Tenisz: Tipszarevics és Simon megmérkőzik a Papp László-sportarénában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.10.04. 13:20
Decemberben ötödik alkalommal rendezik meg a Papp László-sportarénában a Tennis Classics elnevezésű gálát, amelyen a korábbi klasszis játékosok mellett a jelen két kiemelkedő tudású teniszezője találkozik bemutató mérkőzésen.

Taróczy Balázs, az esemény versenyigazgatója a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy Janko Tipszarevics–Gilles Simon mérkőzést láthatnak majd a sportág rajongói december 4-én.

A szerb teniszező legjobbjaként a nyolcadik volt a világranglistán, míg francia riválisát a hatodikon jegyezték.

A 28 éves Tipszarevics, akit a „tenisz filozófusának” is becéznek, jelenleg a kilencedik a rangsorban, pályafutása során három ATP-tornát nyert egyesben és hét alkalommal jutott a fináléba. Imádja az irodalmat, bal karjára Dosztojevszkij A félkegyelmű című művéből egy idézetet tetováltatott japán nyelven: „A szépség váltja meg a világot.”

A nizzai születésű, 27 éves Simon jelenleg a 16. a rangsorban, tíz tornagyőzelemmel büszkélkedhet, és egyetlen aktív francia teniszező sem nyert nála több ATP-versenyt.

A két sportember eddig hatszor játszott egymással ATP-tornán és a francia vezet 5–1-re.
A budapesti gála vendége lesz a 2010-ben visszavonult, 1998-ban Roland Garros-győztes, volt világelső spanyol Carlos Moyá, a két Grand Slam-tornán döntős ausztrál Mark Philippoussis és a labdazsonglőr iráni Manszur Bahrami is. Moyá húsz tornát nyert egyesben, míg a Scud becenévre hallgató Philippoussis tizenegyet, ők ketten aktív korukban hatszor játszottak egymással és 3-3 az állás.

A budapesti teniszgála 17 órakor kezdődik, előbb a két korábbi klasszis csap össze, majd a Simon-Tipszarevics párharc következik, végül Bahrami szórakoztatja majd a publikumot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik