Roland Garros: egy csúnya, egy szoros - Czink kiesett

Vágólapra másolva!
2013.05.27. 19:42
null
Czink Melinda csak az egyik szettben tudta megszorítani a 2010-es győztest (Fotó: MTI)
Az első fordulóban búcsúzott a francia nemzetközi teniszbajnokság, a Roland Garros női egyesének küzdelmeitől Czink Melinda, aki 6:0, 7:6-ra kikapott a 2010-es győztes olasz Francesca Schiavonétól.



Az már a sorsolásnál egyértelmű volt, hogy borzasztó nehéz Czink Melinda sorsolása, hiszen ha Francesca Schiavonével szemben – a világranglistán elfoglalt 50. helyezése ellenére – valahol senki nem mehet biztosra, az épp a Roland Garros, aminek az olasz 2010-es végső győzelme és az egy évvel későbbi döntője a legfényesebb bizonyíték.

HA LEDUGOM A LABDÁT A VONALBÍRÓ TORKÁN, AKKOR IS LÁBHIBA – CZINK
„Agresszívan akartam játszani, mégsem mertem elég kockázatot vállalni. Túl passzív voltam, amivel átsegítettem Schiavonét az első néhány gém idegességén. Egy Grand Slam-győztesnek nem lehet 6:0-s előnyt adni” – mondta a Nemzeti Sportnak Czink az egy óra 22 perc alatt elveszített mérkőzést követően.

„Nem fogom azt mondani, hogy a lábhiba zavart meg az elején, mert ha itt bemondják, akkor az tényleg lábhiba, ha ledugom a labdát a vonalbíró torkán, akkor is így van. A feldobásom valószínűleg a T-vonalon pattant volna le, és utánaléptem” – reagált a két lábhibájára, amiből az első a második játékban volt.

Az első szettre visszatekintve azonban alighanem Czink is azt mondhatja majd, hogy többet várt magától. Az olasz alig több mint negyed óra – 17 perc – alatt úgy nyerte meg 6:0-ra a játszmát, hogy magyar ellenfele nem ütött nyerőt, és mindössze hét pontot nyert, amiből ráadásul kettőt – kettős hibák után – gyakorlatilag automatikusan osztottak ki neki.

A lehangoló első játszma után a második sem indult jól Czink számára, hiszen 32 éves ellenfele brékelte a második játékban. Czinknek ekkor azonban sikerült visszabrékelni, és ugyan a következő két gémet újra elveszítette, némileg önbizalmat nyert abból a játékból, mert határozottabban kezdte ütni a labdákat.

A New Yorkban élő egyetlen magyar főtáblás 1:4-nél – alaposan megküzdve érte – először hozta a szerváját, és ezzel lendületbe jött, újabb maratoni játék végén sikerült ismét brékelni, majd kiegyenlített. Ekkor már nem volt nyoma az első játszmára jellemző Schiavone-dominanciának, nem okozott meglepetést, hogy rövidítésbe torkollott a szett.

A tie-break nem kezdődött jól Czink számára: előbb egy vonal körüli labdánál ő hiába látott outot, a vonalbíró ezt nem észlelte, majd egy hosszú ütésváltás után ugyan a kezében volt a pont, a hálóba trafált. Schiavone végül 7–1-re hozta a rövidítést, így két játszmában abszolválta a meccset. Az egyetlen egyesbeli magyar induló az első körben búcsúzott a Roland Garroson.

A JÁTÉKNAP ÖSSZEFOGLALÓJÁT ÉS EREDMÉNYEIT ITT TALÁLJA!

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS (18 718 000 euró, salak)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ

Schiavone (olasz)–Czink (magyar) 6:0, 7:6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik