mint háromórás mérkőzésen 7:6, 6:7, 6:3-ra kikapott a bolgár Grigor Dimitrovtól a madridi salakpályás tenisztorna 2. fordulójában.
Ez nem Djokovics napja volt (Fotók: Reuters)
Ez nem Djokovics napja volt (Fotók: Reuters)

Dimitrov az idei monte-carlói versenyen már közel volt egy óriási bravúrhoz, ám döntő szettben végül kikapott Rafael Nadaltól. A 21 éves bolgár most nem hagyta veszni élete nagy lehetőségét, bár nagyon meg kellett dolgoznia érte.

Az első szettben 5:5-ig mindketten hozták a szervájukat, hogy aztán mindketten elbukják. Dimitrovnak volt lehetősége adogatni a játszmáért, és bár ekkor még nem sikerült neki, a rövidítést már behúzta 8–6-tal.

A második szett – amelynek közepén Djokovics kisebb bokasérülése miatt ápolást kért – szintén tiebreakben dőlt el. Ebben Dimitrovnak meccslabdája volt, de a szerb egy jó adogatással hárította, majd 10–8-ra megnyerte a rövidítést.

A döntő felvonást a bolgár brékkel kezdte, ezt az előnyét pedig végig meg tudta tartani, így elkönyvelhette pályafutása eddigi legnagyobb győzelmét.

A nyolcaddöntőben a Stanislas Wawrinka–Santiago Giraldo mérkőzés győztesével találkozik.

ATP 1000-ES TORNA, MADRID (3 368 265 euró, salak)
EGYES, 2. FORDULÓ

Dimitrov (bolgár)–Djokovics (szerb, 1.) 7:6, 6:7, 6:3
Andújar (spanyol)–Isner (amerikai) 6:4, 6:4

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÉS EDDIGI EREDMÉNYEI
Dimitrov (bolgár)–Djokovics (szerb, 1.) 7:6, 6:7, 6:3
Giraldo (kolumbiai)–Wawrinka (svájci, 15.)
Verdasco (spanyol)–Raonic (kanadai, 12.) 6:4, 2:6, 7:6
Haase (holland)–Tsonga (francia, 7.)
Murray (brit, 3.)–F. Mayer (német) 7:6, 7:6
Simon (francia, 16.)–Chardy (francia) 6:4, 7:6
Mónaco (argentin)–K. Anderson (dél-afrikai)
Janowicz (lengyel)–Berdych (cseh, 6.)
Nadal (spanyol, 5.)–Paire (francia)
Juzsnij (orosz)–Almagro (spanyol, 11.)
Haas (német, 13.)–Robredo (spanyol)
Istomin (üzbég)–Ferrer (spanyol, 4.)
Gasquet (francia, 8.)–Gimeno-Traver (spanyol)
Andújar (spanyol)–Isner (amerikai) 6:4, 6:4
Nisikori (japán, 14.)–Troicki (szerb)
Federer (svájci, 2.)–Stepánek (cseh) 6:3, 6:3

WTA-PREMIERTORNA, MADRID (4 033 254 dollár, salak)
EGYES, A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÉS EDDIGI EREDMÉNYEI

S. Williams (amerikai, 1.)–Domínguez-Lino (spanyol) 6:2, 7:5
Mladenovic (francia)–Kirilenko (orosz, 13.)
Svedova (kazah)–Flipkens (belga) 6:2, 4:6, 6:4
Medina-Garrigues (spanyol)–Keys (amerikai) 7:6, 6:3
Azarenka (fehérorosz, 3.)–Makarova (orosz)
Bartoli (francia, 14.)–Torró-Flor (spanyol) 6:4, 2:6, 6:4
Lepchenko (amerikai)–Görges (német)
Errani (olasz, 7.)–Cirstea (román) 7:5, 2:6, 6:4
Kerber (német, 6.)–Cornet (francia) 6:4, 6:2
Kuznyecova (orosz)–Petrova (orosz, 11.) 7:6, 4:6, 6:4
Ivanovics (szerb, 16.)–Scheepers (dél-afrikai) 6:2, 6:2
Robson (brit)–A. Radwanska (lengyel, 4.) 6:3, 6:1
Kvitová (cseh, 8.)–Hantuchová (szlovák)
Kanepi (észt)–Suárez-Navarro (spanyol)
Lisicki (német)–Cibulková (szlovák, 15.) 7:6, 7:6
Sarapova (orosz, 2.)–McHale (amerikai) 6:1, 6:2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik